Köztelek – 1910. 1-50. szám
1910-05-11 / 37. szám
37. SZÁM 20-IK ÉVFOLYAM. KÖZTELEK, 1910. MÁJUS HÓ 11. 1171 annak szives közlését, hogy ezen ügyben hová forduljak és milyen indokok alapján tagadhatom meg a fizetést? 7. Felelet a 288. sz. kérdésre. A megvett 65.000 kor. értékű ingóság után kiszabott 407 kor. 50 fill. III. fokú bélyegilleték az illetékdíjjegyzék 1. tételének a) pontja alapján törvényesen és összegében helyesen van kiszabva, ez ellen tehát felszólalásnak helye nincs. Ami az alhaszonbérletilleték kötelezettségét illeti, ez szintén minden kételyen kívül áll, mert hiszen kérdő bevallja az alhaszonbérleti szerződés létezését, melyet illetékezés végett be is mutatott, ez tehát egy ujóbbi jogügylet, mely eltekintve a főbérleti szerződés megilletékezésétől, szintén a H. fokú bélyegilleték alá esik. Hogy azonban a kiszabott 342 kor. 50 fill. II. fokú bélyegilleték helyes-e, ez iránt nem nyilatkozhatunk, mert a kérdésben se a bérlet tartama, se az évi bérösszeg s egyéb szolgálmányok közölve nem lettek. Szíveskedjék tehát előbb jelzett adatok közlése és a fizetési meghagyás megküldése mellett az OMGE üzemi osztályához fordulni, mely osztály az esetben, ha a kiszabás helytelen, annak helyesbítése iránt a szükséges intézkedést megteendi. Végre közöljük csak még, hogy ezen illeték fizetési kötelezettsége csak az exlex-állapot megszűnése után áll be. V. E. Takarmány-e a tavaszi szalma? 289. kérdés. Tavaszi buzaszalma, árpa- és zabszalma, zabtörek, buzatörek és pelyva a gazdaságban takarmánynak, vagy pedig alomnak tekintendő-e? OMGE.-tag. Felelet a 289. sz. kérdésre. Az árpa- és zabszalmát, a zabtöreket, buzatöreket és pelyvát minden gazdaságban takarmánynak tekintik, mert ezeket az anyagokat főképpen takarmánynak és nem alomnak használják. Sőt az őszi és tavaszi búzaszalma is takarmánynak vehető, mert takarmányozási czélokra alkalmas, bár ezek nem oly értékes takarmányanyagok, mint a tavaszi szalma és törekfélék. Egyébként minden takarmányozástanban a fentemlített anyagok a takarmányfélék között szerepelnek, ahol azok tápértéke is fel van tüntetve. Hensch Árpád: Gazdatisztek IV. oszt. keresetadója. 290. kérdés. Kérem annak közlését, hogy mi képezi a gazdatiszt IV. oszt. kereseti adójának alapját s váljon a természetbeni lakás is adóalapot képez-e ? Tudtommal a magántisztviselőknek, tekintet nélkül jövedelmükre, 16. szokott lenni a IV. oszt. kereseti adója. B. A. Felelet a 290. sz. kérdésre. A IV. oszt. kereseti adóról szóló 1875. évi XXIX. t.-cz. értelmében az adó alapját képezi a rendes évi fizetés és egyéb mindennemű járandóságok, kivéve a lakbér, mely adómentes, ebből kifolyólag tehát a természetbeni lakás is adómentességet élvez. Ideális állapot lenne azonban, ha a magántisztviselők IV. oszt. kereseti adója, tekintet nélkül jövedelmükre, egyaránt csak 16 korona lenne ; ebbeli tudomása annál is inkább teljesen téves, mert a IV. oszt. kereseti adónál 16 koronás tétel egyáltalán nem létezik. A helyszűke miatt nem közölhetjük az egész táblázatot, de közöljük, hogy a IV. oszt. kereseti adó 200 K. jövedelemnél 2 koronát tesz ki és fokozatok szerint emelkedik, 12.000 koronánál pedig már 600 koronát tesz ki, ezen jövedelmen felül pedig minden 200 K. több jövedelem után 20—20 koronával több adó fizetendő. Ezenfelül 4000 K. jövedelemtől kezdve még az alapadó összege után 35°/o általános jövedelmi pótadó is fizetendő. V. E. Szabad- és rablógazdálkodás. 