Köznevelés, 1986 (42. évfolyam, 1-44. szám)

1986-01-03 / 1. szám

10 fak összekötve, s ezek a friss levegő beáramlását is segítették. A kisnyomású gőzfűtés a századforduló után honosodott meg, elsősorban a fővárosban. Itt az 1909—1912 között épült 36 új iskola közül 21-ben használtak kis nyomású gőzfűtést, 10 iskolában a „jól bevált” Meidingerkályha adta a meleget, öt iskolában pedig a Siemens rendszerű gázfűtés. A központi fűtéssel kapcsolatban érdemes felfigyelni arra, hogy az új technika ingerelte a tanítókat, és sok helyütt kárt tettek abban. A fűtésnél alapkövetelmény volt, hogy legyen jól szabályozható, ne szárítsa a levegőt, s egyenletes meleget adjon. A tanterem ideális hőfokát a mainál alacsonyabban határozták meg. Az 1896-ban megjelent A tanító könyve szerint a tanterem optimális hőmérséklete 18—20 fok, a tornateremé 13—15 fok. Nagyon figyelemre méltó, hogy száz évvel ezelőtt felismerték, hogy a rossz fűtési rendszerben a tantermekben vannak hideg és meleg övezetek, és ez károsan hat a tanulásra. A főváros 1910-ben kiadott szabályzata szerint a rajz- és a tantestületi szobában, valamint a munkatermekben minimum 18, a tornateremben 14, a folyosókon, a lépcsőházakban maximum 15, a tantermekben minimum 16, maximum 20 fokot kell biztosítani. A szabályzat kimondta azt is, hogy ha a külső hőmérséklet 15 fok fölött van, és ha ez lehetséges, akkor az ablakokat a tanítás ideje alatt is nyitva kell tartani. Általános gond volt, miként lehet a tanterem megfelelő szellőztetését, illetve a jó levegőt biztosítani. Gerlóczi Zsigmondi 1891-ben azt írta, hogy „senki ne vegye rossz néven tőlünk, hogy levegőért esedezünk, amely ha nem is üde, de legalább egészségünket nem pusztítja, nem sorvasztja. ... Fájdalommal, de habozás nélkül kimondom, hogy iskoláink levegője igen rossz.” Mondták ezt 1891- ben, amikor még a környezetvédelemnek nem voltak felelős szakemberei, s nem beszélve arról, hogy a levegő az iskolán belül és kívül a mainál összehasonlíthatatlanul jobb volt. Számos budapesti iskolát a Pick-féle szellőztető berendezéssel szereltek fel, ez lehetővé tette az ablakok egy részénél a felső rész megbillentésével a friss levegő beáramlását. Az iskola környezete Az iskola környezetével kapcsolatos követelményeket ugyancsak ebben az időben fogalmazták meg. Bárány Gyulának a már említett A tanítók könyve szerint az iskolának csendes, egészséges helyen kell állnia. A környéken ne legyenek kocsmák, gyárak, mocsaras helyek. Az iskolának — írja Bárány — szent helynek kell lennie, ezért azt mindenütt úgy kell rendezni, hogy abban szívesen legyenek a gyerekek. 1897-ben miniszteri rendelet írta elő, hogy az új iskolák építési költségeibe a kerítést és az iskolai udvart is tervezni kell. E szándék ellenére a magyarországi iskolaudvarok méretei messze elmaradtak a fejlettebb országokétól. Az iskolaudvar mérete tanulónként Franciaországban 1,5, Svájcban 2,5, Szászországban 1,7, Bécsben 2 négyzetméter volt a hazai egy négyzetméterrel szemben. Az iskolaudvarok kérdése elsősorban a rendkívül gyorsan fejlődő fővárosban okozott gondot. A budapesti iskolaépítési program keretében különösképpen törekedtek a megfelelő méretű iskolaudvarok kiépítésére. A magas telekárak miatt tíz iskolában az udvar kicsisége miatt tetőteraszt építettek. Az iskolaudvar pedagógiai és fiziológiai jelentőségének felismerésére utalt az Izraelita Tanügyi Közlönynek egy cikke, mely klasszikus tömörséggel fogalmazta meg mindazt, amit az iskolaudvarral kapcsolatban elvárhatunk. E szerint „az iskolai udvar olyannyira fontos és nélkülözhetetlen kelléke az iskolának, hogy egyik pedagógusunk nyíltan azt vallja, hogy többet ér az udvar iskola