Köznevelés, 1994 (50. évfolyam, 1-41. szám)
1994-10-07 / 31. szám
Anyanyelven - Na materinskom jeziku - In der Muttersprache - In limba materna Ebben az iskolában, ahol nemcsak a tudomány, hanem az erkölcsi nevelés is hajlékra talált minden időkben, a szellemet mindig a legnagyobb demokratizmus uralta. „Sem faji, sem felekezeti tendenciával nem akart nyomást gyakorolni a tanítványok seregére” (Gálfalvi Sámuel). Az 1897/98-as tanévzáró ünnepélyen a történetíró igazgató, Sándor János így vélekedik erről a kérdésről: „Többen vannak köztetek, akik nem unitáriusok... Krisztusi szeretettel ölelünk titeket, és éppen úgy, mint hitfeleinket. Nem azt kerestük, ami tőlünk elválaszt, de azt, ami minket egymáshoz közelebb hoz. Vannak olyanok is, akik nemzetiségre nézve tőlünk különböznek. Egy hazának vagyunk gyermeki mindnyájan. Ez állott és áll mindig szemeink előtt. Gyűlöletet részünkről nem tapasztalhattak, s nem is fogták tapasztalni. Ez intézet falai közt a békés együttélés czéljára törekedtünk s arra is fogunk törekedni mindig. A hazaszeretet közös kincsünk lehet. Nem foglaljuk le csak a magunk részére. Ti se foglaljátok le! Ne osszuk meg, de közösen, egyforma osztatlan szeretettel csüngjünk hazánkon.” Az iskola hagyományos demokratikus nevelési szellemének további erősítését szolgálta Orbán Balázs első alapítványa. Az 1876. augusztus 12-én, Korondon keltezett alapítványlevélből kitűnik, hogy az 500 forint értékű alapítványból minden osztályban - ötosztályos gimnázium volt a keresztúri ekkor - évente ki kell osztani a száz-száz forint kamatjának megfelelő összeget „a legjelesebb tanulónak nemzet és vallás különbség nélkül ösztöndíjként”. A jelölés minden évben az alapítólevélben előírt módon történt: a tanulók osztályonként titkos szavazással jelöltek hármat-hármat, ezt követően az osztályban tanító tanárok, az igazgató részvételével - szintén titkos szavazással - döntik el, ki a legérdemesebb az ösztöndíjra. Többször az iskolában tanuló román nemzetiségű tanulók kapják meg - s ez az iskolában meghonosult szellemnek megfelelően természetes volt - az értékes díjat. Giurgiu Octavian, aki VI. osztályos korában az Orbán Balázs-alapból 20 koronát kapott, később mint a brassói tankerület inspektora büszkén emlegette az 1927/1928-as tanévben az iskolánál tett hivatalos látogatása során, hogy az 1911/1912-es tanévben neki ítélték oda osztálytársai az Orbán Balázs-díjat, amit ő nagyon találóan a „becsületesség jutalmának” nevezett. ■X" A székelykeresztúri gimnázium jelentősen hozzájárult az unitárius értelmiség neveléséhez is: működésének első évszázadában a Magyarországon levő 108 unitárius pap közül 71 (65,7 százalék), a kolozsvári, tordai, keresztúri gimnáziumban dolgozó 39 tanár és tanító közül 21 (53,8 százalék), a 84 énekvezér, néptanító közül 51 (60,7 százalék) ebben az intézetben tanult. A keresztúri gimnázium két évszázados története során döntő jelentősége volt a felekezeti különbség nélküli összefogásnak az építkezések és az iskola kifejlesztése mellett a szegény sorsú tanulók iskoláztatásában. Sok fiatal tehetség nem került volna felszínre, ha nem válik hagyománynyá a szegény sorsú, tehetséges tanulók megsegítése minden időszakban. Erre a célra külön alapítványokat létesítettek: a múlt század végén - 1895-ben - 37 alapítvány jövedelmét használhatták tehetségmentésre, ezenkívül pedig nyolc alapítvány létesült iskolafenntartásra. Az alapítványozók között olyan nevek szerepelnek, mint Orbán Balázs, Bérde Mózes (100 ezer forint). Jelentős volt a Derzsi János-féle alapítvány is (80 ezer forint). A kolozsvári és tordai gimnázium tanulói mellett ötven keresztúri diák részesült „Berdecipő”-ben. A szegény tanulók megsegítésére 1909-ben hozta létre az igazgatóság a segítő egyesületet. Az igazgató így írt évi jelentésében: „A folyton nehezedő életviszonyok a taníttatást is egyre költségesebbé tették. A drágulási viszonyokkal korántsem tart lépést a megélhetési források javulása, szaporodása. Szegény embernek maholnap merészség lesz még csak arra is gondolni, hogy tehetséges gyermekét saját erején középiskolában taníttassa. Az iskolának feladata ily viszonyok közt is lehetővé tenni a tehetségesebb szegény fiúk tanulását. Ily célból vette tervbe gimnáziumunk igazgatósága a segítő egyesület megalakítását. Az egyesület célja e gimnáziumba járó szegény tanulók