Köznevelés, 2008 (64. évfolyam, 1-41. szám)
2008-05-23 / 20. szám
64. évfolyam 20. szám 2008. május 23. ■ Hitler végnapjai Lehet Hitler végnapjairól, a berlini bunkerbeli végjátékról még újat mondani Martin Merzsanov, Antony Beevor, Joachim Fest és Traudl Junge könyvei, no meg Oliver Hirschbiegel A bukás című filmje után? Mario Frank német történész vállalkozott erre a nehéz, ámbár a „sűrű” és összetett téma s a közönségérdeklődés kimeríthetetlenségét tekintve korántsem hálátlan feladatra. Halál a Führer-bunkerben. Hitler utolsó napjai című könyvében az 1945. április 20. és május 1. között eltelt tizenkét nap történetét közel félezer oldal terjedelemben, páratlan alapossággal és részletességgel, ugyanakkor letehetetlenül izgalmasan beszéli el. Egyszerre idézi fel a bunkerlét klausztrofóbiás mikrokozmoszának világvége-hangulatát az elkerülhetetlen tragédia bizonyosságával és a külvilág, a szovjet hadsereg ostromolta Berlin infernóját a polgári lakosság szenvedéseivel, katonák és felfegyverzett kamaszok drámájával, akik kényszerből vagy fanatizmusból „az utolsó óráig” éltek és haltak az immár nyilvánvalóan legyőzött zsarnok s a halálos gyűrűbe font város védelmében. Frank több ponton vitatja és helyesbíti a szakirodalom eddigi álláspontját: rekonstrukciója szerint Hitler nem méreggel, hanem pisztollyal követte el az öngyilkosságát, Goebbelsné pedig kisgyermekeit nem (miként a Hirschbiegel-filmben láttuk) saját kezűleg, de orvosuk révén mérgezte meg. Noha egy véres rémuralom és egy apokaliptikus háború fináléjáról szól, felkavaró, megrázó olvasmány ez a tudományosan hiteles, irodalmilag becses mű, mely minden politikai szózatnál meggyőzőbben, a tények erejével érvel minden háború, minden diktatúra, minden vakhit és minden embertelenség ellen, a pacifizmus és a humanizmus örök ügye mellett. (Európa Könyvkiadó) ■ Téka MADARÁSZ IMRE Francine Oomen holland írónő nagyon nagy sikereket ért el a Hogyan éljük túl... sorozatával, most már nemcsak otthon, hanem más országokban is. Magyarul is olvasható volt már három kötete, a negyedik frissen jelent meg Hogyan éljük túl a mosolyszünetet? címmel. A főhős most is a szerencsétlen sorsú tini, az iszonyú családi gondokkal megterhelt Rosa. Felelőtlen, csak önmagával törődő és foglalkozó anyja még pici fiútestvérének gondozását is ráhagyja. A lány sírva, kínlódva, gyötrődve derekasan helytáll, mert szereti csöppecske féltestvérét, szereti önző, meggondolatlan anyját is. A regény nem vidám olvasmány, mégis hatalmas az olvasótábora. A kamaszok nyilván a valóságra ismernek benne. A fordítás Törő Krisztina Noémi kiváló munkája. (Animus Kiadó) Francesca Simon Rosszcsont Petije kedvelt figurája a kisebb gyerekeknek, a sorozat roppant népszerű. A gyerekek jókat mulatnak rajta, elégedetten nyugtázzák, hogy ők nem ilyen rosszak, valószínűleg az a meggyőződésük, hogy ilyen kis szörnyeteg igazából nincs is. Föltehetőleg nekik van igazuk, és nem azoknak a felnőtteknek, akik a fejüket csóválják a „rossz példa” olvasatán. Mint a legutóbbi, a Rosszcsont Peti és az időgép című kötet esetében is. A remek fordítás Tóth Tamás Boldizsár munkája. (Animus Kiadó) ■ Királyok lantosa - lantosok királya Gyárfás Endre új könyve zenetörténetünk nagy alakjának, Bakfark Bálintnak állít emléket, de más műveihez hasonlóan megmutatja az olvasónak a kor társadalmi-kulturális képét, elvezet más országokba is. Az író érdekes formát talált mondanivalója közlésére: a könyv egyetlen hosszú levél, illetve folyamodvány, amelyben Bakfark arra kéri Báthori István frissen választott erdélyi fejedelmet - akiből később a lengyelek legnagyobb királya lesz, hagyja meg elődjétől kapott birtokadományát, annak ellenére, hogy politikailag tájékozatlan udvari zenészként az ellenjelöltet, Békés Gáspárt támogatta. A levélíró visszaemlékezik élete folyására, gyermekkorától kezdve. A kis termetű fiú nem vett részt társai játékaiban, de nagyon hatott rá a hangok harmóniája. Lantmester apja halála után egy ács nevelte, de ő szorgalmasan tanulta a lantjátékot, amelyre oktatója verésekkel ösztönözte. Gyerekként látja Dózsa levert seregét, nem sejtve, hogy később Szapolyai vajda, majd János király udvarában fog muzsikálni. Sorsa ide-oda veti, s ő mindenről beszámol, „fel s alá az Idő lajtorjáján". Valóságos krónikát olvashatunk Mohács előttől a század derekáig, nagy tablót a kor fő- és mellékszereplőiről, férfiakról-nőkről egyaránt. A zenész családot alapít, lélekben mégis magányos marad, ahogy a könyv elejére vett, a német művészek (néha a Greff családnevet is használta) latin gyűjteményéből származó idézet mondja: „öreg korára mindennél többre becsülte a szabadságot, és függetlenül, nem pedig mások parancsa szerint kívánt élni”. Élete „úti-kalandok füzére” volt, patrónust keresve megfordul a korabeli Európa jelentősebb fővárosaiban, a királyok zeneértésére számítva. Sok nyelvet megtanult, de alig látta családját, bár ez nem fájt neki annyira, mint szerzeményeinek kiadási nehézségei. Padovában halt meg járvány áldozataként. A könyv több szempontból érdekes olvasmány. A reneszánsz évében megmutatja a XVI. század Európáját, különös tekintettel Magyarországra és születése 500. évfordulóján felidézi egy nagy művész alakját, aki nehézségei és a néha kedvezőtlen történelmi körülmények dacára beírta nevét az európai kultúra történetébe. (Bakfark Bálint - Európa lantosa, Rózsavölgyi és Társa Kiadó) RÓBERT PÉTER Rózsa Sándor, a betyár Rózsa Sándor beállott katonának címmel nyílt kiállítás az Ópusztaszeri Emlékparkban. A több mint százötven tárgy között látható a betyárvezér dohányzacskója, pisztolya, melyre a neve is rá van vésve. Azt még a kutatók is vitatják, hogy a pisztoly oltott-e ki emberéletet, de azt nem, hogy portyázásai során Rózsa Sándor használta a fegyvert. A kiállítás bemutatja a korabeli dél-alföldi pásztoréletet, a betyárok és az 1848-49-CS szabadságharc kapcsolatát, és azt is, miként alakult ki a betyárvezér köré szőtt romantikus kép a különböző irodalmi alkotásokban. A betyárok Kossuth-katonaként eltöltött hónapjaira a Hadtörténeti Múzeum mintegy húsz korabeli fegyvere emlékezteti a tárlat látogatóit. N. G.