Közlekedés, 1960 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1960-01-01 / 1. szám
Emberek a fejlődés útján Friss István elvtárs a Népszabadságban nemrég nagyon időszerű és érdekes cikket írt »A munkához való viszony és a népgazdaság fejlődése« címmel. Különös jelentősége van ennek a cikknek a közlekedési dolgozók területén is, mert foglalkozásukból adódóan közvetlen volt a kapcsolatuk a kapitalista társadalom különböző uralkodó rétegeivel, és így a befolyásuk is erősebben hatott rájuk. A felszabadulás utáni időkben pedig ezeknek a rétegeknek egyes tagjai iparkodtak a közlekedés vonalán elhelyezkedni és itt terjesztik a kapitalista szellemet a kevésbé öntudatos dolgozók között. Ez persze nem azt jelenti, hogy az egyéb területen dolgozóknál nincs ilyen jelenség, de éppen a fentebb említett okból kifolyólag a közlekedési dolgozókra erősebben hatott ez, és ezért ott még nagyobb figyelmet is kell fordítani a leküzdésére. Az első világháborút megelőző időkben a gépjárművek számát még nagyon könnyen meg lehetett számolni, az akkor még igen kis számban levő gépkocsivezetőknek tekintélyük volt, és viszonylag magas keresetet tudtak elérni. Az első világháborút követő időkben azonban rohamosan kezdett nőni a gépjárművek száma, kereslet mutatkozott a gépjárművezetők iránt. Akkor jelentkezett a kapitalista társadalom törvényszerűsége és kihasználva a lehetőségeket, egymás után nyíltak a»sofőr«-iskolák, ahol hetek alatt képeztek ki gépjárművezetőket. Ennek következtében munkaerőfelesleg jelentkezett gépjárművezetőkben. Ezt még elősegítette az is, hogy a nagy munkanélküliség következtében a szakmunkások, a »B«-listázott tisztviselők és katonatisztek is — akik új munkalehetőséget láttak benne — utolsó filléreiket adták a gépjárművezető-képző iskolák valamelyikének. A nagyszámú jelentkező következtében azután mindig alacsonyabb lett a bér és nagyobb a követelmény. Így lett azután a személygépkocsivezető háztartási alkalmazott a kapitalista törvények értelmében, és ez határozta meg a munkához való viszonyát is. A Taxi Vállalatnál például napi 4,5 pengőért 12 órás munkaidőt követeltek. Hasonló volt a helyzet a tehergépjármű-vezetők esetében is, azzal a különbséggel, hogy a törvények ugyan nem minősítették háztartási alkalmazottnak, de semmi sem korlátozta munkaidejüket. Változnak az idők ... A felszabadulás utáni időkben itt is, mint mindenütt, megváltoztatta a munkakörülményeket és a gépjárművezetőkre is vonatkozott a munkaidő és minden egyéb területen ugyanolyan elbírálás alá kerültek, mint az ország többi dolgozója, tehát megszűntek fejbólintó, alázatos cselédek lenni, ember, lettek. Az emberek megváltozása azonban nem ment ilyen gyorsan, mert azok az emberek, akik tegnap még nem mertek szólni, ma már követelni kezdtek és minden munkáért külön díjazást kértek, nem gondoltak arra, hogy valamit nyújtani is kellene a közösségnek a bérükért. Fejlődésünk és a szocialista tudat növekedésével egy időben azután mindig többen és többen kezdték megérteni, hogy jólétük növekedése a szocialista társadalom fejlődése, a mindenkori munkájuk eredményeivel és ennek gazdaságosságával szorosan összefüggnek. Nemegyszer komoly nézeteltérések vannak öntudatos gépjárművezetők és felelőtlen intézkedők vagy lazsáló rakodómunkások között. Ugyanazon dolgozók elítélik azokat a gépjárművezetőket is, akiknek az a véleményük, hogy azért jó a közlekedési vállalatoknál, mert itt nem baj, hogy a