Köznevelés, 1995 (51. évfolyam, 1-41. szám)

1995-01-06 / 1. szám

j­lesztésben, az oktatásban és a nem­zetközi kapcsolatépítésben egy­aránt. Végül a képzésben való részvétel segítését említeném mint olyan te­rületet, amelyen egy támogató álla­mi politikával eredményeket lehet­ne elérni. Itt nemcsak arról van szó, hogy a vezetőképzés iránti fize­tőképes kereslet messze kisebb, mint a képzés iránti tényleges igény, s emiatt szükség van a résztvevők anyagi támogatására. A vezetőkép­zés akkor jó, ha valamennyit fizetni kell érte, és ez az egyén számára is általában jó befektetés. Ezért egy­általán nem lenne kívánatos, ha az állam a képzés költségeit közvetle­nül átvállalná. Sokkal inkább a fi­zetőképes kereslet megteremtésé­hez kell az állami politikának köz­vetett segítséget adnia. Ennek na­gyon sokféle formája elképzelhető akár az iskolafenntartók normatív támogatási rendszerén belül, akár a személyi jövedelemadó szabályo­zásának keretében, akár más mó­dokon. Ezen a területen nem nehéz nemzetközi támogatást sem sze­rezni. Az iskolavezetés fejlesztése ugyanis beleilleszkedik abba a mo­dernizációs stratégiába, amely az európai integrációs folyamatba be­kapcsolódó országok felzárkóztatá­sát szolgálja, s ezért jól illeszthető a legkülönbözőbb nemzetközi együttműködési programokhoz. Ez a hozzáillesztés azonban ugyan­csak aktív állami cselekvést kíván. HALÁSZ GÁBOR Földtani örökségünk A földtani természetvédelem népszerűsítése és széles társadalmi alapokra helyezése, valamint az oktatási munka e területre való ki­­terjesztése céljából az Európa Ta­nács által 1995-re meghirdetett európai természetvédelmi év magyar nemzeti programja részeként a KTM Természetvédelmi Hivatal pályázati felhívást tesz közzé Föld­tani örökségünk címmel. A pályázatot középiskolások szá­mára két kategóriában hirdetjük meg: I. kategória: a hagyományos értelemben vett középiskola I. és II. osztályos tanulói (14-16 év). II. kategória: a hagyományos érte­lemben vett középiskola III. és IV. (V.) osztályos tanulói (17-19 év). Pályázni lehet olyan maximum húsz oldal terjedelmű dolgozattal, amely a földtani természetvéde­lem, a földtani örökség témakörből bármilyen témát dolgoz fel. A dol­gozat tartalmazhat további mellék­letet (fotó, rajz, térkép, videoka­zetta stb.). A dolgozatot (és mel­lékleteit) két példányban kell be­nyújtani. (A dolgozatokat nem küldjük vissza.) A pályázaton csak egyénien lehet részt venni. Az ön­álló munka (terepi megfigyelés, ki­emelkedő színvonalú könyvtári/ levéltári munka, laboratóriumi munka stb.) súlyozottan kerül ér­tékelésre. A pályázat jeligés. A dolgozaton a jeligét és a kategóriát fel kell tün­tetni. Az alábbi adatokat zárt, a dolgozaton szereplő jeligével ellá­tott borítékban kell mellékelni: 1. a pályázó neve, osztálya, kora, lak­címe, telefonszáma; 2. az iskola neve, címe telefonszáma; 3. a fel­készítő tanár neve (amennyiben van felkészítő tanár). A pályázato­kat a következő címre kell bekülde­ni „Földtani örökségünk” megje­löléssel: KTM Természetvédelmi Hivatal Földtani és Tájvédelmi Fő­osztály - Földtani Osztály 1011 Budapest, Fő u. 44—50. Beküldési határidő: 1995. április 17. A témá­ban további információt ad: Almá­­si Ibolya (telefon: 210-1090) és Bi­hari György (telefon: 201-4133). A Gimnáziumok Országos Szövetségének alapítólevele Alulírottak kinyilvánítjuk azon egyező akaratunkat, hogy megala­pítjuk a Gimnáziumok Országos Szövetségét (GOSZ). A GOSZ céljai A Magyar Köztársaság oktatás­ügye a gyors változások korát éli: jelentős változások várhatók az okta­tás tartalmi szabályozása terén; át­alakulóban van az iskolaszerkezet; kiépülőben van a