Krassó-Szörényi Lapok, 1930. július-szeptember (52. évfolyam, 52-77. szám)

1930-07-03 / 52. szám

Csütörtök, 1930 Julius 3. HZ CbŐFIZ6T€S ÉRHi Egy évre................... 200 lej. i Negyed évre................50 lej. Bel évre...................100 lej. I Egy hóra......................17 lej. Külföldre negyedévenként 100 lej. Magyarországon negyedévenként 3-25 Pengő eeves szám áRH be?. ill. évf. 52. sz. ARA 4 LEJ POLITIKA! LAP Felelős szerkesztő: Arató Andor. Meleoist miner­ciQiePröhlen­te osxárup. Szerkesztőség és kiadóhivat­al: K060? -----Regele Ferdinand I. (Bonnaz)-ucca 20. sz.------­TELEFON 161. Csernovitz: Két napig szünetelt min­den forgalom Bukovina fő­városában. Zárva voltak az összes üzletek és a lehúzott redőnyök végtelen szomo­rúan hirdették a hétköznapi munkaszünetet. Csernovitzban tüntettek a kereskedők az adóemelések ellen. És a csernovitzi mun­kaszünet ügye a parlament­ben is napirendre került, ahol a miniszter azzal nyug­tatta meg az interpellálót, hogy intézkedni fog az alan­tas közegek túlkapásai ellen. Más városban nyitva vol­tak az üzletek, de a felhá­borodás sehol sem volt ki­sebb, mint Csernovitzban. Az adófelebbezési tárgyalá­sok azzal a kellemetlen meg­lepetéssel szolgáltak az or­szág népének, hogy semmi sem változott meg, minden a régiben maradt és az adó­prés sokkal kegyetlenebben működik, mint eddig. Nagyváradon az egyik szálloda már hónapok óta csukva van és most az összes többi szálloda-tulaj­donosok is be akarják szün­tetni az üzemet, mert nem bírják a adót. Hát szóval nemcsak Cser­novitzban van baj és nem­csak egyes alantas közegek túlkapásáról van szó. Hanem szisztematikus és előre meg­határozott terv szerint foly­tatják ellenük az adóhadjá­ratot, amely sohasem volt olyan kegyetlen és olyan kíméletlen, mint most. Várjon mint kellene mon­danunk a régi miniszternek, vagy az újnak, hogy belássa a helyzet tarthatatlanságát. Nemcsak úgy, hogy ígéretet tegyen szóval, vagy írásban, gyűléseken, vagy a parla­mentben. Hanem úgy, hogy cselekedjék is. Elhisszük, hogy az alantas közegek túlkapásai okozzák az előre nem is sejtett arányú adóemeléseket. De utóvégre ki felelős az alantas közegek­ért ? Ki volt az, aki külön ajándékot ígért az adóbe­hajtások és adóemelések forszírozott tempójáért ? Ki volt az, aki büntetést, vagy ju­talmat helyezett kilátásba az alantas közegeknek asze­rint, ahogy „elbánnak“ az adózókkal ? És főképpen ki volt az, aki ezt az atmoszférát, aki ezt a szellemet megteremtette ? Amelyben minden adóhiva­tali közeg magát korlátlan kényúrnak képzeli, mintha semmi kapcsolata nem lenne az élet nyomorúságaival ? A régi pénzügyminiszter, vagy az új pénzügyminisz­ter .. . Teljesen mindegy. Ennek az országnak nem egy és nem is két pénzügyminisz­tere van, hanem ezer, vagy tízezer. Minden úgynevezett alantas közeg. Mindegyik finánczseninek képzeli ma­gát és a maga kis műkö­dési területén belül sokkal nagyobb károkat okoz, mint az igazi pénzügyminiszter elvakult és egyoldalú finánc­politikája. K. L. Jakabffy Elemér dr. országos pártalelnök beszéde a bánsági tagozat intézőbi­zottságának ülésén. Mélyen tisztelt Intézőbizottság! Az Országos Magyar Párt mélyen tisztelt elnökének, Beth­len György grófnak megbízásából a pártközpont és a parla­menti csoport képviseletében üdvözlöm az igen tisztelt intéző­­bizottságot. Pártunk vezetői épen úgy, mint a parlamenti csoport tagjai jól tudják, hogy megbízottak feladata a bánsági tagozatnál aligha lehet az, hogy lelkes