Közlekedéstudományi Szemle, 1962 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1962 / 6. szám - Lehotzky Kálmán: Az Erzsébet-híd és a Belváros
238 KÖZLEKEDÉSTUDOMÁNYI SZEMLE a Március 15. térre igyekvő járműveknek a Duna utcán, míg a Belgrád rakpart déli része (Szabadság-híd) felé tartó járműveknek az Irányi utcán kell lehaladniuk. Ez a járműveknek igen gondos irányítását teszi szükségessé. A teljesítőképességi számításokat a legjobban terhelt „A”, ,,B” és ,,C” keresztezésekre vonatkozóan végeztük el. Ezek azt mutatták, hogy a két változat nagyjából azonos értékű és az 1965. évre becsült csúcsóra terheléseket — némi túlterheléssel — képesek levezetni. Kivitelre előreláthatólag a B VI változat kerül. A pesti hídfőkörnyék úthálózatának a gépjárműforgalom várható igényeit kielégítő kialakítása ilyen módon megtörtént. A vizsgált terület teljes forgalmi rendjét és az 1965. évre előrebecsült csúcsóra terhelését az 5. ábrán mutatjuk be. Az ennek megfelelő vázlatos helyszínrajzi kialakítást a 6. ábra szemlélteti. A készült modell fényképe címlapunkon, valamint a 7. és 8. ábrán látható. A továbbiakban külön fejezetet kíván a tömegközlekedési eszközök vonalvezetésének és megállóinak kérdése. TÖMEGKÖZLEKEDÉSI ESZKÖZÖK Autóbusz A Váci utca az autóbuszforgalomtól mentesítendő. Ennek érdekében a 2. sz. autóbusz a Lánchíd—Apáczay Csere János utca—Duna utca— Váci utca—Irányi utca—Veress Pálné utca— Eötvös utca—Egyetem tér útvonalon közlekedhet. Végállomása e területen nem lehet. A 8 sz. autóbusz az Erzsébet-hídról jobbrakanyarodva, a Váci utca—Irányi utca—Egyetem utca—Felszabadulás tér—Erzsébet-híd útvonalon járhat. Végállomása ugyancsak nem lehet. A 7. és 19. sz. autóbuszok a hídról egyenesen továbbhaladhatnak a Kossuth Lajos utca felé és viszont. A 15. sz. autóbuszviszonylat észak felé a jelenlegi útvonalán (Egyetem utca—Petőfi Sándor utca) marad, dél felé a Vörösmarty tér—Apáczay Csere János utca—Március 15. tér—Irányi utca— Veress Pálné utca—Eötvös utca—Egyetem tér útvonalon közlekedhet. Autóbuszmegállók létesíthetők a Felszabadulás téren (7 és 19 sz. viszonylat), a Váci utcában a Duna utca keresztezése után (2. és 15 sz. viszonylat), az Irányi utcában az Egyetem utcai becsatlakozás előtt (2. és 8.sz. viszonylat). Az Egyetem utcai megállóhely (15. sz. viszonylat) a járműfelállási hossz biztosítása érdekében a Reáltanoda utcához hátrahelyezendő. A megállók helyét a 9. ábrán bejelöltük. Jemedő* DUNA-1 6. ábra. Az Erzsébet-híd pesti hídfője körüli úthálózat javasolt kialakítása