Közművelődés Fejér megyében, 1987 (10. évfolyam, 1-2. szám)

1987 / 1-2. szám - Kábeltelevíziózás - helyi nyilvánosság. Kálmán András: A kábeltelevíziózásról 1988. tavaszán

KÁBELTELEVÍZIÓZÁS — HELYI NYILVÁNOSSÁG KÁLMÁN ANDRÁS A kábeltelevíziózásról 1988 tavaszán Számon lehet-e kérni a halászhálón, miért van kis fogás? Amikor a kábeltelevíziózásról gondolkodunk, soroljuk az eredményeket, az impozáns számokat (érdekes: ilyenkor is a hencegő halász egyre növekvő zsákmánya jut eszembe), még ott tartunk: új, a szebbnél is szebb hálónk van. Nem vitás persze, háló nélkül nincs halászat és nincs fogás, mint hogy azzal sem lehet vitatkozni: a tömegkommunikáció hálójának az elmúlt év­tizedek során keletkezett lyukait — többek között! — kábeltelevízióval le­het foltozgatni, vagy szövését sűrűbbé tenni. De mi a fogás, a zsákmány, az eredmény? Teljesültek-e az elvárások, egyáltalán ki mit várt és vár az új médiáktól? A sztereotip elvárások, a szocialista demokrácia tájékoztatási rendszeré­nek reformja, a nyilvánosság és fokozatai, hiteles, gyors és pontos tájékoztatás, konstruktív kritika, helyi információk felértékelődése, védekezés a fellazí­tással szemben, audiovizuális tanulási folyamatok beindulása stb. A slogenek ismerősek, igazságukhoz nem is fér kétség. Ami hiányzik az egész szemlélet­ből: tömegtájékoztatás helyett egy TÁRSADALMI (MÉRETŰ) KOMMUNI­KÁCIÓS RENDSZERBEN való gondolkodás. Ez a hiány igaz a tájékoztatás­politika döntéshozóira, az újságíró szakmára — beleértve a kábeltelevíziós műsorkészítőket —, de a publikumra is. Ha valahol tetten lehet érni a sztálinizmus azon hagyományát, amit még elméletben sem sikerült tisztázni, nemhogy a gyakorlatban meghaladni, akkor az a tömegkommunikáció, az információkkal történő hatalmi játékok világa! Persze attól, hogy nálunk az elméletben nem fogalmazódott meg egy új kommunista tömegkommunikáció igénye és alapvető elvei, attól még — inverz módon — ezek az elvek a gyakorlatban hatnak: hiányukkal! Letiltott műsorvezetők, személyek, csoportok, mozgalmak távoltartása a tömegkommunikációtól, „embargók” jelentik a jéghegy csúcsát. És a kommunikáló társadalom? Embrionálisan létezik csupán. Indul egy kulturális videomagazin. Számítógépes „lemezújságot” küldözgetnek egy­másnak intézmények. Kis stúdiók műsorokat cserélnek. Lakóközösségek közös mozivetítéseket tartanak videóról a házi antennarendszeren,­­, egyre másra jelennek meg a saját faliújsághírek is, mind több és több CB-csa­­torna szól hasznos információkat­ jövedelemadóról, vagy egyéb húsba vágó problémáról — másként, másképpen, mint ahogy azt állami médiumok teszik. Terjed a szamizdat és a fekete videó. A folyamat megállíthatatlan: az új technikák, illetve médiumok jellegüknél fogva rombolják a hagyo­mányos hatalmi irányítást, kisajátítják a technikákat. Csakhogy nem az eszköz jellege az elsődlegesen meghatározó tartalmi vonatkozásban, hanem a társadalmi környezet (rendszer), illetve a használatbavétel mikéntje, a használó akarata és lehetőségei. Itt kanyarodom vissza a kábeltelevízióhoz. Nem vitás, új, hiánypótló, de találkozott-e az eszköz elkötelezett használói­val? Indukált-e többirányú társadalmi kommunikációt és mozgást — leg­alább az adott lehetőségek keretei között? Akarta-e, merte-e? Az eddigi tapasztalatok alapján és a kezdő hasonlatnál maradva (ma) azt mondhatjuk, szép a hálónk, meglehetősen nagy is, a fogás azonban a fél fogunkra sem elég ... Eltekintve néhány egymástól elszigetelt város еду­ két műsorkísérletétől, a helyi televíziózás csak azt teljesítette, ami kézenfekvő irányítónak, műsor­­készítőnek és nézőnek. 1982-es indulásától (pécsi kísérlet) 1988 tavaszáig a helyi (kábel-) televíziózás „polgár”-jogot nyert, betagozódott, konformmá vált. Sőt, gazdasági és technikai értelemben is a mai magyar lehetőségek maximumát nyújtja. Ha ez igaz, akkor megérte-e és megéri-e az alapítás és üzemeltetés? Természetesen: IGEN. (­Eltekintve attól a meddő vitához vezető szemponttól, miszerint esetleg egy helyi újságot, vagy sugárzó rádiót gazdaságosabban, hatékonyabban lehetne adott helyen üzemeltetni. Ezek ugyanis egymást nem kizáró, hanem inkább egymást erősítő, egymás mellett létező eszközök máshol.) A tömegkommunikáción belüli változások első fecskéinek számítanak, amiket, vagy akiket követni fognak a többiek. S már tulajdonképpen puszta létükkel is bizonyítják a továbblépés szükségességét. HOGYAN TOVÁBB, HA LÉPNI KELL? Ez maradt a rövid bevezető !

Next