Krassó-Szörényi Lapok, 1933. április-június (55. évfolyam, 27-52. szám)

1933-04-02 / 27. szám

A Lugosi Katholikus Munkás­ Szövetség felavatta otthonát Az alig három hete megala­kult Lugosi Hath. Munkás Szö­vetség vasárnap szépszámú lelkes közönség jelenlétében avatta fel otthonát. A párthelyiség beszen­­telését dr. Feri Vilmos házfőnök plébános végezte, aki az egyházi szertartás után az egyház nevé­ben szerencsét és sikeres műkö­dést kívánt az egyesületnek és hosszabb beszédben fejtette ki, hogy mennyire elhibázott volt az az eszmeáramlat, mely az embert csak mint anyagot tekintette és tagadta, hogy szív, tagadta, hogy lélek is van és nem akarta be­látni, hogy szív, lélek és Isten nélkül nem lehet a világ sorát előbbre vinni. Úgymond, a gaz­dasági liberalizmus megbosszulta magát, ma éppen annak átkát sínyli az egész világ. Azután P. Szőcs Didák lelkes, meleg sza­vakkal méltatta a nap jelentősé­gét, még csak néhány hete, hogy megalakult a Lugosi Kath. Mun­kás Szövetség, de ez a rövid idő is elegendő volt ahhoz, hogy lélekben eggyé forrjon vele és most, hogy már saját otthona is van a szövetségnek — mondotta többek között — örömmel és büszkeséggel van eltöltve. Úgy érzi valahányszor a szövetség otthonába lép, hogy az valóban otthona, hogy oda megy, ahol tudja, munkás dolgos testvérei várják és kéri a testvéreket, te­kintsék ezen helyiségüket való­ban otthonuknak. Jöjjön el ide minden testvér minden ügyes bajos dolgával, örömest lát min­denkit és boldog lesz, ha bárki­nek hasznára tud lenni. A szív­ből fakadó keresetlen, de őszinte szavakat nagy tetszéssel fogadta a megjelentek lelkes tábora. Freit Arthur emelkedett ezután szólásra. Lendületes beszédében megemlékezett arról, milyen ne­hezen tudott a munka megindulni, mennyi bizalmatlanság és gyakran rosszindulatú szkepszis fogadta e törekvést, gyakran merült fel a kérdés, érdemes-e ? Most, hogy ily szép számú és lelkes tábora van a Kath. Munkás Szöv.-nek, most elégtétellel látja : érdemes volt. Ezután Cserny Rózsi be­szélt, majd Keller János titkár tartott élénk érdeklődéssel foga­dott felolvasást. Erdőssy János szavalata és Somogyi elnök zá­róbeszéde fejezte be a felavató ünnepélyt. Kirándulás Palesztinába A tavaszi hónapok folyamán a regátból, Bukovinából és Er­délyből nagyszabású társasuta­zások indulnak Palesztinába. Az Erdélyből induló társasuta­zást az Erdélyi Zsidó Nemzeti Szövetség temesvári központja rendezi és ez a legolcsóbb Ro­mániából induló kirándulás. A kiránduláson résztvevőknek nem kell felmutatni az egyébként szokásos ötven fontos kauciót. Minden résztvevő három hónapig maradhat Palesztinában s az itt megváltott jeggyel bármelyik ro­mán hajón visszatérhet. A kirán­dulás április 22 én indul Kon­­stancából a „Dacia“ hajóval, amely a román hajóstársaságnak legnagyobb hajója. Palesztinából május 12-én, május 27-én és jú­niusban szintén kétszer lehet visszaindulni. A hajó érinti Kon­stantinápolyt, Athént és Alexan­drát s a kirándulóknak minden­hol egy nap áll rendelkezésre a­­ város megtekintésére. A kirándulás költségei a kö­vetkezők : I. osztály 12.000 lej, II. oszt. 8.000 lej, III. oszt. 4.300 és IV. osztály 2.800 lej. Ezekben az összegekben a Konstancától a Konstancáig szóló tour retour hajójegy költsége foglaltatik