kocsilerohadt, adnak helyette másikat. De ugyanúgy elítélik azokat is, akik nem vesznek anynyi fáradságot maguknak, hogy valamilyen munkát végezzenek a rájuk bízott gépjárműveken, és inkább hagyják szétesni, mondván, hogy ezt külön nem fizetik meg, arra az időre pedig, amíg a kocsiját javítják, megkapja a bérét munka nélkül is. A szállítómunkásoknál ettől eltérő volt a helyzet, mert régebbi szervezeti múlttal rendelkeztek, ami bizonyos előnyöket biztosított részükre. De ennek eredménye is inkább csak egyes speciális ágakra terjedt ki és csak egyes időszakokra, mert egy-egy munka elvégzésére mindig több és több ember jelentkezett, és éhes emberek tömegével könnyű volt megalkudni. Piroska Ferenc (Folytatjuk) A szó az olvasóké Már a címben látható szándékunk. Cikkünkkel vitát szeretnénk indítani szakszervezeti kultúrmunkánk egyik legfontosabb tényezőjéről, a könyvtárak olvasottságáról. Ahhoz, hogy könyvtáraink látogatottak legyenek — a könyvtárosok tevékenységén túlmenően —, nagy szerep jut a könyvkiadásnak is, amely az elmúlt években igen szép eredményeket ért el. Könyvtáraink is megizmosodtak, s lényegében megteremtődtek azok a feltételek, amelyek megvalósíthatják dolgozóink többségének rendszeres olvasóvá való nevelését. A várt sikerek azonban nem valósultak meg, vagy legalábbis, nem maradéktalanul. Miért? Erre kérünk minél több feleletet, javaslatot a legilletékesebbektől, maguktól az olvasóktól. Több szem többet lát, és reméljük, gazdagabbak leszünk olvasóink tanácsaival. A vitát megkezdve, azt vetnénk fel először, hogy miért járnak a közlekedési dolgozók közül igen sokan más, a szakszervezetünkhöz nem tartozó könyvtárakhoz? Szó sincs arról, hogy irigyeljük más könyvtáraktól dolgozóinkat. De mégis érthetetlen előttünk ez, mert a többi fővárosi könyvtárak is hasonló állománnyal kölcsönöznek. Joggal elmondhatjuk, hogy jól felszerelt könyvtáraink vannak. Mégis a statisztikai kimutatások objektív tükréből kiderül, hogy a közlekedési ü■pernek dolgozóinak csak a 27—29%-a mondható rendszeres könyvtári olvasónak. Megelégedhetünk-e ezzel az eredménnyel? Semmiképpen sem. Sokan hivatkoztak már arra, hogy az új könyveket vásárlók számának növekedése csökkenti a könyvtárak forgalmát. Nem lehet azonban ezzel az érvvel egyetérteni, mert minél többet és minél rendszeresebben olvas valaki, annál inkább növekszik az igénye új és új könyvekre. És nem valószínű, hogy egy rendszeresen sokat olvasó ember anyagilag teljesen fedezni tudja könyvszükségletét. Egy másik, általánosabb álláspont, hogy „kiolvasottakká váltak a könyvtár könyvei”. Ismét csak hivatkozni szeretnék a már említett Fővárosi Szabó Ervin könyvtárra, amely majdnem teljesen azonos könyvekkel igen nagy forgalmat bonyolít le. Természetesen a könyvtárosok egy része is hibásnak mondható, mert általában csak a meglevő olvasók egyszerű kiszolgálásával foglalkoznak, és nem fordítanak gondot az új olvasók szerzésére. Mindenképpen elgondolkoztató kérdések ezek, amelyekkel érdemes, sőt kell is foglalkoznunk. A kultúra terjesztése, az olvasottság rendszeres fejlesztése és helyes ellenőrzése közös érdekünk. A gátló körülmények megszüntetése fontos feladatunk tehát. Éppen az a célunk, hogy a dolgozók vessenek fel problémákat, akár kérdés, akár észrevétel, vagy javaslat formájában. A „Közlekedés” szerkesztősége lehetőséget biztosított számunkra, hogy a lap hasábjain az olvasók minél nagyobb számban hozzászóljanak ehhez az igen fontos