Krassó-Szörényi Lapok, 1935. október-december (57. évfolyam, 75-97. szám)
1935-10-03 / 75. szám
Csütörtök, 1935 október 3 MZ Cfa0FlZ«TB$ BKB: Sg-f évre................... 200 lej. 5 Negyed évre...............50 Isi. fél évr«...................HQQ !•]. 6 ügy hóli......................17 1«... Külföldre mgyecértusként 100 lej. Magyarországon negyedévenként 3*25 Pengd 68(165 szám ÉRB 3'- 163. ARA 3 LEJ POLITIKAI LAP. Felelős szerkesztő: Arató Andor. HffQlilenle mmnStü csölökSkQR és mám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: b U 6 O 9 Regele Ferdinand L 36. sz. TELEFON 104. Nilson győzHribéban Ki ne emlékeznék a világháború idejéből Wilsonra, az Egyesült Államok elnökére, aki a maga híres 14 pontjával örökítette meg nevét az utókor számára. Legnagyobb sikere a 14 pont közül a népek önrendelkezési jogáról szóló tételnek volt, amely valósággal megkótyagosította az embereket. Valaki azt írta a 14 pontról, hogy az többet használt a központi hatalmak ellen küzdő szövetségeseknek, mint 14 hadtest. Pedig hadtestekkel is bőségesen el voltak látva a szövetségesek, hiszen, ha kímélni akarták saját fiaik vérét, rendelkezésükre álltak a gyarmati csapatok. Fel is használták, ki is tanították őket, hogy kell dolgozni gázzal, gépfegyverrel, lángszóróval, repülőkkel és a modern hadászat különféle cifra eszközeivel. De tanultak ezek a szorgalmas és rendkívül fogékony elméjű színes harcosok egyebet is. Megtanulták a wilsoni 14 pontot. Ez a nagy tanúléjkonyság azonban még alighanem sok bajt fog okozni a derék színesek nagy tajnítómestereinek. Íme egy kis eset: „Portsaid kikötőjében az olasz kolónia teljes számmal kivonult a fasiszta katonák üdvözlésére. Néhány japán hajómunkás szóváltásba keveredett az ünneplő olaszokkal, a szóváltásból verekedés lett s a következő pillanatban az arabok már a japánok oldalán verekedtek. Az arabok és japánok azonnal egymásra találtak a színes fajok testvériségének jelszavában. Afrikában ma kezd divatba jönni a wilsoni 14 pont és igen könnyen megtörténhet, hogy a fehérek 14 hadteste sem lesz elég ott a wilsoni 14 pont ellen. Önök adom a „Földközi tengert" Azt nem lehet állítani, hogy nincs humor az egyes hatóságokban, ha erre sor kerül. A bucureştii „Excelsior“ című közgazdasági lapban olvassuk, hogy a Faexportőrök Szindikátusa küldöttséget menesztett a kereskedelmi tengerhajózás vezérfelügyelőségéhez és arra kérte azt, hogy bocsásson megfelelő hajókat a faexport rendelkezésére. A küldöttség előadta, hogy most különleges kedvező alkalom nyílik az Északafrikába irányuló faexportra. Vannak bőven megrendelések. Az árak is megfelelnek. Valóságos konjunktúra lehetősége mutatkozik. Nem kell egyéb, csak az, hogy gondoskodjanak megfelelő szállítási eszközökről. A vezérfelügyelő figyelmesen hallgatta meg a küldöttséget és örömét fejezte ki a konjunktúra lehetősége fölött. Hajókat azonban nem adott. Ki-figyyék el uraim, nekünk sincsenek hajóink. Minden vizijármű el van foglalva. Én lennék a legboldogabb, ha segíthetnék. A küldöttség vezére félénken megszólalt: - Talán mégis... hiszen az ország közgazdasági életére nézve is igen fontos volna, ha megindulhatna a faexport a tengeren. A vezérfelügyelő így felelt: - Hajókat nem adhatok, tanácssal azonban szolgálhatok. Építsenek a saját költségükön hajókat. Mi szívesen az Önök rendelkezésére bocsájtjuk a Fekete tengert, az egész Földközi tengert, sőt, ha szükség van rá, még az Atlanti Óceánt is. A küldöttség a tengerészeti hivatalból egyenesen a CFR vezérigazgatóságához ment. Mert nemcsak hajó nincs, hanem vagon sincs. A faexport szállítási eszközök hiányában valósággal megbénult. A CFR-től tehát vagont kellett kérni és a küldöttség vezére megint elmondta a betanult szózatot a konjunktúráról, az ország közgazdaságának érdekéről és egyebekről. A CFR magasállású tisztviselője, mintha csak összebeszélt volna tengerészeti kollegájával, vagonok helyett szintén tanácsot adott. Nagyon hasonlatosat ahhoz, mint amilyet a tengerészeti hivatal