Közlöny, 1848. november (144-173. szám)

1848-11-25 / 168. szám

Budapest, Szombaton november 25 1848 hivatal­o­s lap. Megjelenik naponkint egy — országgyűlés alatt több — nagy regál ivén. Előfizetési díj a’ folyó év hátra levő 6­, havára helyben 7, vidéken 8 forint ezüst pénzben. — Elöfizethem­ Budán a’ kiadó-hivatalban (vár, Fortuna-utcza, Jálics-ház 132. sz. a’ m. k. egyetem nyomdája mellett), Pesten Emich Gusztáv könyvkereskedésében és az ország minden kir. postahivatalainál . A’­ szabott dijú hivatalos hirdetmények és csatolmányok után a' szokott beigtatási és felvételi díjak fizettetnek. A’ meg nem szabott díjuak hasábsoráért 5 p. kr. vétetik. Mellyekért eddig díj nem fizettetett, ezután is díjmentesek maradnak. — Magánhirdetések nem vétetnek fel. Rendeletek. 1. Haderőnknek alkalmas elhelyzése végett szükséges levén tudni azt, hogy minden hatóság különösen mennyi ujonczot ál­lított már ki a’ reá kivetett illetékből, mennyi van még kiállítan­dó , valamint azt is, hogy a’ kiállításra mennyi idő kívántatik még? Ezekre nézve a’ kivántató adatokat a’ hatóságok mulhat­­lanul, ’s mielőbb hozzám felterjesszék. A’ hadsereg fő parancsnokainak szigorúan teljesítendő kö­­teleségekül tétetik, hogy midőn kerületökben ellenséges megtáma­dást tapasztalnak, nem várakozva innen küldendő segedelemre, rögtön magok alakítsanak a’ vidéken elegendő számú haderőt, mellyet az ellenség ellen vezessenek. Pest, november 23. 1848. Kossuth Lajos, a honvédelmi bizottmány elnöke. II. 2923 K. Rombauer Tivadar a' kereskedelmi ministerium osztály­főnöke az állományi fegyvergyár igazgatójává neveztetett ki teljes ha­talommal. ^ • Budapesten, nov. 17-én 1848.» Kossuth Lajos, elnök. III. 8698. n. o. A' honvéd tüzérséghez, Bakony tábornok ur ajánlatára szá­­ zadosul kineveztetik Vanner főhadnagy a’ cs. kir. 5-dik tüzérez­­redtől. Budapesten, nov. 23. 1848. Mészáros Lázár hadügyminister. IV. 8077 h. ti. p. Néhai Rajner Károly egri főegyház nagy prépostja, ellen­ség előtt elesett katona altisztek Özvegyei segedelmezéseül szol­gálandó alapítványra 200 pftról szóló status kötelezvényt hagy­ván, mellynek 8 pft kamatjaiban egy vagy több efféle özvegyek részesülhetendnek, mivel e’ részben folyamodók arra való alkal­mas voltáról, a’ múlt évi junius 1-től 22667 sz. a. kelt hely­tartósági intézvénnyel közlött példány szerint készítendő táblás jegyzékek a’ törvény hatóságok részéről nem küldettek be, azok elő forduló esetben a’ fentebbi rendelet teljesítésére figyelmez­tetnek. Kelt Budapesten, nov. 21-kén 1848. Mészáros Lázár hadügyminister 3576.__ K. Miután gr. Volkenstein Albertina meghatalmazottja s ro­kona annak innspruckbani betegeskedését semmi bizonyítvánnyal nem támogatja, az országgyűlés oct. 10-ki határozata alól illy puszta állításra fel nem mentethetik, ’s annak szoros megtartá­­sára utasittatik. Pest, nov. 24. 1848. az orsz. honvédelmi bizottmány Nyáry Pál, h. elnök. 3577 E. Csuha Sándor, gróf Festetics alapítványát megnyervén, Ve­­lenczében ’s a’ tengerészeti anya iskolában már a’ 3-ik tanulmá­nyi évet folytatja, az országgyűlés October 10-ei határozata alól felmentetik. Pest november 24-én 1848. az orsz. honvédelmi bizottmány, Nyáry Pál, h. elnök. E. K. 142 Tapasztaltatván, hogy a’ nemzetőrség őrnagyai rangbani előléptetéssel kitüntettetvén, a’ meghatározott illetménynél na­gyobbat igényelnek; e’ végből tudomásul adatik jelen rendelet­nél fogva, miszerint ezen egyének illy előléptetéssel a’ már meg­határozott járandóságnál, az­az: a’ vidéken 91, Budapesten 100 ezüst forintnál semmi esetre nagyobb fizetésben nem részesül­hetnek, mivel az álladalom csak az őrnagyi és segédtiszti fize­téseket vállalta magára, miből következik, hogy az érintett ki­tüntetés csak czimzetes lehet. E’ szinte a’ nemzetőri segédtisz­teket is illeti, kik is bár melly rangfokozatban mindenkor csak a’ kiszabott egy forma illetményeket szedhetik. Budapest, 23. nov. 1848. Nádosy Sándor, ezredes. E. K. 141 A’ Pesten székelő sorezredi térparancsnokság a’ honvéd térparancsnoksággal összeköttetvén, a’ honvéd seregtől minden­ki, ki akár hivatalos foglalatosság, akár magán dolgai elintézése végett Pesten tartózkodik, magát ezentúl Mitisz őrnagy ’s tér­­parancsnoknál a’ Károly-laktanyában bejelenteni tartozik. Nádosy Sándor, ezredes. 