vizsgarendszer; a mostaninál várhatóan nagyobb tö­megek fognak bekapcsolódni a kö­zépfokú oktatásba, változóban az érettségi vizsga stb. A változások mind közvetlenül érintik a gimnáziu­mokat mint a magyar iskolarendszer legkomolyabb történelmi hagyomá­nyokkal rendelkező iskolatípusát. Szükségszerűnek tartjuk, hogy a ve­le kapcsolatos döntések meghozata­lának maguk az intézmények ne csak passzív szemlélői, hanem aktív ré­szesei legyenek. Gyakorlati pedagó­giai tapasztalataik birtokában ők képviselik azt a szakmai kompeten­ciát, amely nem mellőzhető egy de­mokratikus oktatásügy döntéshozó mechanizmusából. A GOSZ létre­hozásával tehát az a célunk, hogy: fórumot teremtsünk a szakmai ér­dekképviseleteknek a gimnáziumo­kat érintő oktatásügyi döntések meghozatalában; megjelenítsük és képviseljük az eltérő szerkezetű (négy-, hat-, nyolcosztályos) gimná­ziumok sajátos érdekeit; lehetőséget teremtsünk a helyi szakmai műhe­lyek tapasztalatcseréjére és együtt­működésére. A GOSZ működésének leg­fontosabb területei Részvétel a gimnáziumokra vo­natkozó tantervi szabályozás mun­kálataiban; részvétel a gimnáziu­mokra vonatkozó szakmai követel­mények kidolgozásában; részvétel az alapvizsga, az érettségi korszerű­sítésével kapcsolatos munkálatok­ban; a gimnáziumok programjainak közelítése egymáshoz az iskolarend­szer átjárhatósága érdekében; orszá­gos mérések és tanulmányi verse­nyek kezdeményezése a gimnáziu­mok valamennyi (5-12.) évfolya­mán; szakmai-szaktárgyi fórumok szervezése; javaslatok, állásfoglalá­sok kialakítása a gimnáziumokat érintő minden kérdésben. A GOSZ működésének alap­elvei 1. A GOSZ szuverén szervezet. Kapcsolatokat keres és teremt más, az I. pontban felsorolt célokat támo­gató szervezetekkel. 2. A tevékeny­ségéhez szükséges anyagiakat tagdí­jakból, adományokból, illetve pályá­zat útján teremti elő. 3. Tagjai jogi személyek (gimnáziumi oktatást folytató iskolák), magánszemélyek (tanárok, szakmai munkaközössé­gek). 4. Működését alapszabály fogja szabályozni, amelyet az első közgyű­lés hagy jóvá. Az alapszabály tartal­mazza továbbá a területi, szakmai és iskolaszerkezet szerinti tagolódás részletkérdéseit. A mindenkori köz­gyűlés fogja megválasztani a szerve­zet tisztségviselőit. 5. Tevékenysége nyilvános. 6. A GOSZ alapító tagjá­nak számít minden olyan intézmény, illetve személy, amely (aki) az első közgyűlés végéig írásban jelzi belé­pési szándékát. Kérjük mindazokat, akik a fentiekkel egyetértenek, és tagjai kívánnak lenni a Gimnáziu­mok Országos Szövetségének, felbé­lyegzett válaszboríték csatolásával írásban jelezzék ezen szándékukat a GOSZ ideiglenes címére (Budapest V., Reáltanoda u. 7., Eötvös József Gimnázium, Fax: 117-5240). 7. Az első közgyűlésig (amelynek várható ideje 1995 első negyedéve) a szerve­zet ügyeit a jelen alapítólevél aláírói intézik. Pusztafalvi István tanár, Avasi Gimnázium, Miskolc; dr. Balla László igazgató, Balassi Bálint Gim­názium, Budapest; Komenczi Berta­lan igazgató, Berze Nagy János Gimnázium, Gyöngyös; dr. Réz Gáborné igazgató, ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Iskola, Budapest; Doba László igazgató, Eötvös József Gimnázium, Budapest; Vizkeleti Józsefné igazgatóhelyettes, Kossuth Lajos Gimnázium, Mosonmagyar­óvár; dr. Hoffmann Rózsa igazgató, Németh László Gimnázium, Boda János igazgató, Petőfi Sándor Gim­názium, Sárbogárd, látását a középfokú intézményháló­zatban, tekintettel a felnőttképzési feladatokra is. II. Az energiaár-emelés várható folyamata azt igényli, hogy az ország intézményhálózatát mérjék fel a hő­ellátó, az elektromos energiaellátó- és fogyasztórendszerek működésé­nek szempontjából. Az