munkára buzdítson, hiszen köztudomású, hogy itt buzdítás nélkül is odaadóan és serényen folyik a munka, hogy olyan férfiak állanak nemzetünk szolgálatában, akik ön­feláldozással harcolnak nagy ügyünkért, kisebbségi helyzetünk jobbrafordulásáért. Feladatom az sem lehet, hogy sivár kisebbségi helyzetünk sok keservét tárjam Önök elé, hiszen közgazdasági helyzetünk kétségbeejtő voltát, nemzeti fejlődésünk lehetőségeinek száz és száz akadályát önök is épen úgy ismerik, mint az ország min­den részében. Azonban amikor nemcsak egyik legügybuzgóbb, de egy­szersmind pártunk egyik legintellektuálisabb tagozatához szól­hatok, azt hiszem, helyesen teszem, ha itt egy olyan tervre utalok, amelynek nagy politikai hatása lehet idebent és a kül­földön egyaránt. Mélyen tisztelt Uraim! A külföldi lapok és ezek nyomán a mieink is az elmúlt napokban tudtul adták, hogy a kisantant sajtóbizottsága elhatározta, miszerint Bécsben sajtótitkárságot állít fel, amelynek hivatása lesz, hogy a kisantanthoz tartozó három állam propagandáját végezze. Ehhez a hírhez a Wiener Neue Nachrichten a következőket jegyezte meg: „Fel kell té­teleznünk, hogy Ausztria felelős hatóságai ennek az ügynek igen nagy figyelmet szentelnek és tekintetbe veszik azokat a külpolitikai bonyodalmakat, amelyek egy ilyen propaganda hely tevékenységéből előállhatnak, mert természetes, hogy úgy Ber­linben, mint Budapesten és Rómában is ezt a propaganda mun­kát a legnagyobb figyelemmel fogják kísérni.“ Nemcsak ez a tekintélyes lap, de mások is helytelenítik ezt az elhatározást, sőt akadt olyan is, mint például a Deutsch- Österreichische Tageszeitung, amely egyenesen tiltakozik az el­len, hogy az osztrák fővárosból ilyen propagandát engedé­lyezzenek. Miután e propaganda munkát a kisantant kormányok jó­részt azért tervezik, hogy kisebbségi kérdésekben tervszerűen informálják Európa közvéleményét, legyen szabad nekünk is véleményünket kifejezésre juttatnunk, vajjon mi is tiltakozzunk-e az ilyen propaganda szervezet ellen vagy sem ? Tisztelt Uraim ! Bármilyen furcsán hangzik, azon vélemé­nyen vagyok, hogy nekünk semmi kifogásunk a kisantant kor­mányok ilyen sajtótitkársága ellen nem lehet, mi legfeljebb a reá fordított pénzt sajnálhatnánk, ha nem sejtenénk, hogy vég­eredményben ennek működése is a mi hasznunkra leszen. Méltóztassanak megengedni, hogy ezt a tételemet egy kissé megvilágítsam. Köztudomású, hogy a szabad Svájc földje az, amelyen ma a külpolitikai kérdések legbehatóbb tárgyalás alá jutnak. A svájci sajtó az, amely minden külpolitikai kérdésben az egész világ számára felvilágosítással szolgál, ami természetes folyo­mánya annak, hogy közelében van a Nemzetek Szövetségének, a világ politikai fókuszának. Hogy a propaganda milyen eredményeket érhet el pro és contra kisebbségi kérdésekben is, ezt tehát legjobban a svájci sajtó magatartásában mutathatjuk be. Vegyünk hát ebből egy példát. Ez év első napjaiban Benes dr. csehszlovák külügyminisz­ter jónak látta a Basler Volksblatt-ban „Van e haladás Európá­ban ?