benne, az I. és II. osztályon tel­jes ellátással, a III. és IV. osz­tályon ellátás nélkül. Jelentkezni április 5-ig lehet az Erdélyi Zsidó Nemzeti Szö­vetség központjánál, Timişoara, IV. Bul. Berthelot 4. A legrövidebb idő alatt el­készül a névjegye Husvéth és Hoffernél Lugoj (állomásnál.) Tavaszi szövetújdonságok megérkeztek 10 Deutsch Testvéreit és Tsa, Lugot A karánsebesi református egyház kulturdélutánja Bármilyen kritikát elbír az a kulturdélután, melyet a karánse­besi református egyház a Zöldfa­­szálló nagytermében rendezett. A jó ízléssel összeállított műsort Demeter Gyula ref. főgondnok hangulatos bevezető beszéde nyitotta meg, melyet a Palik J. mérnök, Wehry és Cosma taná­rok és Szlávig József által a tőlük megszokott művészi töké­letességgel előadott Beethoven­­kvartett követett. Majd László Miklósnak „Egy óra az őrültek házában“ c. 1 felv. bohózatát adták elő: Müller András, Palik László, Stoll Ferencné, Stoll Ferenc, Glücksmann Pál, Körösy Sándor, Silberstein József, Korka József, Molnár Sándor, László Lajos stb. Igen mély hatást kel­tett a Katz Ignác által előadott énekszám (Carl Loewe­,Tom der Reimer), melyet zongorán kísért Inándy Baby. A következő számot, Herczeg Ferencnek „A kapitány nyilatkozott“ c. bájos dialógját Inándy Baby és Palik László adták elő teljes megját­­szással és kitűnő hatással. Ezután következett Török Rezső­­ fel­­vonásos paraszt bohózata „A narancs“, melyet a szereplők határozott színpadi rátermettség­gel adtak elő. A csinos magyar legények : Korka József, László Lajos, Molnár Lajos, a bájos kis parasztleány szerepében Molnár Teréz, Sárgáné szerepében pedig Petrovszky Ilonka valósággal élményt nyújtottak. Juli asszony szerepében a nagyszerű, tempe­ramentumos Latay Panny alakí­tása váltott ki nagy hatást. A Billentő János szerepében kifor­rott színész tehetségéről tett bi­zonyságot a sokoldalú képes­ségekkel megáldott Glücksmann Pál, aki a rendezés munkájában is igen hasznos szolgálatokat tett. Az utolsó szám a „Túl a nagy Krivánon“ c. operettből előadott részlet volt, amely a figyelmet végig lebilincselő mű­sor méltó befejező száma volt. A Baratye Janó szerepében Stoll Ferenc, Ancsurka szerepében Stoll Ferencné a közönséget tel­jesen magukkal ragadták. De semmiben sem maradtak hátra Silberstein József, Krsepelka Ferenc, Körösy Sándor és Heller Mihály sem. A megnyerő szép zenekíséretet zongorán és vonós hangszeren Inándy Baby, Freund János, Wirich József, Pupáza Mihály és Zselezsnyi Viktor ad­ták. A műsor Demeter Gyula főgondnok záró­szavaival ért véget. A siker által jókedvre hangolt szereplők az elődás után nagy lelkesedéssel vitték meg a siker hírét az éppen betegen fekvő Torday János ref. lelkésznek, aki az utolsó napok munkájában már nem vehetett részt s akit, mint minden magyar ügy lelkes mozgatóinak egyikét, üdvözölve, jókívánságokkal halmoztak el. Külön is kiemelendő az a nagy ügybuzgalom és áldozatkészség, amit Demeter főgondnok és egész családja tanúsított. De hát az a zsúfolásig telt ház és óriási siker a bizonyság, hogy az igye­kezet és jóakarat, diadalt arat. Orsóvá város idei költség­­vetése. Orsóvá város tanácsa Zarcula Lázár dr. elnöklete alatt legutóbb ülést tartott, amelyen a város 1933. évi költségvetését 6,757 218 lejben állapította meg. A város az idén több közmun­kát végeztet el. .................1 ■ 11 IMI 1 Április 1, szombat HARRY PIEL TITKOS KIKÜLDETÉSBEN Szenzációs kémfilm. Április 2-3, vasárnap-hétfő Két óra nevetés 1 Harold Lloyd a mozi­őrült Április 4-től, keddtől kezdve ■ YORCK ■ a vaskancellár Nagy történelmi film.