291. kérdés. Egy földbirtokos a földbirtokát kisgazdáknak bérletre kiparczelláztatja. A szerződésben a vetésforgó és trágyázás megállapítása helyett „szabadgazdálkodást" akar kikötni. Ezt az ügynök urak úgy magyarázzák, hogy mindenki azt vet, amit akar, odaviszi mindennemű terményeit, szalmáját, takarmányát, ahova akarja. Ilyen kikötés mellett a bérlet lejárta után a bérlőket lehet-e felelősségre vonni földkizsarolásért ? Mi különbség van a szabad- és a rablógazdálkodás között? K. L. Felelet a 291. sz. kérdésre. A szabadgazdálkodás abban különbözik a többi gazdálkodási rendszerektől, hogy nincs bizonyos vetésforgóhoz kötve. A gazda tehát a vetéseket tetszése szerint rendezi el s főképpen azt veti, amiből nagyobb jövedelmet vár. A szabadgazdálkodás lehet rablógazdálkodás is, de nem okvetlenül az, mert ha a szabadgazdálkodás rendszerénél megfelelő trágyázásról gondoskodnak, akkor az nem rablógazdaság, de ha a bérlői szerződés a szabadgazdálkodás engedélyezése esetén nem köt ki megfelelő trágyázást, akkor a szabadgazdálkodás könnyen elfajulhat rablógazdasággá. Hensch Árpád: Tejszövetkezetek Dánországban. A dán tejszövetkezeteket helyesebben vajszövetkezeteknek nevezhetnék. Nem a tej, hanem a vaj a dánok nemzeti kincse, a fő exportáru, melyből már húsz év előtt (1890-ben) 77 millió korona értékűt vittek külföldre. Azóta a kivitel sokkal nagyobbra nőtt. 1908. évi exportjuk értéke meghaladta a 183 millió koronát. A mi pénzünkben több ez százmillió forintnál, tehát 25-ször akkora, mint a magyar vas kivitel. Vissza kell pillantanunk a mult század első felére, hogy a dán tejgazdaság egész fejlődését lássuk. Holsteinban ringott az okszerű tejgazdaság bölcsője s a holsteini nagybirtokosok találtak követőkre a dán nagybirtokosság körében. Holsteinből hozattak majorosokat, vasmestereket a dán gazdák s olyan fejlődésnek indult az üzlet, hogy a harminczas és negyvenes években a dán vaj a londoni piaczon szerepel. Ez a szereplés azonban még nem szerez dicsőséget Dániának, mert idegen czégér alatt történik s holsteini vagy kieli vaj néven kerül a dán uradalmak vaja forgalomba. Rendszeres kivitelről még akkor szó sincs, de a vajtermelés maga is kezdetleges, míg a dán királyi gazdasági egyesület föl nem ismeri a dolog fontosságát és tejgazdasági szaktanácsadót nem szerződtet Segekhe professzor személyében, aki 1860-tól kezdve valósággal apostoli működést fejt ki az uradalmi majorokban s kezébe adja a dán gazdának a hőmérőt, a mérleget, az órát és a jegyzőkönyvecskét. Dán vajkereskedők forgalomba hozták az olcsó parasztvajat is, sőt külföldre vitték, noha silány árunak bizonyult s félannyit sem adtak érte, mint az uradalmi vajért. Ez a silány áru nem holsteini vagy kiéli, hanem dán vaj néven szerepelt s méltán mondta reá az angol, hogy nem embernek való. Annál élénkebb feltűnést keltett 1878-ban a londoni nemzetközi vaj kiállításon a zsűri ítélete, mely a dán vajat első díjra méltatta; persze urasági vaj volt és nem parasztvaj. Nem is gondolt még akkor senki arra, hogy tejgazdaságra tanítsa a dán parasztot. Kizártnak tartották, hogy a kisgazda jó vajat termelhessen és általában haszonhajtó tejgazdaságot űzhessen. Inkább a hizlalás jövedelmező üzletét ajánlgatták a parasztnak; a vajgyártás az uradalmak föladatának tekintetett. Vajkereskedők biztatására azonban a parasztság is készítette a vajat a maga módja szerint, ágy alá állítván a tejet s olyan piszkosan kezelvén, hogy a rosszízű vaj csakugyan nem volt embernek való. Nehéz volt a konzervatív parasztságot régi szokásaitól eltéríteni, de a vidéki gazdasági egyesületek a dán királyi gazdasági egyesület példájára szakértőket alkalmaztak, akik faluról-falura jártak s megmagyarázták a tisztaság, a hideg viz és a jég hasznát. Magától jött reá utóbb a paraszt, hogy a tejhűtés nem ok nélkül való. Hanem hát azért a vajkészítést nem tudta megtanulni és szívesen eladta a tejet a vajgyárnak. Az első vajgyár 1863-ban nyílt meg Odensee mellett Marsley-ben, hova a magyar gazdák is el fognak látogatni. Magánvállalkozó rendezte be franczia és svájczi hasonló üzletek mintájára, összevásárolta a tejet a parasztoktól s földolgozta vajjá és sajttá. Már a