“ címmel cikket írni. Ebben magától értetődően rózsás színben tünteti fel a háború utáni középeurópai helyzetet, amely szerinte egyenesen ideálisnak tekinthető és amelyben a kisantant államai valósággal apostoli munkát végeznek a fajok és a nem­zetek kibékítése körül. A lap már a közlés alkalmával megje­gyezte, hogy nem ért egészen egyet a külügyminiszter úr fejte­getéseivel, január 16-iki számában pedig olyan választ adott Benes doktornak, amelyet — hogy egy kissé népiesen fejezzem ki magam — aligha tesz a kalapja mellé. Noha az egyik kisantant állam minisztere ilyen leckét ka­pott, megtörtént, hogy néhány hét után ugyanennek a lapnak 117-ik számában Maniu Gyula miniszterelnök is cikket írt „Ro­mánia és a kisebbségek“ címen, amelyre hamarosan szintén olyan választ kapott, amellyel aligha dicsekszik el barátai előtt. Íme tisztelt Uraim, ez az egy eset mutatja, milyen fontos a kisantant államok részére, hogy egységes propaganda szerve­zetük legyen. Ennek a szervezetnek kell majd nyilvántartania azt, hogy melyik lapban melyik kisantant államférfi blamázsa jelent meg, nehogy aztán a másik állam miniszterelnöke vagy külügyminisztere ugyanerre a sorsra jusson. Ámde ez mutatja nekünk is, mennyire nem kell félnünk attól a propagandától, amelyet kormányaink külföldön ellenünk terveznek. Hiszen nél­külünk, közreműködésünk nélkül is cáfolatot adnak a propaganda cikkekre azok a külföldi lapok, amelyek talon túl jól ismerik szomorú helyzetünket és ennek előrelátható még szomorúbb következményeit. Egy másik példa: A csíki magánjavak panasza a Népszö­vetség elé került. Amikor a panaszt a hármas tanács tárgyalás alá vette, a svájci sajtó vezető orgánumai nagyrészt felhábo­rodott hangon tárgyalták azokat az igazságtalanságokat és jogta­lanságokat, melyeknek a székelyek szenvedő alanyai lettek. Ebben a sajtóban a következő cimü cikkeket olvashattuk: „Die in Elend geratenen Széklerbauem vor dem Völkerbund“ (Basler Volksblatt ápr. 23-iki száma), „25.000 ihres Bodens beraubte Székler-Bauernfamilien vor dem Völkerbund“ (Neue Zürcher Nachrichten ápr. 28-iki száma,) „Das unbeschreibliche Elend der 25.000 Széklerbauern-Familien Siebenbürgens“ (Schaff­hauser Zeitung máj. 26-iki száma), „Die soziale Not der Herren Dobrescu und Vornic und die beraubten Széklerbauem vor dem Völkerbund“ (Schaffhauser Zeitung máj. 6-iki száma és igy tovább. Románia külügyi képviselői nem akadályozhatták meg, hogy ezek a cikkek napvilágot lássanak, ezekről egyszerűen jelen­­teniök kellett és az ilyenféle jelentések érlelhették meg a köz­pontosított kisantant propagandaszerv gondolatát. Kormányaink alighanem azt hiszik, ez a szerv több eredménnyel járhat majd el. De nemcsak a sajtó, a nemzetközi szervezetek is szolgá­latára állanak az európai politikai gondolatoknak. Ezen szerve­zetek között első helyen áll a Népszövetségi Ligák Uniója, amely XIV. közgyűlését épen e hó első napjaiban tartotta. Eb­ben a testületben is minduntalan olyan felszólalások hangzanak el, amelyek a kisantant kormányainak igen kellemetlenek és bár ezen felszólalások után a kisantant delegátusai csodálatos össz­hangban nyilatkoznak meg, véleményeikkel és tiltakozásukkal legtöbbször mégis izoláltan maradnak és a nagy többség helyes­lően veszi tudomásul az olyanféle jelentéseket, amelyek egyikét legutóbb Bakker van Bosse asszony terjesztette elő. Láthatjuk tehát, hogy a kisantant kormányainak valóban komoly okuk van, hogy a hangulat­változtatás érdekében vala­mit tegyenek. Miután pedig a kisebbségek jogegyenlősítésétől egyformán őszintén irtóznak, megszervezik a központi sajtótitkárságot, hogy ez a jogegyenlőségről és más demokratikus intézkedésekről nap-nap után cikkeket helyezzen el és más eszközökkel is pro­pagandát végezzen. Mi pedig feltesszük a kérdést: Ha Benes csehszlovák kül­ügyminiszter az ő saját cikkére olyan gúnyos választ kapott ugyanazon lap hasábjain, ha Maniu miniszterelnök ugyanígy

Next