Köznevelés, 1986 (42. évfolyam, 1-44. szám)
1986-05-30 / 22. szám
10 Skála és piktúra Comenius tankönyveinek emblémája A nagy morva pedagógus, Comenius az itt látható szimbolikus képet — emblémát — helyezte tankönyveinek címlapjára. Az egyszerűbb kivitelű változat Sárospatakon megjelent kiadványaiban található (nem mindegyikben), a másik — későreneszánsz, korabarokk stílusú, díszesebb, részletezőbb — az Opera Didactica Omnia 1657-i amszterdami kiadásának címlapjáról való. Sajátos módon szinte kizárólag azokban a könyvekben lelhető fel ez az embléma, amelyeket maga Comenius rendezett sajtó alá. Tehát nyilvánvalóan fontos személyes közlendője volt ezzel az emblémával olvasói számára. Egyik városból sem ismerjük a képet technikailag kivitelező művész nevét, a kép programját azonban — tehát hogy mi legyen rajta — nyilván Comenius tervezte meg. Mi látható a képen? Felső részén sugárzó napot, illetőleg holdat, csillagokat helyezett el az ismeretlen művész. Mellettük gomolygó felhőkből eső zuhog az alattuk levő erdő fáira. Az első részben levő domb oldalából forrás csörgedezik, amely patakká szélesül; partjain bokrok, virágok pompáznak. A természet néhány jelenségét — példaként kiemelve az egészből — láthatja maga előtt a néző. S közben érzékeli : a körülöttük levő természet mindegyik alkotórészének sajátos, csakis rá jellemző funkciója van, s mindegyik alkotórész egészen magától értetődően e sajátos funkció szerint „működik”: a nap, a hold, a csillagok, a felhők, az eső, a forrás, a patak, a fák, a bokrok, virágok és ugyanígy a természet összes tényezője. S a sokféle speciális funkcióban átfogó törvényszerűségek érvényesülnek: a természet egyes alkotórészeinek funkcionálását éppen ezek a „természeti” törvények koordinálják, rendezik össze, ezek biztosítják a természet rendjét, tökéletes és zavartalan működését. Akkor van tehát rend a természetben, ha mindegyik alkotórésze saját speciális funkcióját a természet törvényeinek megfelelően fejti Ezeket a gondolatokat sugallja tehát a kép. A körülötte olvasható latin hexameteres sor azonban továbbviszi a kép által sugallt tényfelismerést: „Omnia sponte fluant, absit violentia rebus”. E nagyon tömör latin mondat valódi jelentése felől nem igazít el a szó szerinti fordítás (Minden önként folyjon, a dolgoktól legyen távol az erőszak), de nem érthető meg mondanivalója a kép nélkül sem. Comenius e szöveggel ugyanis így folytatja a kép által megkezdett tanítását: A természet — vagyis a világegyetemet, benne e földi világot — átfogó természeti törvények irányítják. A természetnek része az ember is, a maga testi-lelki mivoltában. Ebből következik, a természetet irányító „kozmikus” törvényeknek alá van vetve az ember is. Ha tettei, illetőleg tevékenységének szellemi és anyagi eredményei — vagyis a „dolgok” — követik e törvényeket, megfelelnek e törvényeknek, akkor rend van a dolgok világában. Az embléma képe és szövege ezért együttesen fejezi ki Comenius alapelvét, (kép:) ahogy a természet világában minden jelenség saját speciális funkciója szerint működik, követve a természet törvényeit, (szöveg:) éppen úgy a dolgok világában is minden tényező saját speciális funkciójának feleljen meg, a dolgok, tehát az emberi tevékenység szellemi és anyagi produktumai se sértsék a természet törvényeit. Hogyan folyjon tehát az oktatás Comenius elképzelése szerint, hogy benne minden „a természet törvényei szerint