Közművelődés Fejér megyében, 1987 (10. évfolyam, 1-2. szám)
1987 / 1-2. szám - Kábeltelevíziózás - helyi nyilvánosság. Kálmán András: A kábeltelevíziózásról 1988. tavaszán
KÁBELTELEVÍZIÓZÁS — HELYI NYILVÁNOSSÁG KÁLMÁN ANDRÁS A kábeltelevíziózásról 1988 tavaszán Számon lehet-e kérni a halászhálón, miért van kis fogás? Amikor a kábeltelevíziózásról gondolkodunk, soroljuk az eredményeket, az impozáns számokat (érdekes: ilyenkor is a hencegő halász egyre növekvő zsákmánya jut eszembe), még ott tartunk: új, a szebbnél is szebb hálónk van. Nem vitás persze, háló nélkül nincs halászat és nincs fogás, mint hogy azzal sem lehet vitatkozni: a tömegkommunikáció hálójának az elmúlt évtizedek során keletkezett lyukait — többek között! — kábeltelevízióval lehet foltozgatni, vagy szövését sűrűbbé tenni. De mi a fogás, a zsákmány, az eredmény? Teljesültek-e az elvárások, egyáltalán ki mit várt és vár az új médiáktól? A sztereotip elvárások, a szocialista demokrácia tájékoztatási rendszerének reformja, a nyilvánosság és fokozatai, hiteles, gyors és pontos tájékoztatás, konstruktív kritika, helyi információk felértékelődése, védekezés a fellazítással szemben, audiovizuális tanulási folyamatok beindulása stb. A slogenek ismerősek, igazságukhoz nem is fér kétség. Ami hiányzik az egész szemléletből: tömegtájékoztatás helyett egy TÁRSADALMI (MÉRETŰ) KOMMUNIKÁCIÓS RENDSZERBEN való gondolkodás. Ez a hiány igaz a tájékoztatáspolitika döntéshozóira, az újságíró szakmára — beleértve a kábeltelevíziós műsorkészítőket —, de a publikumra is. Ha valahol tetten lehet érni a sztálinizmus azon hagyományát, amit még elméletben sem sikerült tisztázni, nemhogy a gyakorlatban meghaladni, akkor az a tömegkommunikáció, az információkkal történő hatalmi játékok világa! Persze attól, hogy nálunk az elméletben nem fogalmazódott meg egy új kommunista tömegkommunikáció igénye és alapvető elvei, attól még — inverz módon — ezek az elvek a gyakorlatban hatnak: hiányukkal! Letiltott műsorvezetők, személyek, csoportok, mozgalmak távoltartása a tömegkommunikációtól, „embargók” jelentik a jéghegy csúcsát. És a kommunikáló társadalom? Embrionálisan létezik csupán. Indul egy kulturális videomagazin. Számítógépes „lemezújságot” küldözgetnek egymásnak intézmények. Kis stúdiók műsorokat cserélnek. Lakóközösségek közös mozivetítéseket tartanak videóról a házi antennarendszeren,, egyre másra jelennek meg a saját faliújsághírek is, mind több és több CB-csatorna szól hasznos információkat jövedelemadóról, vagy egyéb húsba vágó problémáról — másként, másképpen, mint ahogy azt állami médiumok teszik. Terjed a szamizdat és a fekete videó. A folyamat megállíthatatlan: az új technikák, illetve médiumok jellegüknél fogva rombolják a hagyományos hatalmi irányítást, kisajátítják a technikákat. Csakhogy nem az eszköz jellege az elsődlegesen meghatározó tartalmi vonatkozásban, hanem a társadalmi környezet (rendszer), illetve a használatbavétel mikéntje, a használó akarata és lehetőségei. Itt kanyarodom vissza a kábeltelevízióhoz. Nem vitás, új, hiánypótló, de találkozott-e az eszköz elkötelezett használóival? Indukált-e többirányú társadalmi kommunikációt és mozgást — legalább az adott lehetőségek keretei között? Akarta-e, merte-e? Az eddigi tapasztalatok alapján és a kezdő hasonlatnál maradva (ma) azt mondhatjuk, szép a hálónk, meglehetősen nagy is, a fogás azonban a fél fogunkra sem elég ... Eltekintve néhány egymástól elszigetelt város еду két műsorkísérletétől, a helyi televíziózás csak azt teljesítette, ami kézenfekvő irányítónak, műsorkészítőnek és nézőnek. 1982-es indulásától (pécsi kísérlet) 1988 tavaszáig a helyi (kábel-) televíziózás „polgár”-jogot nyert, betagozódott, konformmá vált. Sőt, gazdasági és technikai értelemben is a mai magyar lehetőségek maximumát nyújtja. Ha ez igaz, akkor megérte-e és megéri-e az alapítás és üzemeltetés? Természetesen: IGEN. (Eltekintve attól a meddő vitához vezető szemponttól, miszerint esetleg egy helyi újságot, vagy sugárzó rádiót gazdaságosabban, hatékonyabban lehetne adott helyen üzemeltetni. Ezek ugyanis egymást nem kizáró, hanem inkább egymást erősítő, egymás mellett létező eszközök máshol.) A tömegkommunikáción belüli változások első fecskéinek számítanak, amiket, vagy akiket követni fognak a többiek. S már tulajdonképpen puszta létükkel is bizonyítják a továbblépés szükségességét. HOGYAN TOVÁBB, HA LÉPNI KELL? Ez maradt a rövid bevezető !