6280. 1326. I /■ A’ kereskedési ministeriumtól. ír A’ Budapest és Szeben között eddig fenállott sze­­llerpostai összeköttetés ideiglenesen megszüntetvén, ’s előlege­­sen a’ Budapest, Szeged bánát-komlósi vonalra szorittatván, Bu­dapest és Kolosvár között a’ Debreczenen és Nagyváradon ke­resztül vezető postavonalon egyelőre minden második héten küldendő szekérposták léptettek életbe, és a’ szekérpostai keze­lés is a’ debreczeni és nagy­ váradi postahivatalokra szorittatott, de mihelyt a’ körülmények engedik, és a’ fenforgó akadályok elhárittathatnak a’ kérdésben forgó vonalon, nemcsak postasze­kerek (Diligenceok) helyett gyakoribb közlekedéssel málhaposták fognak életbe léptetni, hanem a’ szekérpostai kezelés is vala­mennyi a’ kérdésben forgó vonalon fekvő postahivatalokra ki fog terjesztetni. Mi azon megjegyzéssel tétetik közhírré, hogy ezen intéz­kedés következtében Debreczenbe, Nagy-Váradra és a’ körül­fekvő vidékre szóló kisebb terjedelmű árukat , drágaságokat, holmikat, pénzt, irományokat is tovább szállítás végett a’ fen­­álló szabályok megtartása mellett a’ postára feltehetni. Budapesten, nov. 20. 1848. A’ honvédelmi bizottmány meghagyásából Ambrus Mihály. Az országos honvédelmi bizottmányhoz Asboth őrnagy ur által Bogsánról november 16-kán küldött tudósítás nyo­mán a’ bogsáni csata részleteiről következőleg értesít­­hetünk. A’ 320 főből álló csapat, melly erdélyi honvédekből, úgy lugosi és oraviczai mozgó őrseregből állott 16-kán Bogsánba megtámadtatott négy század végvidéki katona által Appel gene­ralis és Gerlits alezredes vezénylete alatt, úgy mintegy 2—3000 tömeg néppel és négy ágyúval. A’ csata egész estig tartott, és azon jó eredménye lett, hogy az ellenség a' torlaszok közöl történt kirohanás által megszalasz­­tatott, veszteségünk egyébiránt nagyobb, a’ halottak közt van Bónis János erdélyi honvéd hadnagy. A’ szerencsés ütközet minden veszteség mellett is nagy fi­gyelmet érdemel, helyzetünket, melly nem a’ legjobb volt segité az, hogy derék tüzéreink által az ellenség két ágyúja lesze­reltetett. Ki tünteték magukat Fejér­­­százados, Szívós és Somlay fő­hadnagy urak, ’s különösen jelesen viselték magukat az erdélyi honvéd csapatok. Az orsz. honvédelmi bizottmányhoz Vukovics Sebő kor­mánybiztos úr által N.­Becskerekről nov 20 árul küldött jelentés kivonata Nagy Sándor alezredes mozgó csapatja hasznosan műkö­dik , tegnapelőtt egész Szentandrásig, melly helység 1/2 mért­­földnyire fekszik Temesvártól, nyomult elő, ’s onnan kiverte a’ dsidásokat, melly alkalommal részünkről 2 honvéd esett el, s 1 nemzetőr sebet kapott, a dsidások részéről 1 tiszt agyonlö­vetett. A f. hó 9-én Lagerdorfnál Damjanics által kivívott győze­lem sokkal nagyobb, mint első hírére jelentve volt, az ellenség halottakban 670 embert vesztett, ’s azon kívül sokan még a’ Karas folyóban lelték halálukat. Azon vidék bátorsága egy időre azon győzelem által biztosítva van. A’ Közlöny 158. és Kossuth hírlapja 114. számában a’ fridaui ütközetről­ egyébként is igen hibásan közlött jelentésemet, még követ­kezőkkel szükség pótolni. A’ fridaui dicsőségteljes csatázásnál az első dandárban álló Zrínyi zászlóalj 1-ső és 2-dik századai Bangya és Ko­vács kapitányok vezérlete alatt, az ellenséges őrszemek sem­mivé tétele,— a 3-dik század Rosty százados vezérlete alatt az egész zászlóalj által istápoltatva, az ellenséges ágyúk hősies megrohanásában,— és An­dor fi kapitány nehányad magával a­ város elfoglalása alkalmával, különös érdemet vívtak ki maguk­nak , ki utóbbi könnyű sebet is kapott. Letenye nov. 20. 