kérdéshez. Várjuk tehát a leveleket, cikkeket, hogy kicseréljük tapasztalatainkat. Forgács Tibor Megnyílt a Közlekedési Nyugdíjas Klub Kaszás Béla elvtárs, szakszervezetünk titkára megnyitja a Közlekedési Nyugdíjas Klubot. Az első meghitt beszélgetés Egy téli nap Debrecenben Délibáb és valóság Amikor a Debreceni vasútállomásról leszálltam a vonatról, Ady Endrére gondoltam, aki egyik szép versében megdorgálta ezt a várost: „Cívis urak, már holnap nagy baj leszen, Gőzösön jár ma már az Nem akar már, ennyi az egész.” Azóta jónéhány év eltelt, s ez a város megváltozott. Nem cívisek már lakói, ha részben a régi cívisek utódai is. Ha élne Ady Endre, akkor már nem féltené a város jövőjét. E versben a költő azt mondta: „Gőzösön jár ma már az emberész”. Ma viszont azt mondhatjuk, hogy TU 114-en. Vagy ha úgy tetszik űrrakétán. S a magyar alföld fővárosának fejlődése is repülőgépen jár. A felszabadulás óta eltelt 15 év teljesen újjáalakította a várost, iparosodott, golyóscsapágygyárat kapott, ahol közel 6 000 ember dolgozik ma már. Egyeteme pedig a dolgozó parasztok és munkások fiait oktatja. A város ilyen nagyarányú fejlődése komoly feladatok elé állítja a debreceni közlekedési vállalatainkat is. A közlekedési dolgozók érzik ezt és azon törik a fejüket, miképpen tehetnék jobbá és olcsóbbá a debreceni közlekedést. A Debreceni Közlekedési Vállalat egyik legnagyobb gondja az: miképpen lehetne megvalósítani a k kettős vágányú villamos összeköttetést a golyóscsapágy-gyárral, hogy az ott dolgozók hamarabb és kényelmesebben juthassanak el a gyárba, vagy munka után haza családjukhoz? Az autóközlekedésiek pedig helyhiánnyal küzdve nem a legideálisabb körülmények között, de mégis időre és pontosan szállítják az árukat. S a délibáb délibábnak emberész, maradni A kultúra is szívügye a Debreceni Közlekedési Vállalatnak Az iparosodás, a lassan, de biztosan fejlődő közlekedés mellett, szép kulturális élet is folyik Debrecenben, híven a hagyományokhoz. Debrecen mindig a kultúra egyik fellegvára volt, és ma is az. Színháza van, több mozija, és ezek mellett számos olyan lehetőség és hely, ahol a debreceniek is művelődhetnek, okosodhatnak. Láttam pl. egy plakátot, mely Jancsó Adrienne önálló estjére invitálja a járókelőket, a TIT rendezésében. A debreceni színház pedig bérletet hirdet. A mozikban a legújabb filmek peregnek. A Debreceni Közlekedési Vállalat és szakszervezeti bizottsága is mindent megtesz, mondhatnám úgy is, hogy kapacitását teljesen kihasználja, hogy minél több kultúrát adhasson ő is a dolgozóknak. Több ezer forinttal nagyon szépen és ízlésesen rendbehozták művelődési házukat. 1960-ban még kb. 80—100 000 forintot szeretnének a kultúrházra költeni. Épületét megtoldani, területét megnagyobbítani, padlózatát kicserélni, ízlésesebbé tenni. Ez az öszszeg jelentős százalékával társadalmi munkát foglal magában, amelyet a vállalat dolgozói ajánlottak fel. S ebben a munkában nincsenek egyedül. Szakszervezetünk megyei bizottsága is sajátjának tekinti ezt a problémát, és ahol csak tud, segít. Hozzájárult az építkezéshez a 13. sz. Autójavító Vállalat is. Három ablakot épített a kultúrteremre. Úgy tervezik, ha kész lesz, itt hozzák létre a Debreceni Közlekedési Klubot Az 52. sz. AKÖV-nél más a helyzet... Nem ilyen szép és megnyugtató a kulturális élet az 52. sz. AKÖV-nél, ahol jelenleg nincs sem könyvtáros, sem kultúrfelelős. (Reméljük, hogy mire e sorok megjelennek, javul ez a tarthatatlan