Krassó-Szörényi Lapok, 1928. október-december (50. évfolyam, 80-103. szám)
1928-10-04 / 80. szám
2 fülép szervezhet meg az Országos Magyar Párt szörénymegyei tagozata? Az Országos Magyar Párt székelyudvarhelyi nagygyűlése előtt állunk. Minden vármegyei és törvényhatósági városi tagozat elküldi erre az országos nagygyűlésre kiküldötteit, hogy ott vármegyéjük magyarságát képviseljék. Krassó és Szörény megyék magyarságának nincs pártszervezete és így nem lehetnek hivatalos kiküldöttei sem az országos nagygyűlésen. A felületes szemlélő előtt úgy tűnnék fel, mintha e két vármegyében nem is léteznének magyarok. Pedig, hogy vannak, annak élő tanúbizonysága e lap létezése is. Igaz ugyan, hogy Krassó- Szörény kettészakítása által a magyarság száma is megoszlott ugyannyira, hogy az egy vármegyére eső magyarság megszervezése esetén nem volna képes a megyei népiroda fenntartásával járó költségek fedezésére, de megszervezetlenül hagyni az egyes községekben kompakt tömegben együtt élő szörénymegyei magyarságot, olyan mulasztásnak kell tekintenünk, amelynek mielőbbi helyrehozását elsőrendű nemzeti érdekünk parancsolja. Mi ezzel a cikkel, mint a brassói és Szörényi magyarság egyetlen magyar nyelvű sajtóorgánuma, annak a megvitatását kezdeményezzük, hogy miképen lenne megszervezhető az Országos Magyar Párt székelyudvarhelyi nagygyűlésén letárgyalandó szervezeti szabályzata alapján a két vármegye magyarsága olyan módon, hogy az életképes pártszervezet is legyen. Felkérünk mindenkit, aki a magyarság ügyét szívén viseli, hogy erre vonatkozó eszméit fejtse ki e lap hasábjain, mi minden életrevaló tervezetnek készséggel helyet adunk. Egyidejűleg mindjárt közlünk is egy módot, amellyel a Szörény megyei magyarság megszervezését és képviseletét elérhetőnek tartjuk. Az Országos Magyar Párt új Szervezeti Szabályzata községi és vármegyei tagozatok megalakítását tartja szükségesnek. A Szabályzat 10. §-a szerint, ha egy községben oly kevés számban laknak magyarok, hogy ott önálló községi tagozat alakítása lehetetlen, úgy az ilyen és hasonló, de egymáshoz közelfekvő községekből egy u. n. körzeti tagozat alakítandó. Ha csak egy ilyen község van, vagy több, de egymástól nagy távolságra, úgy ezek bevonandók a legközelebb eső községi (vagy városi) tagozatba. Ezen az alapon a krassói és Szörényi magyarság minden egyes tagja bevonható a pártszervezetbe. Minthogy azonban a két vármegye magyarsága nézetünk szerint nem elegendő nagyszámú arra, hogy különkülön megyei tagozatot alkosson, legcélszerűbbnek tartanák, ha a krassói és szö-rényi magyarságnak a Szervezeti Szabályzat föntebb jelzett módozatai alapján megalkotott községi és körzeti tagozatai belépnének a Temes-Torontáli megyei tagozatba, amely ez esetben az Országos Magyar Párt Bánáti Tagozata címmel minden akadály nélkül befogadhatná a brassói és Szörényi magyarságot is. Itt a cselekvés legfőbb ideje, kérünk hozzászólást! Nem fizetik ki az erdélyi hadikárpótlásokat. Az ellenzéki lapok felháborodással irák arról, hogy Bratianu Vintila a költségvetési deficit ellensúlyozására letiltott a pénzügyminisztériumban több olyan fizetési rendelkezést, amelyek már régen esedékesek. A Dreptatea arról értesül, hogy letiltás érte azt a költségvetésileg megállapított és már kiutalt százmillió lejt is, amelyet az erdélyi hadikárosultak részére irányzottak elő. A Patria keserű hangon jegyzi meg, hogy ismét az erdélyieknek kell csalódniok az ígéretekben. Nekik kell meginni a levét annak, hogy a költségvetés sántikál. BELFÖLD. A szászok szebeni gyűlésén kívánságaikat memorandumba foglalták, amelyet küldöttség nyújt át a kormánynak. A memorandum a következő kívánságokat tartalmazza : 1. Kisebbségi felekezeti iskolák részére államsegély kiutalása. 