így kialakí­tott adatbázis kettős célt szolgál. Egyrészt a szükséges energiaár­kompenzációt ennek alapján a valódi fogyasztáshoz lehet mérni, másrészt felmérhető az a megtakarítás, amely az épületkorszerűsítés során keletke­zik. Az intézmények energiarendsze­rének korszerűsítésére a későbbiek során elkülönített állami pénzalapot szükséges létrehozni, amely lehetővé teszi az önkormányzatok (fenntar­tók) számára az energiatakarékos há­lózatok kiépítését. PSZ-állásfoglalás az energiaár-emelés kompenzációjáról I. A Pedagógusok Szakszervezete az 1995. évi adó- és költségvetési törvényjavaslatokra vonatkozó ÉT- megállapodást azzal a feltétellel fo­gadta el, hogy az energiaárak várható emelkedésének kompenzációjáról megállapodás születik az Érdek­egyeztető Tanácsban. Az intézmények fenntartására fordítható pénzeszközök reálértéké­nek folyamatos csökkenése szüksé­gessé teszi az energiaárak lehető leg­nagyobb mértékű ellentételezését. Ez a nevelési-oktatási intézmények további működésének minimális fel­tétele. Ezért a kompenzáció mérté­kének megállapításakor a PSZ szük­ségesnek tartja a szakmai törvények­ben (közoktatási, szakképzési) előírt feladatok maradéktalan ellátásának garantálását. Megkülönböztetett kezelést igé­nyelnek a hátrányos helyzetű és kis­településeken fenntartott intézmé­nyek, hiszen a finanszírozás jelenlegi rendszere (létszámnormatíva) amúgy is kedvezőtlenül érinti eze­ket. Teljes körű kompenzációt igé­nyelnek a folyamatos működtetésű intézményekben (GYIVI, kollé­gium, bentlakásos intézmények), va­lamint az egész nap nyitva tartó óvo­dákban és az általános iskolákban is, ahol tanulószoba és felnőttoktatás is működik. A kompenzáció mértékének biz­tosítania kell a szakmai feladatok­at­ Agrárstaféta-pályázat Az „Agrárstaféta” Tehetséggondo­zó Alapítvány pályázatot hirdet a középiskolák III. és IV. osztályos tanulói részére, oktatótábori részvé­telre. Pályázhattak azok a III. és IV. osztályos középiskolások, akik bizo­nyíthatóan agrárpályára készülnek, és tanulmányi átlaguk minimum 3, vagy annál jobb és a hagyományos felvételi tárgyakból (intézménytől függően matematika-fizika; bioló­gia-matematika; biológia-kémia) legalább 4-es eredménnyel rendel­keznek, továbbá anyagi vagy egyéb szociális helyzetük az alapítványi tá­mogatást indokolttá teszi. A sikeresen pályázók 25-100 szá­zalékig terjedő ösztöndíjban része­sülhetnek melyet a IV. osztályo­sok „A tehetségért” Mozgalom Ag­­rárfelsőoktatási Szervezete által ren­dezendő egyhetes tavaszi, míg a III. osztályosok a körülbelül júliustól au­gusztus közepéig megrendezésre ke­rülő nyári oktatótáboraiban vehet­nek igénybe, Gödöllőn, Debrecen­ben, Keszthelyen és Kecskeméten. A pályázatok elbírálásához a kura­tórium messzemenően támaszkodik az osztályfőnöki véleményekre. A pályázat beérkezésének határideje 1995. január 13. A kuratórium dön­téséről 1995. január 31-ig minden pályázót értesítünk. Pályázati lap az „Agrárstaféta” Tehetséggondozó Alapítvány Titkárságán igényelhe­tő. Címünk: GA­TE TM Iroda, 2103 Gödöllő, Páter Károly u. 1. Telefon: 28-330-485. Iskola leendő vezetőknek A vezetővé válás iskolája címmel első ízben indított tizenhárom hóna­pos tanfolyamot a budapesti OK­KER Oktatási Iroda. A tanfolyam témái között szerepelnek tanügy­­igazgatási, gyermekvédelmi, veze­tői-szervezési, menedzselési, pénz­ügyi, gazdálkodási, pedagógiai prog­ramkészítési és más, a vezető min­dennapi munkájához nélkülözhetet­len ismeretek. A hetenként egy délelőtt folyó to­vábbképzésre többségében gyakorló pedagógusok iratkoztak be, de van köztük kinevezett, illetve megbízott igazgató és néhány igazgatóhelyettes is.

Next