helyzet) Ennek következtében azt is mondhatjuk nyugodtan, nincs kulturális élet sem, mert hogyan képzelhető el az, könyvtár és kultúrfelelős nélkül? Nem folyik megfelelően az ismeretterjesztés sem. Nem lehet elfogadni mentségül, hogy a Belsped és az autóközlekedési vállalat egyesítése során felmerült feladatok szorították háttérbe enynyire a kulturális életet. Mi lenne, ha országos méretben is így mutatkozna meg a helyzet? A szocializmus építéséhez hozzátartozik a kultúrforradalom is, sőt ma ez elsőrendű kérdés. Az emberek gondolkodásának, tudatának átalakítása szívós, és egy pillanatra sem szünetelő munkát igényel. Erről — bízunk benne — nem kell vitatkoznunk az 52. sz. AKÖV szakszervezeti bizottságával. Szöllősy Tibort Egyre többen vetik fel a dolgozók körében a gazdaságosság kérdését. Így van ez — többek között — a Fővárosi Villamosvasút Zugló pályaudvarán is. A forgalmi és műszaki dolgozók örömüket fejezik ki a pályaudvar épületének tatarozásáért. De ugyanakkor a gazdaságosság kérdését sem hagyják figyelmen kívül. Arra várnak választ, hogy mi a gazdaságosság abban, hogy a két évvel ezelőtt újonnan rendbehozott indítóhelyiség épületének tetőrészét máris lebontják csak azért, hogy a két évvel ezelőtt végzett munkát most újra megismételhessék? Holott a tetőnek semmi baja sem volt. És arra is választ várnak: miért kellett a két évvel ezelőtt újonnan felszerelt csatornákat »tatarozás« ürügye alatt — most ledobni és helyébe újat felrakni? Mert — úgy látszik — minden jó és rossz hír eljut hozzám, közölhetem, hogy még az 1959-es év utolsó napjaiban a bajai 44. sz. Autóközlekedési Vállalat kalocsai főnökségén megtartott termelési tanácskozásról szereztem tudomást. A termelési tanácskozás megtartását és a jelenlevő dolgozók aktivitását jó hírnek könyveltem el. De az már nem mondható jó hírnek, hogy a kirendeltség vezetőjének a beszámolója csupán csak 8 percig tartott. És az sem, hogy a kirendeltség nem kapta meg a III. negyedéves lebontott tervét, meg hogy egyes dolgozók jogos sérelmei csak több hónapos várakozás után oldódtak meg. Én bizakodással nézek a jövő elé és remélem, hogy a vállalatvezetés is ezt teszi most és intézkedéseikkel megelőzik, hogy ilyen és ehhez hasonló hibák az új esztendőben megismétlődjenek. Egy vidéki és egy budapesti Sz. B. titkár párbeszédére lettem figyel- mes. Vidéki Sz. B. titkár: »Tudod elvtárs, sokat adott részemre az egyhetes sz. b. titkári tanfolyam. Különösen sok gyakorlati kérdéssel ismerkedtem meg, amit munkám során igen jól fel tudok használni. Az ellátásunkra sem lehet panasz, csak egy a baj, nem tudtam aludni.« Pesti sz. b. titkár: »Miért nem vettél be altatót?« Vidéki sz. b. titkár: »Tudod elvtárs, itt az altató sem segített, mert a pesti villamosoknak az kismiska. És mi egy Rákóczi úti szállodában laktunk.« A kecskeméti 5-ös autóbuszon újszerű indító-jelzőkészülékre lettem figyelmes. Nem nyomógombos csengőről van most szó, amit mindenki ismer. Ehelyett itt madzaggal rángatott indítást alkalmaztak. A szolgálatot teljesítő kalauzt meg is kérdeztem: mi ez, kis kartársnő, újítás? Nem — hangzott a válasz — csupáncsak ezen az egy kocsin alkalmazzuk. Azt azonban mégis hozzátette, hogy szériagyártásról szó sem lehet. Ez már engem is megnyugtatott, de azért (ha nem is madzagon, ám mégis) indíttatva érzem magam e sorok lejegyzésére. Leplünk ismét előre Egy fáradságos, de eredményekben gazdag esztendő után, derűs arccal, bizakodva köszöntjük