Közlekedéstudományi Szemle, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1953 / 4. szám - AZ ÉPÍTŐIPARI MŰSZAKI EGYETEM ÚT-, VASÚTÉPÍTÉSI ÉS KÖZLEKEDÉSÜGYI TANSZÉKÉNEK KÖZLEMÉNYEI - Győrffy Gyula: Az újjáépített Petőfi-híd jelentősége Budapest forgalmában

Egyesületi hírek Egyesületi munkánkban az elmúlt hónapok egyik legfontosabb eseménye volt a január 29-én tartott elnökség-választmányi ülés. A választmányi ülésen részt vettek vidéki csoportjaink vezetőségének tagjai is. A választmány megtárgyalta az elmúlt félévi munka eredményeit és hiányosságait és az Egyesület további feladatait. Megvitatta és jóváhagyta az Egye­sület 1953. I. félévi munkatervét. Továbbá kiértékelte az I. Nemzetközi Közlekedési Kongresszus munkáját és ezzel kapcsolatban határozatot hozott a további kongresszusok tartását illetően és az előkészítés, szervezési munkálatok végzésére Kováts Alajos elvtárs vezetésével állandó bizottságot alakít. A választmány határozatot hozott a társegyesületek­kel való szorosabb együttműködés kiépítésére, úgy­hogy a közös problémákat közösen tárgyaljuk ki és megoldásukra közös munkabizottságokat kell alakítani. A szakszervezetekkel való szorosabb kapcsolatot és együttműködést is ki kell építeni. A munkabizott­­s­ágainkban és egyéb egyesületi munkánkkal kap­csolatos kérdések kitárgyalásában a jövőben a szak­­szervezeteket be kell vonni. Az MTESz közgyűlésének, illetve elnökségének határozata értelmében az egyesületeknek feladata a szovjet technika eredményeinek fokozottabb ismerte­­­tése és gyakorlati bevezetésének elősegítése. Ennek megfelelően a választmány határozatot hozott új szovjet módszerek kidolgozására és a közlekedés vonalán azok gyakorlati felhasználásának bevezeté­sére. A Magyar-Szovjet Barátsági Hónap keretében a fenti szovjet módszerek bevezetésére irányuló mozgalmat az alábbi témákra indította meg Egyesületünk : 1. „Szovjet sztahanovista síktolatási módszerek”-ről dr. Mészáros Pál tartott értékes előadást. Az előadáson a tolatási szakemberek, valamint ezen a területen dolgozók vettek részt. Az előadásból igen hasznos tapasztalatokra tettek szert, melynek alapján a sík­tolatás területén szovjet módszerek bevezetésével igen szép eredményeket értek el eddig is, de az előadás anyagából még tovább tudják fejleszteni munkájukat. 2. „Szovjet tapasztalatok a revizori és elemző mun­kák területén” címmel Vass Arthur, tartott igen nívós előadást. Az előadáson részt vettek azok a dolgozók, akik ezen a területen az előadásban felvetett szempon­tokat a gyakorlatban is hasznosítani tudják. 3. „MÁV üzemi vízellátás időszerű kérdései” címmel Gara Aurél tartott előadást. Az előadás a MÁV víz­ellátás jelenlegi helyzetét, a közeljövő szükségleteit, minőségi és mennyiségi szempontból, továbbá a víz­ellátás fennálló problémáinak kiküszöbölését tartal­mazza. A minőségi munka megjavítása érdekében Egyesü­letünk akciót indít. Az akció keretében a közlekedés területén az alábbi súlyponti kérdésekkel fogunk fog­lalkozni : 1. A menetrend betartásának minőségi magjavítása a MÁV területén. 2. A balesetelhárítással kapcsolatos feladatok a MÁV területén és a gépkocsiközlekedés területén, továbbá a gépkocsijavítás területén mutatkozó minő­ségi hiányosságok megjavítása. A fenti problémák megoldása érdekében Egyesüle­tünk munkabizottságokat hozott létre. Egyesületünk munkabizottságai társadalmi munkával nyújtanak segítséget a minőségi munka elősegítésében. Egyesületünk elnöksége­­ február 27-én tartott ülésén az egyesületi munka még eredményesebb vitele érdekében határozatot hozott arra vonatkozólag, hogy az Egyesületet három szakosztályra bontjuk : 1. mély­építés, 2. vasút, 3. egyéb közlekedés. A szakosztályok megszervezésével az elnökség a Szervező Bizottságot bízta meg. A Szervező Bizottság feladata, hogy a szakosztályok vezetőségét, ügyrendjét április 1-ig, illetve az első félév végéig állítsa össze, illetve szer­vezze meg. A közlekedés vonalán a takarékossági mozgalom elősegítése érdekében Egyesületünk takarékossági bizottságokat, illetve szakbizottságokat alakított. A takarékossági csúcsbizottság vezetője : Déry Hugó. A takarékosság kérdésével az alábbi szakbizott­ságok foglalkoznak : 1. A takarékossági mozgalmak helyes megszervezése a közlekedési iparágak területén. Vezetője : Mendelényi Rudolf.­­ 2. Munkaerővel való takarékosság. Vez. : dr. Péteri Miklós.­­ 3. Szocialista tulajdon védelme. Vez. : dr. Izsó László. 4. Az egyéni megtakarítás kérdése. Vez. : Fáy Endre. 5. Anyagtakarékosság kiemelt anyagoknál. Vez. : Turányi István. 6. Takarékossági mozgalmak helyes megszervezése a közlekedés területén és a közlekedési iparágaknál. Vez. : Tanai Béla. Munkabizottságok : A közlekedés vonalán február hónapban az alábbi témák kidolgozására alakítottunk új munkabizott­ságokat : 1. „Városi közlekedés csúcsforgalmi nehézségeinek csökkentése”. Vez. : Beranek Ferenc. 2. „A folyami hajózás várható feladatainak meg­állapítása.” Vez. : Farkasits Béla. 3. „A meglévő hajópark teljesítőképességének vizs­gálata.” Vez. : dr. Kutassy István. 4. „Rakodás gépesítése a hajózásnál a kikötő és rakodóhelyek árumozgatásának fejlesztésével kap­csolatban.” Vez. : Fekete György. 5. „Vasúti mérlegelés elvi és gyakorlati kérdéseinek vizsgálata.” Vez. : dr. Papp Endre. 6. „Gépjármű közlekedés, rakodás gépesítési problé­mái.” Vez. : Balló Alfréd. Egyesületünk feladata, hogy a fent vázolt, valamint a munkatervünkben lefektetett feladatokat eredmé­nyesen megoldja. Ehhez az szükséges, hogy Egyesü­letünk vezetősége, illetve tagjai érezzék át az egye­sületi munka iránti felelősség kérdését és aktívan kapcsolódjanak bele az Egyesület feladatainak meg­oldásába. Balatoni Sándor

Next