Közlemények az összehasonlító élet- és kórtan köréből, 1913-1914 (11. kötet, 1-8. szám)
1913-01-01 / 1-2. szám
a l együtt tárgyalja, az egyes inak megbetegedéseinek makroszkópos vagy mikroszkópos elváltozásait azonban nem említi. H. szerint a gyulladásos folyamat nagyon hajlamos idült jellegre, kiújulásokra, s a gyulladás gyakran a hajlítóinak megvastagodását, rövidülését, porczszerű megkeményedését, ritkább esetben elcsontosodását vonja maga után. Az egyenítőszalagok szakadása leginkább háti lovakban fordul elő : teljes szakadás alkalmával a szakadt részek között kisebb vagy nagyobb mélyedés, továbbá a szakadt végek terméjének megnagyobbodása mindig kiérezhető. Stokfleth [1879. (8.)] az egyenítőszalagok megbetegedését gyakran észlelte házi lovaknál, kocsis lovak között pedig azokon, melyek kemény talajon nehézterheket vontak. S. szerint a gyulladás legkifejezettebb az egyen időszalag testében, míg az egyenítőszalag szárainak megbetegedése ritkábban fordul elő. Kórjóslat szempontjából az egyenítőszalag megbetegedései kedvezőbbek a hajlítóinak megbetegedéseinél. Az egyenítőszalagok gyulladása rheumás alapon is kifejlődhetik. Hoffmannn [1892. (15.)] szerint az egyenítőszalagok megbetegedései gyakrabban fordulnak elő, mint a hajlítóinak megbetegedései. Az egyenítőszalagok gyulladása lehet heveny, idült, csontosodó és nekrotizáló. Gyakrabban betegszik meg a felső egyenítőszalag, az alsó egyenítőszalagok megbetegedése legtöbbnyire az egyenítőcsontokról való leszakadás alkalmával következik be; vannak esetek, amikor az alsó egyenítőszalagokban nem észlelhető feltűnő kórboncztani elváltozás, jóllehet a sántaság kifejezett. A gyulladás vagy hirtelen lép fel, vagy töbszöri behatásra lassan fejlődik. H. az egyenítőcsontok haránttörésére vonatkozólag azt tartja, hogy a csődben nem jön létre átlépés, hanem a ló csak a pata fokfalára lép. Az egyenítőszalagok szakadása lehet elsőleges és másodlagos ; az elsőleges szakadás külső erő behatására jön létre, mégpedig a bőr sérülésével vagy a nélkük a másodlagos szakadást ellenben mindig gyulladás előzi meg. A szakadás többször az egyenítőcsontokban jön létre. Siedamgrotzky volt az első, aki a hajlítóinak megbetegedését fiziológiai alapra fektette s rámutatott arra, hogy a hajlítóinak miképen viselkednek nyugalmi helyzetben, a mozgás különböző szakaiban, továbbá a különböző mozgásnemek mennyiben fejtik ki káros hatásukat. 5. vizsgálatai óta tudjuk, hogy a ló különböző használati módjai szerint majd az egyik, majd a másik hajlítóín, illetőleg azok függesztőszalaga betegszik meg. Az egyenítőszalagok, a pártahajlítóín és függesztőszalaga főképen a súly átvételekor feszülnek meg. A hajlítóinak megbetegedésének körülbelül 8°/o-a esik az egyenítőszalagokra s leggyakrabban a háti- és versenylovakban betegszik meg. Puha, hosszú csűd, meredek pata, magas sarok, magas akció, ugrás előidézhetik az egyenítőszalag megbetegedéseit. Gát- és akadályversenyek, magasugrás alkalmával a hirtelen eső testsúly a súly átvételekor az egyenítőszalagokat annyira megfeszítheti, hogy az egyenítőszalagoknak szakadását, vagy az egyenítőcsontok törését okozhatja. Valószínű, hogy az egyenítőszalagoknak az egyenítőcsontokról való leszakadása a szárakban levő fibrilláris szakadás folytán keletkezett gyulladás következménye. A gyulladásos elváltozások nemcsak az egyenítőszalag száraira, hanem elég gyakran a testére is vonatkoznak , gyakran.