adott. Ezt mondta : - Ha olyan kedvező a konjunktúra, önök bizonyára sokat fognak keresni. Használják fel ezt az alkalmat. Építsenek maguknak lokomotivokat és teherkocsikat. Annyit, amennyire szükségük van. Ezzel szemben a CFR szívesen bocsájtja az önök rendelkezésére az ország összes vasúti vonalait. Száli lrthatnak annyi fát rajta, amennyit akarnak. A küldöttség vezére nem állhatta meg és megkockáztatott egy keserű megjegyzést: - Minket ugyan szépen elintéztek. A tengerészeti hivatalnál is, meg itt is. A delegáció egyik tagja azonban meghúzta a kabátját és fülébe súgta : - Hallgass! Köszönd meg, hogy ezt kaptuk. Mi lett volna akkor, ha azt tanácsolják, hogy mi építsük meg az összes vasútvonalakat? Nemzetiség és állampolgárság Régi ismerőst láttunk ma viszont Seron Watson professzornak, a hajdani Scotus I Viator-nak írását lapjának s a „Slavonie Review“-nak hasábjain. A tudós professzor, ki aligha nevezhető barátunknak, újra csak a „kisebbségi“ kérdéssel bajlódik, mint akkor tette, mikor ezt a problémát becsületesen és világosan nemzetiségi kérdésnek nevezték még az emberek, tudományosan és a hétköznapi beszédben egyaránt. „Amíg ezt a kérdést - mondja többek között - meg nem oldják az érdekelt államok, úgyhogy ez a megoldás a kisebbségeket és anyanemzetüket egyformán kielégítse, Európa igazi megnyugváshoz semmiesetre sem juthat“. „Ami pedig leginkább követeli a tiszta megállapítást, olvassuk tovább, az főként az a tény, hogy az egyes embernek nemzetiségét nem lehet állampolgárságával egyértelműnek venni“. Ebben az utóbbi mondatban, amint örömmel látjuk, visszatér Scotus Viator a régi szóhasználathoz. Végre ismét nemzetiségi kérdésről beszél, ámbár cikkének címe The Question of Minorities. (Skin.) „Bizonyos, hogy ma is vannak parazita jelenségek...“ A „Szabadság“ írja : Szégyennek minősítették, hogy a haza becsületes és alkotó polgárai csak azért, mert nem románul tisztelik istenüket, de egyébként a haza hű fiai megteremteni igyekeztek azt az indusztriális életet, aminek a megteremtését a fajrománok csak részben vállalták.De azt a herosztrateszi tónust még senki sem pengette meg, hogy inkább vesszen az egész, semmint úgy maradjon, ahogy ma van. Rejtély előttünk, hogy Goga milyen lelki diszpozícióban jutott ide. A Hatvany Deutschok idegen állampolgársági jellege aligha ragadtatták erre a kifakadásra, mert hiszen a Mica aranybánya, amelynek elnöke Goga, szintén idegen tőke szülötte és ma is a német tőke viszi el a hasznát. Ha összehasonlítanók azokat a béreket, amiket Hatvany Deutsch fizet a timisoarai textilmunkásoknak, azokkal a 20 lejes napszámokkal, amiket a Mica ad a maga aranyásóinak és román parasztjainak, nem hisszük, hogy az összehasonlítás a Hatvany Deutschok hátrányára ütne ki. Bizonyos, hogy ma is vannak parazita jelenségek és erkölcstelenül magas nyereségek az iparban. De ez nem kisebbségi bűn és nem „idegen“ harácsolás, hanem a román ipar sajátságos felépítettségének belső jelensége, amiben azonban éppen olyan részes Grigorovici úr élesztőgyára Bucovinában, vagy a nacionalista Mironescu úr Bragadirusörgyára, mint Hatvany Deutsch, vagy Neuman báró. Senki sem emel vétót az ellen, hogy a korlátozatlan nyereségeknek véget vessenek. De kimondani a teljes anatémát a romániai iparra a vámsorompók megnyitásával — ez teljesen új hazafias felfogás. Hogy mi lesz az ország autochton román népének a haszna abból, ha a cluji Dermata helyett a cseh Bata fogja zsebre vágni a pénzt, az nem világos előttünk: nagy választékban és legolcsóbban HUSVÉTH ÉS HOFFER könyv- és papírkereskedésében kaphatók LUGOJ, Str. Reg. Ford. 36 (a „Szent István“ kápolna mellett.) Büntetést kap, akikér Nagyon jól tudjuk azt, hogy igen sok esetben nem is lehet másképen hozzájutni sérelmeink orvoslásához, csak úgy, hogy külön memorandumokkal és kérvényekkel sürgetjük meg egyes hatóságoknál ügyeink elintézését. Az alábbi példa azonban azt mutatja, hogy a kérelmezés veszedelmeket rejt magában. Eddig úgy tudtuk, hogy ha beadunk