Közlekedés, 1966 (56. évfolyam, 2-24. szám)

1966-06-10 / 11. szám

A Közlekedési, Kikötői és Halászati Dolgozók Szakszervezeteinek Nemzetközi Szövetsége üléséről írta: Földvári Aladár NEMZETKÖZI SZÖVETSÉ­GÜNK május 7-én és 8-án Odesszában tartotta 18. Admi­nisztratív Bizottsági ülését. Az Adminisztratív Bizottság tag­jait — így jómagamat is — az a megtiszteltetés érte, hogy a munkásosztály nagy nemzetkö­zi ünnepét — május elsejét — együtt ünnepelhettük a Vörös Téren a moszkvai dolgozókkal. Mondhatom, monumentális és felejthetetlen volt az erőt és biztonságot sugárzó katonai díszszemle, amelyet a magyar televízió is közvetített, s mely­ből barát és ellenség egyaránt láthatta, milyen sors vár a Szovjetuniót és a szocialista tábort megtámadó imperialista agresszorokra. Moszkvából Odesszába utaz­tunk, az Adminisztratív Bizott­ság ülésére. Odessza a Fekete­tenger partján fekvő gyönyörű város, közel egymillió lakos­sal. Hatalmas parkokkal, üdü­lőkkel és szanatóriumokkal, fejlett városi­ közúti közleke­déssel rendelkezik, amit autó­buszokkal, villamosokkal és trolibuszokkal bonyolítanak le. Kikötője, amely 6 kilométer hosszúságban terül el a tenger partján, a Szovjetunió egyik legnagyobb kikötője, a lenin­­grádi mellett. A kikötőben hétezer dolgozót foglalkoztat­nak és évi 20 millió tonna árut kezelnek. A KIKÖTŐ 180 ÉVES. A há­ború alatt a nácik teljesen le­bombázták és kivonulásukkor mindent felrobbantottak, a ha­jókat a tengerbe süllyesztet­ték. A háború utáni újjáépítés során bővítették és moderni­zálták. A kikötő teljes gépesí­tésének munkája még ma is folyik, előreláthatólag 1970-re fejezik be teljesen. A kikötőben lüktető élet fo­lyik, személy- és teherhajók jönnek és mennek. Ma már 60 ezer tonnás hajót is tud fo­gadni az odesszai kikötő, 1965- ben az itt kezelt hajók fele külföldi volt. Hatvan ország hajói keresik fel időről időre a kikötőt, amelynek az elmúlt öt évben négyszeresére nőtt az áruforgalma, a személyforga­lom növekedése is csak vala­mivel kisebb mértékben növe­kedett. A kikötő dolgozói 1965. évi jó munkájukért elnyerték a kormány és a VCSZPSZ (Szovjet Szakszervezeti Ta­nács) Vörös Vándorzászlaját. A kikötőben járva, a temér­dek daru között, számos ma­gyar gyártmányú — Ganz- MÁVAG — darut láttunk. Kér­désünkre elmondották, hogy nagyon meg vannak elégedve velük, kiválóan dolgoznak. Természetesen ennek az elis­merésnek mi is nagyon örül­tünk. E RÖVID KITÉRŐ után rá­térnék a Nemzetközi Szövetség ülésére, amely megtárgyalta a Szakszervezeti Világszövetség VI. kongresszusa határozatai­ból adódó, alábbi feladatokat: 1. Hogyan lehet jobban elősegíteni a közlekedési dolgozók egységtörekvéseit az egész világon. 2. A vietnami néppel való szolidaritás fokozása, és az USA-agresszió elleni harc. 3. A szolidaritás fokozása a felszabadulásukért küzdő, és az imperializmus elnyo­mása ellen harcoló népek­kel. 4. A békéért folyó harc minél szélesebb körben való kiterjesztése. 5. Az egyes közlekedési ágazatokhoz tartozó dolgo­zók problémái: munkaidő, bérezés, szabadságjogok, szo­ciális ellátottság stb. A fenti feladatok elvégzésé­re a vezetőség egy, három év­re szóló munkatervet fogadott el. A vezetőségi ülés megálla­pította, hogy az SZDSZ VI. kongresszusa történelmi jelen­tőséggel bír, amelynek határo­zatai a szakszervezeti világ­mozgalom fejlődésének nagy lehetőségét biztosítják. A ha­tározatok végrehajtása, az együttműködés érdekében, szakszervezeteinknek tovább kell erősíteniük a