Krassó-Szörényi Lapok, 1937. július-szeptember (59. évfolyam, 48-74. szám)

1937-07-01 / 48. szám

1937”VII. 1.^Joi - Csütörtök 3 Lei LIX. 48. Évzárás Péter és Pál napja legna­gyobb ünnep volt minden diák szemében régente. Ün­nep volt, melyet gond nélkül, örömmel várt minden diák, mert ez a nap jelentette az iskolai év bezárását, a diák számára mérhetetlen szabad­ságot jelentő nyári vakáció kezdetét. Felrúgtuk a tanu­lást, eltemettük a mindenna­pos izgulást, a tízhónapos fegyelmet és rohantunk a virágos nyárba, a véghetet­­len nagy szabadságba. Így volt ez valamikor nem is olyan régen, amikor még szülő és gyermek egyformán boldogan ünnepelte a két apostol nevével megszentelt június 29-ét. De pár év alatt nagyot fordult a világ. Ren­delet jött rendeletre, törvény törvényt követett, lett felvé­teli vizsga, kis érettségi, nagy érettségi, nyári érett­ségi, őszi érettségi, előké­szítő kurzus, nyári tanfolyam és a rendeletek szülte szak­­kifejezéseknek egész soro­zata keserítette el a diák és szülő életét. Péter és Pál elvesztette varázsát diákra és szülőre egyaránt mert megszűnt a pihenést jelentő két hónapos üdülés, aminek fordulópontját ez az ünnep jelezte. A mai diák nem szabadul meg az iskolai gondoktól június hó 29-én. A legtöbbje még csak azután készül Is­ten igazában valamilyen vizs­gára. Egész esztendőben le­köti a diákot a tantárgyak­nak folyton változó tömke­lege, mely évről-évre más feltálalásban szerepel, az is­kolai előadások egész napi műsorán ma már nem elég a délelőtti tanulás. A tanuló­nak egész napja le van köt­ve a különböző tantárgyak­kal, melyeknek némelyike úgyszólván miniszterválság­gal tűnik el és jelentkezik újból s igy az évvégi össze­foglaló vizsgákra egész kü­lön felkészültség szükséges, amelyet a tanuló évközben képtelen megszerezni. A nyári felvételi vizsgákon, kis és nagy érettségin csak egy része jelentkezik a tanulók­nak, hogy annak is ötven százaléka visszadobva újra jelentkezni kényszerüljön a magában nem bízó másik csoporttal együtt az őszi szesszión. Elromlik a nyár, a szabadság és a diák hozzá fog tanulni, mert bizony egy ilyen vizsga anyaga a leg­lelkiismeretesebb diáknál is igénybe vesz két hónapos előkészületet. Az iskolába beíratott gyermek így rab­szolgája lesz a tanulásnak és e rabszolgaságból csak nyolc esztendős középiskola elvégzése után menekül a legkilátástalanabb jövővel fenyegető tanácstalanságba. És itt kezdődik az a na­gyobb gond, ami már in­kább a szülő vállára nehe­zedik. Az érettségiig a gyer­mek viseli a gondot s a szülőben csak az agyonkín­­zott, ezer leckével túlterhelt gyermek iránti sajnálat él. Az érettségi után aztán felcserélődik a szerep. A gyermek a legmohóbb fa­lánksággal veti bele magát a számára most már - sze­rinte - szabaddá lett életbe, míg a szülő egyre gondter­hesebben néz a pályaválasz­tás nehézségei elé. Nagy probléma ez minden szülő­nek, úgy erkölcsileg, mint anyagilag egyaránt. S nagy felelősséget is vesz magára minden szülő, kit a végzet ily módon gyermeke sorsát irányítani kényszerít. Szinte eldönteni is lehetetlen már ma, hogy milyen pályára adja a szülő gyermekét. Egyformán túl van zsúfolva értelmiségi és ipari pálya és a harmadik út, a tisztviselői pálya teljesen elveszett a kisebbségi fiatalság számára. A ma kisebbségi fiatalsá­ga még a tapogatózás útjait járja, amint hogy az egész kisebbségi magyar közgaz­dasági élet a tapogatózó kapkodás jeleit mutatja. Se­hol nem látunk egységes, céltudatos megmozdulást az önálló magyar kisebbségi gazdasági élet megszervezé­sére, amelynek keretein be­lül fiataljaink is elhelyezke­dést nyerjenek. Nincs meg az az egyházi és világi po­litikától mentes, pusztán gaz­dasági célokat szolgáló szer­vezet, mely tervszerűen dol­gozna az idegeni beavatko­zástól mentes, tiszta magyar és erdélyi jellegű ipari és kereskedelmi vállalatok lét­rehozásán, hogy ilyen mó­don ifjúságunk jövőjét bizto­sítaná. Pedig a példa itt van előttünk, a szomszédos szász kisebbségeknél, akik önálló finánctőkéjükre támaszkodva sokszor emberfeletti áldoza­tokat hoznak egyes iparvál­lalataik vagy birtokkomple­xumaik megmentése érdeké­ben. Ők tudják, hogy amíg zsebükben a pénz és kezük­ben az ipar és mezőgazda­ság, addig utódaik boldogu­lása biztosítva van. Ugyanezt nálunk is meg lehet csinálni. Elég erősek vagyunk hozzá. Van iparunk, mezőgazdaságunk és van megfelelő finánctőkénk is hozzá magánkezekben. Az altruista bank