az új esztendőt, az 1960-as évet. Tele vagyunk munkakedvvel, duzzad bennünk a lelkesedés, nem félünk a ránk háruló nagy munkától. Mindannyian, kik szeretjük a sportot úgy érezzük, hogy 1960-ban nagy lépést teszünk előre. Bizakodásunk nem alaptalan. Az elmúlt év két nagy jelentőségű eseménye valósággal felrázta a sportolók és sportvezetők széles táborát. »A Magyar Szocialista Munkáspárt művelődési politikájának értelmezése a testnevelési és sportmozgalomban« címen nyilvánosságra került tézise, s a Magyar Testnevelési és Sport Tanács kibővített ülésének határozatai további útmutatást, lendületet adtak egész sportmozgalmunknak. 1959-ben sokat erősödött a magyar sport szervezete. Kijavítottuk a korábbi hibák nagy részét, demokratikusabb lett a vezetés, tisztázódtak szakmai és elméleti kérdések, megnőtt a sport iránti érdeklődés. A párt tézisei, az MTST határozata előírja sportkultúránk gyorsütemű fejlesztését. El kell érnünk, hogy dolgozóink újabb rétegeivel megszerettessük a sportot. Több embert szeretnénk látni a hegyek lankáin, a zöld gyepen, a vörös salakon, az uszodákban, a ping-pong asztalok, a sakktáblák mellett. Várják dolgozóinkat azok a röplabdázók, turisták, sakkozók, asztaliteniszezők, labdarúgók, akik már régebben hódolnak kedvenc sportjuknak. Rajta hát!! Ez a biztatás társadalmi aktíváinknak is szól. Megszorítjuk azoknak a kezét, akik évek hosszú során tagot toboroztak a sportnak és a testnevelésnek. Egyszerű közkatonák ők, akikre mi nagyon büszkék vagyunk. Ilyen nagyszerű közkatonáink számos helyen vannak, pl. a Mahart Hajójavítóban, a 12. sz. AKÖV-nél, az ózdi 37-es és a veszprémi 64-es AKÖV-nél, a Bp. Előrében és másutt. Ezek az aktívák szervezik, vezetik a sportot, a testedzésre való mozgósítást mindennapos tevékenységnek tekintik. Derekas munkájukat fémjelzi az a tény is, hogy 1959- ben mintegy ötezerrel gyarapodott a sportkörökhöz, a sportcsoportokhoz tartozó tagságunk. Kalmár István A Szállítómunkások Sport Egyesületének életéből »Az új sportbajnoki évad a Szállítómunkások Sport Egyesületének sok sikert hozott« — állapította meg a sportegyesület elnöksége a legutóbbi ülésen. A labdarúgó csapat, amely az elmúlt évek folyamán közepesen vagy ennél gyengébben szerepelt, a múlt év őszén várakozáson felüli eredményt ért el. A csapat kiváló eredményét elsősorban annak köszönheti, hogy a nyáron sikerült jól átszervezni és megfelelően felkészíteni. A 13. fordulóig a csapat az első helyen állt és csak két — mondhatni balszerencsés — vereség ütötte el az őszi bajnoki címtől. Sem a vezetőségnek, a sportolóknak és a szurkolóknak nincsenek hiú vágyaik, csupán annyi, hogy a lehető legjobban szerepeljen a közszeretetnek örvendő csapattuk A labdarúgásunk jó szereplése nem egyedülálló, hiszen sakk szakosztályunk jelenleg az NB II-ben 2 pontos vezetéssel az első helyen áll, és minden remény meg van arra, hogy ismét egy osztállyal feljebb kerüljön. A szakosztály munkáját dicséri az is, hogy a taglétszám 85 százaléka fizikai dolgozó. KÖZLEKEDÉS A Közlekedési és szállítási Dolgozók Szakszervezete lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Felelős szerkesztő: Földvári Aladár Budapest, VIII., Köztársaság tér 3. Telefon: 339—509, 137—638 138—468. Felelős kiadó: A Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezete Terjeszti: a NÉPSZAVA Lapkiadó Vállalat. Budapest, VII., Rákóczi út 54. Telefon: 224—816 S9.727 Athenaeum Nyomda, Bp. (F. v. Soproni Béla)