történjék”, s hogy „távol legyen tőle a természet törvényeinek megsértése”? Világosan kifejti erre vonatkozó nézeteit a Nagy Oktatástan 16. fejezetében, amely ezt a hosszú címet viseli (s amely minden korszak pedagógusának vágyálmát fejezi ki)? „A tanítás és a tanulás követelményei, azaz hogyan kell olyan biztonsággal tanítanunk és tanulnunk, hogy eleve kizárjunk minden sikertelenséget”. E fejezetben — akárcsak a többiben — a hagyományos skolasztikus módszerrel fejti ki mondanivalóját. Alaptételeket sorol fel, ezek az átfogó természeti törvények, majd ezeket érvekkel bizonyítja. Deduktív levezetésében a 16. századi humanista logika szerint a természetből vett tapasztalati tények szolgálnak érvek gyanánt. Egyrészt a madarak, a fák, bokrok élete, másrészt a természetet felhasználó ember — a kertész, a házépítő — tevékenysége a bizonyíték. Az alaptétel egyetemességének bizonyítása után kerül sor annak pedagógiai vonatkozásaira, mivel sérti meg azt az iskola, illetőleg hogyan lehet e hibákat kiküszöbölni, vagyis az iskolai pedagógiai tevékenységet e tekintetben is hozzáigazítani a természet rendjéhez. Comenius könyve e fejezetében ilyen alaptételeket sorol fel: A természet szemmel tartja mindennek az alkalmas idejét. A természet előkészíti magának az anyagot, mielőtt formába öntené azt. A természet nem zavarodik össze munkájában, hanem szigorúan halad egyenként előre. A természetben nincs ugrás, hanem minden fokozatosan halad előre stb. (Idézeteink Geréb György fordításából valók.) Nézzük meg részletesebben az első alaptételt: A természet szemmel tartja mindennek az alkalmas idejét. Ezt a következők bizonyítják: A madár nem télen, nem is nyáron „fog hozzá fajának szaporításához”, hanem tavasszal. „Mikor még hideg az időjárás, megfoganja testében a tojásait, és ott melengeti azokat, ahol védve vannak a hidegtől; melegebb időben a fészekbe rakja, és végül csak az év melegebb szakában töri fel őket, hogy a zsenge kis teremtések fokozatosan szokjanak a napfényhez és a meleghez.” Ugyanígy a kertész nem télen vagy ősszel ültet fát, hanem tavasszal; megvan a maga ideje a trágyázásnak, nyesésnek, kapálásnak, de törvényszerű időbeliségben követi egymást a fa sarjadzási, virágzási, gyümölcsérlelési időszaka is. S az építőmester jól tudja, „melyik az alkalmas időpont a fa kivágására, téglaégetésre, alaplerakásra, falhúzásra és vakolásra stb.” Az iskolai oktatás hogyan sérti meg ezt — a természetben széles körben érvényesülő — általános alapelvet? Kétféleképpen: ha nem szánnak elegendő időt „az értelem kiművelésére”, illetőleg ha nem a megfelelő időben történik az oktatás. * E hibák kijavításának, azaz a természet törvényéhez való igazodás módja világos: a gyermekkorban kell elkezdeni a gyermek oktatását, s azt folytatni kell egészen addig, míg a felnőttkor küszöbére nem érkezik az ifjú (a tanulás természetes időszaka ugyanis nem a csecsemőkor, a kisgyermekkor, nem a javakor s az öregség, hanem a gyermek- és ifjúkor: „ekkor minden növekedik és könnyűszerrel ereszt mély gyökereket”). Nem új kívánalmak ezek az iskolai oktatás megszervezése terén: a 16. században Erasmus, Vives már részletesen kifejtette mindegyiket. Comenius érdeme, hogy új rendszerbe foglalva, új indoklással látva el, szélesebb körökben terjesztette szét, újabb és újabb pedagógusrétegekben tudatosította ezeket a fontos pedagógiai-didaktikai felismeréseket. MÉSZÁROS ISTVÁN