2. Az evangélikus egyház teljes autonómiája. 3. Kisebbségi nyelvek szabad használata a közigazgatásban és a bíróságok előtt. 4. A kisebbségi polgárokat sújtó különadó eltörlése. (Ilyen a kisebbségi színtársulatok részére megállapított 26 százalékos adó). 5. Az erdélyi sérelmes birtokkisajátítások reparációja. Ezzel egyidőben a kormány október 3-ára összehívta Bukarestbe a kisebbségek vezetőit az új kisebbségi statútum megtárgyalására, melynek első része a felekezeti iskolákkal foglalkozik, második része az államsegély ügyét rendezi, harmadik része pedig a kisebbségek nyelvhasználati jogát tárgyalja. A kormány állítólag honorálni szándékszik a kisebbségek kívánságait, legalább bizonyos fokig, de ugyanakkor a háromszéki megyei tanács azon döntését, hogy a székely iskolák részére százezer lej segélyt utal ki, a belügyminiszter csak úgy volt hajlandó jóváhagyni, ha az ottani iskoláknak is juttatnak 250.000 lej segélyt. A háromszéki tanács a belügyminiszter döntését a közigazgatási törvény és a párizsi egyezmény székely szakaszai alapján törvénytelennek minősítette és megfelebbezi a brassói Ítélőtáblamellett működő közigazgatási birósághoz. A Cuvântul pedig a ber-lini tárgyalásokkal kapcsolatban arról ír, hogy Bratianu Vintila lemond a miniszterelnökségről s csupán a liberális párt fennmaradását óhajtja biztosítani távozása előtt. Feltalálták az éneklő írást a vakok számára. A vakok legnagyobb szenvedései közé tartozik az, hogy az olvasás lehetőségétől bizonyos fokig meg vannak fosztva. Az eddigi vakok számára szolgáló írások, melyeket ezek a tapintásuk segítségével olvasnak, meglehetős körülményesek és igen sokba is kerülnek. De ezenkívül aktuális dolgokat, mint például újságokat a vakok nem is olvashatnak. Egy újabb találmány azonban megközelíti azt az ideált, melyet a kérdéssel foglalkozók a vakírás számára kitűztek, azt, hogy a betűket hallhatókká tegyék. C. G. Brown amerikai fizikus konstruált most egy rendkívül szellemes készüléket, melynek segítségével a nyomtatott betűket ének formájában hallhatja a vak olvasó, aki egy telefonhallgatót visel a fülein. Brown a Selen nevű elem azon tulajdonságát használja föl erre, melyet a képtávírós fölhasznál, hogy különböző megvilágításra különböző villanyosáramokat produkál. A betű formájára tehát a Selenben szintén megfelelő áramok indulnak meg, amelyek minden egyes betűformához mérten különbözőek s amelyeket egy telefonkészüléken át megfelelő hangokká lehet átváltoztatni. Brown így a nyomtatott betűk egész szimfóniáját juttatja el a vak olvasó füleihez, aki bizonyos beletanulás után igen jól tudja megkülönböztetni a szimfóniában résztvevő betűket és betűcsoportokat. Az ilyen olvasás számára nem is kell különös muzikalitás, elég a biztos, finom hallás, ami a legtöbb vaknál amúgy is jelen van. Amerikában már igen sok vakkal folytattak le ilyen kísérleteket, akik egész könnyen beletanultak az éneklő betűkkel való olvasásba. Fülén a hallgatóval és kezében a Selen-kristályké szülékkel, melyet a nyomtatott betűkön húz végig, a vak olyasformán olvas, mint ahogy a gyakorlott távirdász a Morset készülék kopogtatási jeleinek hallásából azonnal le is tudja írni a távirat szövegét. Ugyanezzel a módszerrel egy angol fizikus Fournier d'Albe is készített egy optophonnak nevezett Selen-nel olvasó készüléket. Ez azonban komplikáltabb dolog, mert a fényváltozásokat harmonikus akkordokban juttatja a vak olvasó füleihez, aminek megítélése már erősebb zenei készséget követel. Úgy a