nemzetközi szolidaritást azon közlekedési dolgozókkal — és szakszerve­zetekkel —, akik nem tagjai a mi Nemzetközi Szövetségünk­nek. Mindenkor, — de különösen napjainkban —, ez igen fon­tos, mert a tőke nagymérték­ben koncentrálódik. Mindin­kább kevesek kezében össz­pontosul a hatalom, amely a kapitalista világban az állam­ra nagy nyomást gyakorol oly­annyira, hogy irányítja is az államot, így az állam olyan munkásellenes intézkedéseket hoz, ami a nemzeti és nemzet­közi monopóliumok érdekeit szolgálja. ILYENFORMÁN az osztály­ellentétek állandóan élesednek. A munkásosztály harca az osz­tályharc alapján folyik, és a munkások milliói vesznek eb­ben részt. Például a japán dol­gozók márciusi sztrájkja, amelyben 7,8 millió dolgozó vett részt; az áprilisban és má­jusban lezajlott francia és olasz dolgozók nagy sztrájkjai; májusban az angol kereskedel­mi tengerészek nagyméretű sztrájkja Az olasz vasutas dol­gozók elmondták, hogy két év alatt, 1964—65-ben, több sztráj­kot vívtak, mint 1954—65 kö­zötti tíz év alatt. Ezek a har­cok többnyire politikai köve­teléseket is tartalmaznak, a kormány vagy annak intézke­dései ellen is folynak. Az ausztrál, a japán hajós, dokkos dolgozók például megtagadták az USA-t segítő hadianyagok és szállítmány továbbítását Vietnamba. A japán dolgozók harcot vívnak a hazájukban levő USA katonai támaszpontok ellen. A legjobb repülőtereket katonai bázisnak foglalták el, és a pol­gári repülést másod-, harmad­rendű repülőtereken kénytele­nek lebonyolítani. Ennélfog­va az utóbbi időben mind több repülőszerencsétlenség fordul elő Japánban. Harcolnak kor­mányuk ellen, amely támogat­ja az USA vietnami agresszió­ját. Harcolnak a Japán—Dél­­koreai szerződés ellen stb. A TÖMEGMÉRETŰ HAR­COK ellen a tőkés országok kormányai sztrájkellenes tör­vényeket hoznak. Egyszerűen megtiltják a sztrájkot, vagy katonai behívóval próbálják munkára kötelezni a dolgozó­kat. A szakszervezeti vezető­ket és a sztrájkban részt vevő munkásokat bebörtönzik és sok esetben legyilkolják, amint erre példa mutatkozik több latin-amerikai országban. Ezért van nagy jelentősége a nemzetközi proletár szolida­ritásnak és a világ munkás­­osztálya egységének. Kedvező jelek is vannak erre vonatko­zólag, mert a más nemzetközi szövetséghez tartozó dolgozók is kívánják az egységet, mert tudják, hogy csak egységfron­tot alkotva tudnak sikereseb­ben harcolni a monopóliumok és az imperializmus ellen. Bi­zonyítja ezt az SZVSZ, a Nemzetközi Szövetségünk mun­kája iránti megnövekedett ér­deklődés olyan szakszervezetek részéről is, amelyek a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségéhez tartoznak, vagy autonómok. Erre szükség is van, s ezt mind több dolgozó és nem az SZDSZ-hez tartozó nyugati or­szágok szakszervezeteinek ve­zetői is kezdik felismerni, mert látják és saját magukon érzik az imperializmus — különö­sen az USA imperializmus — bűnös és eléggé el nem ítélhe­tő mesterkedéseit, más államok belügyeibe való beavatkozásu­kat, amely ma már — a diplo­máciai mesterkedéseken túlme­nően — rablótámadássá fajul, mint Vietnamban, Dominiká­ban és mindenhol, ahol a né­pek függetlenségi mozgalma kibontakozóban van. Iparkod­nak vérbe fojtani a szabadsá­gukért küzdő adeni, angolai, kongói és más népek mozgal­mát. Indonézia például, amikor elnyerte függetlenségét, a fej­lődés útjára lépett és szép si­kereket könyvelhetett el. Ezt nem nézték jó szemmel az im­perialisták. Amióta az ellen­­forradalom — ha átmenetileg