Köznevelés, 1970 (26. évfolyam, 1-24. szám)

1970-02-20 / 4. szám

A nagykanizsai Landler Jenő Gimnáziumban a pályavá­lasztással a szokásos figye­lemfelkeltő és főiskolai címeket felsoroló rutinmunkán túl tudo­mányos alapon is foglalkoztunk. A múlt évben érettségizett tanu­lóimnál már első osztálytól kezd­ve megfigyeltem, illetve tudato­san kerestem az érdeklődés irá­nyát, az adottság és a szándék összefüggéseit. A harmadik év derekán már minden diákomat alaposan ismer­tem. Sok hasznos információt ad­tak az elméleti, laboratóriumi és politechnikai órák is az iskolá­ban, illetve a családlátogatások. Ez időben bekapcsolódhattunk a Munkaügyi Minisztérium lélek­tani laboratóriumának országos kísérletébe is. A központilag irányított munka során először i­smertük a tanu­lók pillanatnyi pályaérdeklődésé­t. Ennek alapján megállapított­a, milyen pályaismertetéseket kell tartanunk. Minden hónap első osztályfőnöki óráján került sor egy-egy pályacsoport ismertetésé­re. Az egészségügyi, vegyipari, villamos- és műszeripari pálya­csoportról egy-egy meghívott szakember tartott előadást. A mérnöki pályákat egy üzemmér­nök ismertette sajátos, élmény­szerű stílusban. A pedagógus pá­lyáról és a mezőgazdasági mun­kákról magam beszéltem. Az elő­adásokat jól kiegészítették a vá­ros üzemeiben, a leendő munka­helyeken tett látogatások, a meg­tekintett szakmai kiállítások és az ajánlott olvasmányok. Több fogalmazást is írattunk, melyek támpontokat adtak a választott pályára vonatkozóan. A szokásos év eleji élménybeszámolók és a kirándulások után íratott úgyne­­vezett „osztályfőnöki dolgozatok” is érdekes tájékoztatásokkal szol­gáltak. Egészségi alkalmassági vizsgálatokat is végeztünk a vá­ros iskolaorvosának segítségével. Az adatok feldolgozása után egyéni beszélgetések során is­mertettük a vizsgálati eredmé­nyeket, és elmondtuk pálya­javas­latainkat. A problematikus tanu­lókkal a Budapestről leutazó pszichológusok külön írásos és műszeres teszt-vizsgálatokat vé­geztek. Két előadást tartottunk a szü­lőknek, akik hálásak voltak, hogy ilyen komolyan foglalko­zunk gyermekeik jövőjével. Megfigyeltük, hogy még a jó ké­pességű tanulók, illetve szüleik is nehezen tudtak dönteni. Ta­nácstalanságukon sikerült segíte­nünk. Nagyon jól fel tudtuk használni az objektív vizsgálati anyagot az előforduló szülői el­fogultság ellensúlyozására is. Sajnos, minden szülőt nem sike­rült így sem meggyőznünk, és megalapozatlan választásuk okoz­ta a sikertelen felvételiket. Az osztály szép felvételi ered­ménye a rátermettség és az ala­pos előkészítő munkán kívül an­nak is köszönhető, hogy majd­nem minden tanuló megfogadta a kapott tanácsokat, és érdeklő­dési területén belül a képességei­nek megfelelő szintű felsőfokú intézményt választotta, így az is várható, hogy későbbi tanulásuk­ban, elhelyezkedésükben és mun­kájukban sem lesznek komolyabb rendellenességek. Számomra azért is jelentős volt a kísérletsorozat, mert meg­erősítette az egyes tanulókról már korábban kialakult vélemé­nyemet. A vizsgálati eredmények kiértékelésekor az országos standard értékekkel való össze­hasonlítás is azt mutatta, hogy osztályom felkészültsége jóval átlagon felüli. Az alábbi statisztika számok­ban is mutatja az eredményt: Osztálylétszám 27, I6 fiú és 11 leány. Az osztály tanulóinak 59%-a fizikai dolgozó gyermeke. Érettségi átlag: 4,2. A tanulók elhelyezkedése: bolti eladó 1 műszaki rajzoló 1 adminisztrátor 2 ipari tanuló 8 felvételt nyert a tanítóképzőbe 2 tanárképzőbe 1 egyéb főiskolára 2 felsőfokú technikumba 3 tudományegyetemre 4 műszaki egyetemre 3 orvosi egyetemre 2 összesen: 27 A tanácsadás munkáján túl el­mondhatom, hogy minden diáko­mat ténylegesen is sikerült el­helyeznem. Azokkal is törődtem, akik nem akartak továbbtanulni. Városunk lehetőségei szerint biz­tosítottam az adottságaiknak és érdeklődésüknek megfelelő mun­kahelyet. KOVÁCS LÁSZLÓ Irányítás változatos eszközökkel Profilváltozás miatt KOMPLETT SZÖVŐMŰHELY FELSZERELÉST­ átadunk könyv-jóváírással is. 5 db mechanikai keskeny angol szövőgép 1 db 30 fejes Bruckner cérnázógép 1 db 4 fejes keresztorsózógép 1 db 2 fejes keresztorsózógép 1 db 6 fejes vetü­lék csévézőgép 1 db favázas kézi felvevő, állvánnyal Érdeklődni lehet: Vill., Központi Anyagelőkészítő és Tanműhely, Dugonics u. 21. Telefon: 135-055, Simonné.

Next