nélkül, mint az iskola udvar nélkül. ... A gyermek tanulási órák előtti, óraközi és órák utáni élete ott folyt le. Életének jó részét tölti tehát az udvaron. A játék láncolja oda. Ezért nagyon kedves ez a terület, és ezért érdemli meg legnagyobb figyelmünket, gondozásunkat.” A sok egyéb iskolaépítészeti kérdés között fontos helyen szerepelt a folyosó, melynek nemcsak közlekedési, hanem pedagógiai funkcióját is felismerték. Visszatérő és kritikus építészeti gond volt a WC. A különböző megoldásokat befolyásolta, hogy az iskolában volt-e folyóvíz, illetve megoldott volt-e a csatornázás. A fővárosban a helyzet kedvezőbb volt, mint vidéken. Az iskolaépületek elhelyezésénél minden esetben hangsúlyozták a csendet. A budapesti Érsek utcai elemi iskola pedagógusai például örültek volna, ha „derék tűzoltóink másutt tanyáznának, és nem zavarnák oly gyakran trombitaszóval a tanítást. Sok ideges gyerek szívdobogást kap hirtelen”. * Akár az új iskolák építése, akár a régiek átépítése különböző módon történt. A korszerű követelmények maradéktalan érvényesítéséről szó sem lehetett. Ennek ellenére az új állami iskolák többsége már a fentiekben vázolt elvek alapján épült. A minisztérium építészei közül Sváb Gyulát kell megemlíteni, aki a világháború előtt új típusú, esztétikus falusi iskolák és tanítólakások egész sorát építette. Ekkor fogalmazták meg, hogy az iskola építési stílusának megválasztásakor figyelembe kell venni a táj, a környék építészeti hagyományait. Új impulzust adott e folyamatnak — de ez külön tanulmányt igényelne — a fővárosi iskolaépítési program, amikor három év alatt 36 olyan korszerű iskola épült, amelyek nemcsak a századforduló hazai és külföldi mércéjével mérve voltak korszerűek, hanem ma is azok. Elég itt utalni példaként a Mária Terézia téri (ma Horváth Mihály tér) iskolára, melynek, ha az állaga romlott is, belső terei most is korszerűek. JAKI LÁSZLÓ Iskolatörténeti kiállítás A felvilágosodás korának iskolatörténetét bemutató — Keszthelyen már sikert aratott — gyűjteménynek most Budapesten az ELTE Tanárképző Kara ad otthont. A látogató számára a tárgyi emlékek a korabeli iskola belső életét teszik szemléletessé, de vallanak a diákok életéről és az oktatás módszereiről is. Ez az a korszak, amelyet az ország első nagy közoktatási reformtervezete, a Ratio Educations reprezentál. Érthető, hogy bemutatásának nagy teret szánnak a rendezők, s azok a változások i.- nyomon követhetők, amelyek a Ratio hatására a művelődés és a tanügyigazgatás területén bekövetkeztek. A kor tárgyi emlékei azt bizonyítják, hogy megnövekszik az iskola értéke, s az is érzékelhető, miként emelkedik a tanügyigazgatás az egyház belső ügyéből állami feladattá. A művelődés ügyéért fáradhatatlanul munkálkodó legjelesebb hazafiak életútjával is megismertet bennünket a kiállítás. Közöttük különösen figyelemre érdemes Festetics Györgyé, aki korának nemcsak művelt és sokoldalú, hanem európai szinten is tájékozott képviselője volt. Dokumentumok igazolják, hogyan vállalt részt iskolák életrehívásából, mit vállalt színvonalas működtetésük érdekében. Ezekből az iskolákból kerül ki olyan értelmiségi generáció, amely messze túlhaladta a felvilágosult abszolutizmus eszméit, s harcra is vállalkozik majd a reformkor küzdelmeiben. Az általa alapított csurgói gimnáziumban kaphatott — nem könnyen — tanári állást Csokonai, s máig hatóak érdemei a keszthelyi mezőgazdasági akadémia létrehozásában. A kiállítás tisztelgés is a kiváló pedagógus elődök emléke előtt. Életútjuk megismerése segíti a mai pedagógusok hivatásérzetének kiteljesedését is. A kiállítás február végéig tekinthető meg a VII. kerületi Kazinczy utca 23—27-ben. SZEDERKÉNYI JÁNOS