is — győzött, az egész ország egy nagy börtön. Üldözik a haladó, demokratikus gondol­kodású hazafiakat, elbocsátják állásukból, bebörtönzik őket, és nagyon sokat családjával együtt legyilkoltak. Eddig már mintegy 300 ezer embert mé­szároltak le. AZ IMPERIALIZMUS min­den cselekedete figyelmeztetés a világ munkásosztályának arra, hogy egységesen lépjenek fel velük szemben, mert bár igaz, hogy az imperialista tá­boron belül vannak ellentétek — a kapitalizmus egyenlőtlen fejlődése következtében — a piacokért, a volt gyarmatok neo-kolonialista alapon -való visszaszerzéséért folyó harc­ban, de a munkásosztály ellen, és minden társadalmi fejlődés ellen, egységesen lépnek fel. Megállapította a vezetőségi ülés még azt is, hogy amíg a kapitalista országokban nagy harcok folynak a megélhe­tésért, addig a szocializmust építő országok, az éves tervek teljesítésével, újabb nagy si­kereket értek el a fejlődés út­ján, tovább növekedett a dol­gozók jóléte, állandóan javul­nak munkafeltételeik, nő a szociális és egészségügyi ellá­tottság. Mindebben nagy sze­rep jut a szocialista országok szoros gazdasági, tudományos, kulturális és politikai együtt­működésének. Ezek az ered­mények segítik a kapitalista országok dolgozóit, a már fej­lődés útjára lépett országokat, a még felszabadulásukért és függetlenségükért küzdő né­peket, mert jövőjüket látják bennünk maguk előtt, és erőt merítenek harcukhoz. A magunk részéről ígérjük, mindent megteszünk annak ér­dekében, hogy a Nemzetközi Szövetségünk által kitűzött feladatokat megvalósítsuk, és ezzel is elősegítsük a közleke­dési dolgozók egységének nö­velését, amivel nagyban hoz­zájárulunk a célkitűzések meg­valósításához. NEMZETKÖZI SZÖVETSÉ­GÜNK vezetőségi ülése alkal­mából találkoztunk a Szovjet­unió testvér-szakszervezetei­nek vezetőivel és dolgozóival is, akik a legmelegebb baráti fogadtatásban részesítettek bennünket. Ottlétünkkor kér­tek, hogy adjam át jókívánsá­gaikat a magyar közlekedés minden dolgozójának. Sok si­kert kívánnak a testvéri ma­gyar népnek a szocializmus építéséhez, és békés, boldog életet. Kívánságuknak ezúton is szívesen teszek eleget! A Ciprusi szakszervezeti küldöttség látogatásai Szakszervezetünk vezetőségének meghívására június 2-án Budapestre érkezett a a ciprusi autóközlekedési és dokkmun­kás szakszervezet háromtagú küldöttsége. Michalis Panayiotu, famagusztai területi titkár, Costas Agathocleous, az autóközle­kedési szakszervezet végrehajtó tanácsának tagja és Andreas Pratsis, a dokkmunkás szakszervezet limassoli titkára két he­tet tölt hazánkban. Megbeszéléseket folytatnak szakszerveze­tünk vezetőivel, a győri, sproni és budapesti aktivistákkal. Ta­nulmányozzák a magyar autóközlekedési és kikötőmunkás dol­gozók élet- és munkakörülményeit, a szakszervezeti alapszer­vezetek tevékenységét. Megtekintik a szakszervezet szociális, kulturális és sport intézményeit, ellátogatnak Dunaújvárosba és a Balatonhoz. » A KÖZLEKEDÉSI ÉS SZÁLLÍTÁSI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK LAPJA LVI. ÉVFOLYAM 11. SZÁM­ÁRA: 50 FILLÉR 1966. JÚNIUS 10 A XVI. sz. Autójavító Vállalat dolgozói a „Pásztor Imre” vándorserleg védői A napokban adták át a »■Pásztor Imre vándorserleget«, okleveleket és jutalmakat azoknak a vállalatoknak, ame­lyek az elmúlt évben eredmé­nyes munkájukkal hozzájárul­tak a dolgozók munkakörülmé­nyeinek javításához, életük, testi épségük védelméhez. A múlt évi eredményes munka­­védelmi tevékenységért a