eszméje újra kísért, mint egyetlen lehető­ség a jövő nemzedék élet­útjának biztosítására. Ha fi­nánctőkénk altruista alapon összefog a rendelkezésünkre álló ipar és mezőgazdaság­gal, elérhetjük azt, hogy né­hány év múlva nem lesz olyan gond kisebbségi ma­gyar szülőnek és gyermek­nek a pályaválasztás és nem tornyosulnak majd viharfel­hők a fejünk felett minden évzáráskor. Nyugodtan, bát­ran fog szembe nézni a magyar ifjú a vizsgák töm­kelegével. Érezni fogja a háta mö­gött az erős, gazdaságilag felvevőképes kisebbségi ma­gyar társadalmat s ez a tu­dat megacélozza kitartását, tehermentesíti a tanulástól amúgy is fáradt agyat és bizakodóbban, könnyebben néz majd az évzáró vizsgák elébe. És akkor újra elju­tunk oda, hogy nem lesz majd az évzárás új gond szülőnek és gyermeknek a tíz­ hónapos iskolai év után, hanem mindkettőnek meg­hozza a régi, boldog időkre emlékeztető­neli megérdemelt pihenést. a külföldi alattvalók reví­ziója. A munkaügyi minisztérium a munkaügyi felügyelőségekhez­­ intézett 1437 június 2-án kelt 28.982. számú rendeletével a külföldi alattvalók revíziójára vonatkozó bizottsági munkálatok­nak megkezdését 1937 szeptem­ber 1-re halasztotta. E rendelke­zés következtében természetesen a kérvények beadása alkalmával kapott adeverinták érvénye is automatikusan a revízió meg­történtéig meghosszabbíttatik, mi­kor az érdekeltek értesíttetnek majd az eredményről. A miniszter nincs megelégedve az adóbehajtással A pénzügyminiszter az adóbehajtások felülvizsgá­lása alkalmával megállapí­totta, hogy a június 1. és 14-ike közötti inkasszó nem felel meg a várakozásnak és alulmaradt a tavalyi eredményen. Ennek folytán a pénzügyminisztériumban megtartott legutóbbi képvise­lői értekezlet alkalmával kö­zölte a pénzügyminiszter, hogy mindazokat a közege­ket, akik nem tanúsítanak elegendő buzgalmat az adó­behajtások körül, meg fog­ják fosztani megbízatásuktól és fegyelmi büntetést fognak ellenük alkalmazni. Különö­sen az egyenes adók behaj­tása körül mutatkozik ha­nyatlás, mert több, mint 151 millió lejjel kevesebb folyt be az idén, június első két hetében, mint tavaly. Pedig a miniszter éppen az egye­nes adók felemelésével ha­tározottan többletre számí­tott. Erre a többletre feltét­lenül szükség van és ezért tartja szükségesnek a mi­niszter a szigorú hangot, a figyelmeztetést arra vonat­kozóan, hogy a hónap végéig okvetlenül pótolják a hiányt. Alminiszteri nyilatkozat a hazai kiskereskedelem ellen Az árdrágítás ellen küzdő központi bizottságnak leg­utóbb tartott ülésén Bercea­­nu kereskedelmi alminiszter adott utasításokat a drága­ság letörésére irányuló mi­nisztertanácsi határozatok al­kalmazását illetőleg. Az al­miniszter szerint az árdrá­gítás csak a kiskereskede­lemben észlelhető (?). Kije­lentette, hogy a detailkeres­­kedő 30 százaléknál na­gyobb hasznot nem üthet a nagybani árakhoz s ebben benne van már a szállítási költség, bér, súlyveszteség, törések és minden egyéb költség. Az alminiszter nem sok szakértelemre, de annál több elfogultságra valló nyilatko­zata éles ellentmondást vál­tott ki a hazai kiskereskedő társadalomban. A j­övő kereskedelme Áhaodozzunk egy kicsit most a kereskedő jövőjéről. A jövő század kereskedőjé­nek regényéről. Természete­sen elsősorban az a gondo­lat merül fel bennünk, váj­jon lesz-e szükség a jövő században még kereske­dőre ? Az elméletek szerint bi­zony nem. Sem a rendi ál­lam, sem a fasiszta, sem a kommunista állam nem is­meri el az egyéni kereske­dőket. Nagy központok mesz­­szenyúló ágazatai látják el az áruforgalmat, egészen a legkisebb egyedig, addig a raktárig, amely az uniformi­zált, egységes árut egységes áron eladja a fogyasztónak. Nem lesz tehát szükség sem üzletre, sem kereskedőre. Csak bürokráciára, mert hi­szen ezek az elméletek még a mennyországot is csak egy hatalmas irodának tudják el­képzelni, ahol a jó Isten a legfőbb irodafőnök. Reméljük azonban, hogy az elméletek csődöt monda­nak. A jövő század társadal­mában el fogjuk érni azt, hogy a legtöbb ember gon­doskodni tud szükségleteinek fedezéséről, nem lesznek ha­talmas világrészek, ahol az emberek milliói éheznek és ruha nélkül járnak. Nem fogja a társadalom minden tevékenységét a megélhetés gondja betölteni. Nem lesz­nek ugyan paradicsomi álla­potok sem,, amikor többé már nem kell dolgozni, de annyit bátran megjósolha­tunk, hogy általában sokkal több ember megélhetéséről gondoskodhatik a társadalom.

Next