­­ A főszerepekben : Rudolf Forster, Werner Krauss, Grete Mosheim, Theodor Loos, Raoul Aslan, Walter Jansen, Otto Wallburg, Hans Rehmann, Jakob Tiedtke. 1933 Krassói Szörényi kapok 2­0­09 Óriási szenzáció•4 TÜRKS & CO. Divatáruházában, Lugoj.­­ Tel. 237. KRilSSÓl TflKERÉKPÉNZTÁR, LUGOJ Alapítva 1880. Alaptőke és tartalékalapok 30 millió lej. Előnyösen gyümölcsöztet takarékbetéteket, kölcsönöket folyósít. Bankszerü ügyletek lebonyolítását előnyös feltételek mellett végzi. 2 HÍREK. Halálozás. Dr. Gál Artur tb. vármegyei főorvos, ny. körorvos, a Meritul Sanitar és számos há­borús kitüntetés tulajdonosa, a facsádi izr. hitközség elnöke, március 31 én 61 éves korában Facsádon elhunyt. Temetése, ma, vasárnap d. e. lesz. Az el­hunytat özvegye, született Schat­­telesz Irén, leánya Klári, férjezett Merkler Károlyné (Temesvár), testvérei Gál Emil, Gál János dr. ügyvéd és Gál Lipót, valamint kiterjedt rokonság gyászolja. Nicolescu dr. gör. kath. pü­s­­pök temesvári látogatása. Ma, vasárnap Temesvárra utazik Ni­­colescu Sándor dr. gör. kath. püspök, hogy folytassa a gör. kath. hívek részére megkezdett lelkigyakorlatokat. A püspök Muntean György főesperes, püs­pöki vikáriusnál száll meg. Bocu Szevér a Resica kor­­mánybiztosa. A hivatalos lap közli, hogy a kormány felmen­tette Blajian Viktort, a temesvári műegyetem rektorát, a Resica­­műveknél viselt kormánybiztosi megbízatása alól és új kormány­­biztosnak Bocu Szevér volt mi­niszter, temesi képviselőt ne­vezte ki. A lugosi Felnőtt­­leányok alária Kongregációja április hó - án, hétfőn este 7 órakor egy hétig tartó lelkigyakorlatot kezd a Kath. Otthonban, melyre min­den érdeklődőt, úgy nőket, mint férfiakat ezúton szeretettel hiv meg. A lelkigyakorlatot a Mária kongregáció elnöke, P. Szőcs Didák tartja. Szent beszédek na­ponta egyszer lesznek este 7 órakor. Ülő életmódnál Kopros has­hajtó csokoládé emésztési zava­rokat megszünteti. csekkforgalom folyószám­­lára a postán. Április­­­tól kez­­dődőleg a román posta bevezeti az országban a csekkforgalmat és folyószámlát nyit a kereske­delmi és ipari vállalatok szám­ár­a. A csekkforgalom olcsóbbá teszi a pénzforgalmat s különösen fontos a beálló aprópénzszük­ségben. adóvallomások és az adó­­amnesztia. A pénzügyigazgató­ság 37558 sz. rendeletével közli, hogy az adóamnesztiáról szóló rendelkezés értelmében az adó­vallomások benyújtásának határ­idejét az összes adónemekre április 18 ig meghosszabbították. A f. év január-márciusi negye­dére mindenki az 1932. évi adó­jának egynegyedét köteles befi­zetni. Bűvészek iskolája. A modern mágusok, a bűvészek iskolájá­ról rendkívül érdekes cikket kö­zöl a Délibáb új száma. A nép­szerű színházi képeslap számta­lan érdekesebbnél érdekesebb cikket, riportot, 120 pompás képet, nagyszerű budapesti és külföldi rádióműsorokat közöl. Beszámol minden színházi és filmeseményről, de egyfelvonásos színdarabot, folytatásos regényt és keresztrejtvényt is közöl. A Délibáb egy száma 10 lej.

Next