Brown készüléke, a Kphonoptikan, mint az optophon egyelőre még bizonyos tökéletlenségeket mutat fel, melyeket azonban a technika rövid időn belül kétségtelenül ki fog küszöbölni. Azonban a technikai kivitele annak, hogy a vakok beszélő betűk útján tudjanak olvasni, már nemcsak elvben, hanem gyakorlatilag is ír megvalósítottnak tekinthető. A Selen-kristályokból megépített olvasókészülék mindenesetre a technikai haladás legnagyobb diadalai közé tartozik. Ez állatbiztosítási törvényt készítenék. Argetoianu földmivelésügyi miniszter törvényjavaslatot készíttetett az általános és kötelező állatbiztosításról. A javaslatot megküldte az összes mezőgazdasági kamaráknak és a kereskedelmi és iparkamarák szövetségének tanulmányozás és véleményezés végett. Sarg falodonttal való mindennapi fogápolás ad friss egészséget. Kass és Szirányi napok 1928 HÍREK. Személyi hír. Dr. Tahacariu Valér pénzügyigazgató havi szabadságáról, melyet nejével Herkulesfürdőn töltött el, visszaérkezett és hivatalát okt. 1-én újból átvette. Helyreigazítás. Múlt számunkban közölt adófelszólításnál egy nyomdahiba csúszott a közleménybe, amennyiben a kincstár nem 3, hanem 9°/0 késedelmi kamatot számít fel október 1-től kezdve a hátralékos adótartozások után. Szimcasz-Tora estély: Treuer Márton Casino-vendéglős ! f. hó 6 án este 9 órai kezdettel tánccal egybekötött zártkörű Szimcasz-Tora estélyt rendez a Casinoban. Ezen jótékonycélú est jövedelmének egy részét a szegénysorsú izraelita tanulók felruházására fordítják. Belépődíj nincs, akik meghívót tévedésből nem kaptak és arra reflektálnak, ezen igényüket jelentsék a Casino éttermében. A bécsi noCita’tensensemble címen alakult német színtársulat f. hó 5-én, pénteken este kezdi meg lugosi szereplését. A társulat lugosi szereplése nyolc estre terjed, mely idő alatt bohózatokat, vígjátékokat és színműveket játszik. Minthogy a társulat elsőrangú német színészekből és színésznőkből áll, remélhetőleg Lugoson is mint Temesváron, a leglátogatottabb ház előtt fog játszani. A kisebbségi kultúra támogatása minden kisebbségi polgár kötelessége. Szigorúan büntessék a megengedett sebességnél gyorsabban járó autóvezetőket. Létezett ugyan egy városi szabályrendelet, mely előírja, hogy mily sebességet járhatnak a városban az autók, de a legtöbb vezető a szabályrendeletnek fittyet hány és úgy hajt, ahogy neki jólesik. A gyorshajtás (a biciklistáknál is) s különösen az utcakeresztezéseknél nagyon veszedelmes és gyakran hallunk ilynemű összeütközésekről. Legutóbb, hétfőn délután a Temesvári utcában, a Folberich féle patika előtt egy a megengedettnél gyorsabban hajtó automobil (szám nélkül, Próba jelzéssel) melyet egy katona hajtott és bene egy kapitány ült, összeütközött egy biciklista festősegéddel, kinek hajszálhija, hogy a lábán nem ment keresztül az autó. Így csak kerékpárja rongálódott meg erősebben és neki szerencsére komolyabb baja nem történt. Mindenesetre helyénvaló volna a szabályt be nem tartó soffőrök legszigorúbb megbüntetése, akkor talán jobban vigyáznának úgy a mások, mint a saját életükre is! A kukorica vámját felfüggesztették. A kormány gazdasági bizottsága ülést tartott, amely elhatározta, hogy jövő év május haváig a tengeri behozatali illetékét felfüggeszti. Eddig vagononként háromezer lej volt az illeték. Magyarországba félvizum A mai utazni szándékozók csakis úgy léphetik át vizum nélkül a határt, ha erre jogosító igazolványt szereztek be maguknak. Ilyen igazolványok 120 lejért bármely utazási irodánál beszerezhetők. Lugoson a Szidon Jánosféle utazási irodánál kaphatók a Duna Szövetség által kiállított igazolványok.