vándorserleget, oklevelet és tízezer forintos pénzju­talmat a KPM Autófenn­tartó Ipari Tröszthöz tar­tozó XVI. sz. Autójavító Vállalat, oklevelet és tíz­ezer forintos pénzjutalmat a Budapesti Helyiérdekű Vasút és a Fővárosi Szállí­tási Vállalat és dolgozói kaptak. Mit mutatnak? e vállalatok eredményei? A XVI. sz. Autójavító Vál­lalatnál a balesetek számát 75,2 százalékkal csökkentették, ezáltal az 1000 főre jutó bal­eset 1964. évhez viszonyítva 121,6-ról 30,2-re csökkent. A Budapesti Helyiérdekű Va­sútnál a balesetek számát 25%-kal csökkentették, az 1000 főre jutó balesetek száma 42,7-ről 31,6-ra csökkent, 1964. évhez viszonyítva. A Fő­városi Szállítási Vállalatnál a balesetek számát 12,9°­0-kal csökkentették, az 1000 főre ju­tó balesetek száma 48- ról 42,3-ra csökkent, 1964. év­hez viszonyítva. A fenti három vállalatnál halálos baleset 1965. év­ben nem volt. Nagymér­tékben csökkentek a súlyos balesetek számai is, ezál­tal az egy balesetesre jutó kiesett munkanap. A jó eredményeket nem ad­ják ingyen, azokért meg kell küzdeni, tartja a szóbeszéd. Ez nagymértékben vonatkozik a munkavédelem területére is. A legjobb eredményt elérő vál­lalatok kollektívájának mun­kájára alapvetően jellemző az volt, hogy minden igyekeze­tükkel arra törekedtek, hogy a baleseti veszélyforrások felszá­molása, a jobb munkakörül­mények biztosítása valamennyi dolgozó érdeke, közös ügye le­gyen. A vezetők tervszerű munká­val, műszaki megelőzéssel szá­molták fel a leggyakrabban előforduló baleseti veszélyfor­rásokat. Előbbre jutottak az anyagmozgatás gépesítésében. A gépekre olyan védőbe­rendezéseket szereltettek fel, amelyek az eddiginél jóval hatásosabb védelmet biztosítanak. Változtattak a gyártási tech­nológián is, a­­biztonságos munkavégzés érdekében. He­lyes munkaszervezéssel számos baleseti veszélyforrást szüntet­tek meg. Ezeken túlmenően, részlete­sen meghatározták a termelés közvetlen irányítóinak munka­­védelmi feladatait és ami a legfontosabb, meg is követel­ték, majd ellenőrizték azok be­tartását. Javították a bizton­ságtechnikai fegyelmet, nem egy esetben felelősségre vontak vezető­ket, dolgozókat, a bizton­ságtechnikai előírások be nem tartásáért. Üzemrészek között munkavé­delmi versenyt szerveztek és a legjobbakat jutalmazták. Céltudatos szervező és felvi­lágosító munkával valamennyi dolgozót aktívan mozgósították az eredmények elérésére. Ha a szükség úgy kívánta, akkor műhelyi gyűléseken — a veze­tők — a dolgozók segítségét, javaslatait kérték, a baleseti veszélyforrások felszámolására. A szakszervezeti tisztségvi­selők, szb-tagok, bizalmiak, társadalmi munkavédelmi fel­ügyelők, munkavédelmi őrök jelezték a hiányosságokat és megalkuvás nélkül követelték azok felszámolását. Segítették a gazdasági vezetőket, a dolgo­zók mozgósításával, felvilágo­sításával a munkavédelmi te­vékenységükben. A közös erőfeszítések jutal­ma nem is maradt el. Legérté­kesebb jutalom mégis az volt, hogy kevesebb dolgozót ért sé­rülés, fájdalom, ezen keresztül a családot anyagi veszteség. Kevesebb dolgozó hiányzott a tervek teljesítéséből, ezáltal is gazdaságosabban zárta az évet vállalatuk. A három legjobb vállalat — ezen felül — el­nyerte az elnökségünk, a KPM és a fővárosi tanács vezető tes­tületeinek erkölcsi, anyagi ju­talmát is. Az eredmények köteleznek. A legjobb eredményt elérő vállalatokat az utánuk követ­kezők igyekeznek befogni, sőt elhagyni, az elsők igyekeznek élen maradni, így van ez rend­jén. A nemes vetélkedőben