vallás- és nemzeti különbség nélkül való segélyezése.” ■ít Az első világháború után az alapítványok, amelyek más segélyekkel együtt lehetővé tették, hogy 1914-ig a tanulóknak nyújtott segélyek elérjék a 173 795 korona 42 fillért, elértéktelenedtek és elvesztek. A román hatalomátvétel után az egyházi birtokokat kisajátították, így a tanulók megsegítésére - tandíj, konviktusi díj elengedése, jutalmazások - fordított összeg sokat csökkent. Viszont a tanulók megsegítésének gondolata tovább élt, a történelem vihara nem semmisítette meg ezt is: új alapítványok, pártfogók jelentek meg. A diáksegélyezés egy újabb formája valósult meg az 1940-es évek elején, a falusi tehetségmentő akción belül. Kezdeményezője a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium, mely felállította az Országos Magyar Falusi Tehetségmentő Akció központi bizottságát. Ez minden középiskolában ösztöndíjat biztosított hat jóképességű, de szegény sorsú falusi gyermeknek. 1942. május 28-29-én megalakult a helyi intézeti versenyvizsga-bizottság Killyéni Imre igazgató elnökletével, melynek tagjai (Lőrinczi László, Árkosi László, Barabás Vilmos, Patakfalvi Sándor) felkészítő tanfolyamokon vettek részt előzőleg. A képességmegállapító vizsgákon azt tapasztalták, hogy sokkal több a tehetséges szegény gyermek, mint amennyit a tehetségmentő mozgalom és az egyházi Berde-bizottság támogatni képes. Így született meg a tehetségmentő munka kiszélesítésének gondolata az iskolánál, éspedig újból társadalmi hozzájárulással. Megalakult a Székelykeresztúri Gimnázium Gyámszülői Közössége a fent említett neveltetési akciók keretéből kimaradó szegény, de tehetséges gyermekek taníttatásának céljából. Az 1944/45-ös tanévben a háború vihara Keresztúron is átvonulva a segélyezést is szétzilálta. Nehéz időszak volt az 1948-as államosítást követő több mint négy évtized a gimnázium életében - történelmi felelősséget kellett magára vállalnia a tantestületnek, hiszen a tekintélyt, a hagyományokra épülő szellemet nem tisztelő korban kellett az iskola rangját, azt a missziót, amelyet az alapítók szántak neki, megőrizni, átmenteni. És hogy ez sikerült, köszönhető az akkori tanári kar áldozatos, sokszor aszkétikusnak mondható munkájának, kiállásának. Az egyre erősödő diktatúra körülményei között a helyi és felső „hatalmasságokkal” szembeszállva kellett menteniük, ami még menthető, majd 1989 után egy új szellemet meghonosítani megmaradásunkért. ■9■ A 200 éves évforduló Emlékkönyvében Péter Sándor tanár „Igazat vallani” című írásában azokra a diákköri évekre emlékezik, amikor az 1956-os és 1958-as nagy „tisztogatások” lélekbénító időszakában ebből a gimnáziumból a tantestület által ébren tartott hagyományos erkölcs és közszellem hatásaként senkit sem árultak be, sem tanárt, sem tanulót a hatalom nem hurcolhatott el. 1990. május 12-én került sor az iskola névadó ünnepségére, majd 1991. június 1-jén Orbán Balázs mellszobrának felavatására (és azután felavattuk Berde Mózes szobrát is), és megünnepeltük a gimnázium alapításának kétszázadik évfordulóját. FEKETE JÁNOS Mindvégig a demokrácia bölcsője volt Kétszáz éves a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnázium Miután az unitáriusok homoródalmási zsinatán, 1793. július 10-én kimondották, hogy a „székelykeresztúri táts. unitaria egyházban minél hamarabb egy olyan gymnasium állítassék fel, melyben az ifjúság csak rhétoricáig taníttathassák”, megkezdődött egy közel száz évig tartó építő munka a Székelyföld összefogásával: jöttek a szekerek építőanyaggal, élelemmel, a tehetősebbek pénzt adtak, mindenki hozzá akart járulni a keresztúri tanoda felépítéséhez, mert a székelység a tudomány által akart gazdagabb lenni, fennmaradni. Ez a nép megtanulta, hogy csak saját erejére, de senki kegyére nem számíthat. A gimnázium a legtökéletesebben igyekezett eleget tenni az iskolát alapító székely társadalom elvárásainak, még a legmostohább időszakokban is. Öles falai között a jelszó mindig az volt: „Musis et virtutibus” - vagyis: egy véka tudomány mellé egy köböl erkölcs. Ennek a hagyatéknak értékét, időszerűségét két évszázad alatt se kezdte ki az idő vasfoga, ma is követhető „tanítási-nevelési törekvésekének tekinthetők. Tallózva az okiratok között, könnyen megállapítható, hogy mennyire korszerű oktatási és nevelési szemléletet hirdettek elődeink már a múlt században.