1848- Perczel Móricz, tábornok: 10283 817 A’ központi lóbeavatási bizottmány jelentése szerint Ma­darász János pesti lakos a’ haza oltárára e’ folyó hó 21-kén két lovat ajándékozott, melly nemes tettéért a’ haza nevében neki ezennel köszönetemet nyilvánítom. Kelt Budapesten, novemb. 24. 1848. Répásy Mihály, tábornok. Kovásznai Kovács Zsigmond ur újabban tanusitá hazafias készséget, alálirt hivatalhoz 106 mázsa lisztet, 100 zsák bur­gonyát és 100 pftot külde be a’ honért harczoló katonaság szár­nyára. Nem mondunk érte köszönetet, mert a’ tiszta erény és hazafiság önmagában találja azt fel. Az orsz. rendőri hivatal igazgatója Hajnik Pál. Komárom Igaz ugyan, hogy minden lelkes honfi, ki a' közös haza szent ügyének előmozdításában fáradoz, legszebb jutalmát sze­retett hazája iránt tartozó adója lerovásában, teljesített köteles­sége öntudatában , és lelkiismeretében, az emberi­ szívnek e­ földi isteniben, találja fel, de más részről a’ lelkes tettek felem­­litése sokakra buzdító erővel bir, emeli a’ lelket és utánzásra ösztönzi, — azért Komáromvárosa közönsége a’ haza előtt el neki hallgathatja azon lelkes tettet, mellynek a’ haza Komárom­­várának, mint nemzetünk főbb kincsének és Magyarország egye­düli kulcsának megtartását köszönheti; nem halgathatja el azért, ne hogy az érdemben igénytelenek osztozzanak. Való tény az, hogy Vilmos német gyalogezred egy zászló­­alja , melly ministeri rendelet következtében, folyó évi septemb. 15-kén Gönyüre utasittatott, — nemzetiségünk és alkotmányos szabadságunk ellenies érzelmü Maercz József akkoron volt vár­­parancsnok titkos rendeletére, éjjel Komárom várát alatomosan megszállani akarta, — de az örök gondviselés őrködött igaz ügyünk mellett, és nem engedé, hogy az ármány győzedelmes­kedjék a’ szent és jogos téren, ugyanis Kollárt Lajos tizedes, Kesztler Ede és Mank Sándor önkéntes nemzetőrök, kik alkot­mányos szabadságunk kivívására Komárom városa részéről ön­kényt a’ táborba száltak és jelenleg is a’ magyar nemzet meg­sértett jogai kivívásában a’ nemzetiség szent ügy lobogója alatt tesznek fegyveres szolgálatot, — a’ nevezett zászlóalj e’ törek­véséről Gönyün tudomást szerezvén, kocsira ülve Komáromba hajtattak és Amtman Jenő városi polgármester tanúsított haza­­fiúi buzgalmához és készségéhez folyamodtak, e’dolgot bejelent­vén, ki is rögtön esti 8 órakor közgyűlést tartatott, és e’ tárgy iránti kölcsönös értekezésre b. Majthényi akkori alezredes urat tó felkéretvén, azonnal a’ hid kinyitása, a’ hajók és ladikoknak a' túlsó partról leendő rögtöni áthozatása, és az átkelést gátló ren­­deletek eszközlése tétettek meg. E’ lelkes honfiaknak és Komárom városa polgármesterének, mint honát igazán, és hivt a szerető, és ezt tettel is tanúsító erélyességinek hazafias gondosságának, és buzgó közremunkálá­­sának köszönheti a haza Komárom vára megmentését, melly bi­zonyosan az ármány kezébe jutana , ha a’ nevezettek, és Gyepy János nemzetőrsereg akkoroni őrnagya vezénylete alatt álló vá­rosi nemzetőrség éber figyelme a’ német zászlóalj cselszövő tö­rekvésüket nem akadályozzák és hiúsítják meg, és csak igy sike­rült, hogy Maercz tábornok a kérdéses Vilmos német ezred zászló­alj­át, melly az éjt a’ túlsó parton szabad ég alatt tölteni kéntele­­nittetett, másnap nemcsak hogy Gönyüre szálittatni, de a’ vár­nak fondorkod­ó alatomossággal zárva tartott kapuit is kinyitni, és 205­1

Next