végső győztes mégis a »leg­főbb érték«, az ember lesz és ez valamennyiünk számára a legfontosabb. K. L. Szolnok megye győzött a közúti balesetelhárítási versenyben A Közúti Balesetelhárítási Tanács szakszervezetünk ta­nácstermében ülést tartott, amelyen az 1965-ben bekövet­kezett közúti balesetek elem­zése volt a fő napirendi pont. Az országos viszonylatban be­következett 23 039 közúti bal­eset — állapította meg a KBT — ugyan 16,6%-os emelkedést jelent 1964-hez viszonyítva, azonban az emelkedés üteme 5,7%-kal alacsonyabb, mint az előző esztendőben volt. A ha­lálos baleseteknél 17,4%-os, a súlyos kimenetelű balesetek­nél pedig 3,8%-os a csökkenés. A növekedés a könnyű sérü­léssel és a sérülés nélkül vég­ződött balesetek számainál tör­tént. Jutalmazására is sor­ került, majd ismertették a megyék között folyó közúti baleset­­elhárítási verseny eredmé­nyeit. Az I. csoportban Bács- Kiskun megye győzött, 2. So­mogy megye, 3. Komárom me­gye. A 11. csoport győztese Szolnok megye lett, 2. Pest megye, 3. Fejér megye. A 111. csoport eredményei: 1. Sza­­bolcs-Szatmár megye, 2. Bé­kés megye, 3. Nógrád megye. A főváros, Budapest közle­kedése, sajátos helyzetében, csak a három csoport első he­lyezettjeivel állt versenyben. Ebben a kategóriában is Szol­nok megye eredményei voltak a jobbak, így a fődíj, a ván­dorserleg is Szolnoké, az 1965. évi értékelés alapján. A versenydíjakat és a jutal­makat Kaszás Béla, szakszer­vezetünk titkára adta át, elis­merő szavak kíséretében. A balesetek következtében bekövetkezett járműkár viszont mintegy 61 millió forintot tett ki, 10 mil­lióval többet, mint 1964-ben. A közúti baleseti statisztikát természetesen annak függvé­nyében vizsgálta, csupán a közhasználatú járművek több, mint 5%-kal több árut szállí­tottak, a gépjárműpark mint­egy 50 000-rel gyarapodott, az autós id­egértforgalom is 32,8 százalékos emelkedést ért el. A balesetek emelkedő ütemé­nek fékezése tehát sikerült. A KBT ülés keretében a megyei baleset­­elhárítási tanácsok és közpon­ti szervek legeredményesebb munkát végző aktíváinak meg­ Szakszervezetünk elnöksége május 22-én ülést tartott. Az első napirendi pont a hajózás utazó forgalmi dolgozói mun­kaidejének rendezésére vonat­kozó előterjesztést tárgyalta, figyelmbe véve a hajózás sa­játos helyzetét. Megtárgyalta elnökségünk az idei I. negyedévi látszám-, bér- és túlóragazdálkodás ala­kulását is. Megállapította, hogy az I. negyedévi adatok alapján a vállalati létszámgazdálkodás kielégítőnek mondható, ugyan­ez vonatkozik a béralappal va­ló gazdálkodásra. Az elnökség megállapítása szerint a válla­latok— a szakszervezeti szer­vekkel együtt — igyekeztek a túlórák csökkentésére vonatko­zó rendelkezéseket, lehetősé­geikhez képest végrehajtani, figyelembe véve a forgalmi és egyéb sajátosságokat. Azonban az év elején jelentkezett rend­kívüli feladatok ellátása elhá­ríthatatlan túlóraigényeket is magával hozott. Néhány ága­zatnál ez a körülmény a túl­órák felhasználásának átme­neti növekedését is eredmé­nyezte. Igen fontos körülményre is felhívta a figyelmet szakszer­vezetünk elnöksége, az AVIG létszámgazdálkodásával kap­csolatban. Megállapította, hogy az AVIG vállalatainál, a fel­szabaduló alkalmazotti lét­számból, növelni kell a­ mű­vezetői létszámot. A február­ban végrehajtott bérintézkedés felmérése alkalmából ugyanis kiderült, hogy az AVIG válla­latainál a több, mint 11 000 karbantartó munkás irányítá­sát csak mintegy 120 művezető végzi.

Next