hetvenes években akárhány ilyen vállalat gyártotta a vajat Dániában, bár amig holsteini módra s utóbb hideg vizzel és jéggel dolgoztak, bizonytalan volt a nyereségük, csakis a centrifugális gépek behozatala lendített a vajgyárak üzletén s 1881-ben már száz ily gép volt üzemben. Vajtermelés és vajkivitel nyomban fokozódott s Dánia egyenrangú szerephez jut az angol piacon Francziaországgal és Németalfölddel, hogy nemsokára ezeket is hatalmasan túlszárnyalja. A parasztnak eleinte tetszett a vasgyár, mert biztos vevő volt a tejre, de utóbb kiéleződtek az ellentétek: a gyár olcsó tejet akart, a gazda pedig minél drágábban kívánta a tejét eladni. Ahol nem tudtak megegyezni, ott megbukott a gyár. Így történt, hogy 1881 telén a hjeddingi parasztok (Varde mellett Westjütlandban) összebeszéltek s elhatározták, hogy közös majorost fogadnak, aki udvarról-udvarra jár, betanítja a szolgalegényeket helyes kezelésre, vajkészitésre és összeszedi, osztályozza, csomagolja, elküldi a vajat stb. Majorosul a fiatal Stilling-Anderssent szerződtették s ez figyelmeztette őket,, hogy okosabb volna a tejet összehordani s a vajkészitést őreá bizni. A hjeddingi parasztok elfogadták az ajánlatot s megalakult az első tejszövetkezet és pedig vállalkozóval, mert a majoros a szövetkezett gazdák 300 tehenén kivül még 100 tehénnek a tejét vásárolta a saját számlájára. A vasgyár berendezése 8000 koronába került, az üzem 1882-ben indult meg s két év múlva nemcsak valamennyi gazda belépett részvényesnek, hanem három hasonló szövetkezet is alakult a közelben. Stilling Anderssen volt tehát a dán tejszövetkezetek alapítója, egy jóravaló parasztlegény, aki harangozni sem hallott soha a szövetkezetekről, de a maga természetes eszével rendszert alkotott, mert ő volt az első, aki megértette a gazdákkal, hogy a lefölözött tejet legjobban maga a gazda értékesítheti. A gazdasági egyesületek a hjeddingi szövetkezet mintájára egymásután szervezték azontúl a szövetkezeteket s tiz év múlva 600, húsz év múlva ezer dán tejszövetkezet működik. Az 1907. évi statisztika 1076 tejszövetkezetet mutat ki 176,000 taggal, 4580 millió font évi tejmennyiséggel, melyből 150 millió font vaj került piaczra 170 millió korona értékben. Ma már az összes gazdasági üzemek 90°/6-a a tejszövetkezetek kötelékébe tartozik s a dán tejhozam értéke nem sokkal marad mögötte a gabonatermés értékének. Az urasági és a parasztvaj minőségbeli és árbeli különbségét végleg megszüntető szövetkezetek fő czélja a tejértékesítés, a vaj és sajt minőségének javítása s mellékterményeinek a gazdához való visszajuttatása. Rendszerint 10—15 év a szövetkezés tartama. Az üzleti tőkét törlesztéses kölcsön útján szerzik be s a tag tehenei számarányában szavatol. A közgyűlés 2 évre választja az 5—17 tagu elöljáróságot s a revizorokat, akik az üzemet folytonosan ellenőrzik. Az elöljáróság saját kebeléből elnököt választ s fizetéses intézőt, pénztárnokot és számvevőt alkalmaz. Intéző helyett azonban a legtöbb szövetkezet majorosvállalkozóval szerződik. A tejet vagy zsírtartalom, vagy súly szerint fizetik és havonként számolnak le a tagokkal, kiknek száma 306 szövetkezetnél százon alul van, 540-nél 100—200, 187-nél 200—300, 31-nél 300—400, 2-nél 400-500, egynél pedig ötszáznál is több. Különleges szervezet a Trifolium Haslevben (Soro mellett), mely ötven uradalomnak a szövetkezete s 40 millió font tejet dolgozik föl évenként. Ez Dániában a legnagyobb üzem. A vajkivitel a nyolcvanas években majdnem kizárólag a vajkereskedők kezében volt s free on board űzték. Az angol vevő hetenként rendelte a szállítandó mennyiséget s fizette a szállítási költséget és a behajózás napján jegyzett kopenhágai piaci árat. A kopenhágai árjegyzés tehát rendkívül fontos a dán vajkereskedelemre, de a vajtermelőkre nézve is. Nem csoda, ha az