Krassó-Szörényi Lapok, 1937. július-szeptember (59. évfolyam, 48-74. szám)
1937-07-01 / 48. szám
1937”VII. 1.^Joi - Csütörtök 3 Lei LIX. 48. Évzárás Péter és Pál napja legnagyobb ünnep volt minden diák szemében régente. Ünnep volt, melyet gond nélkül, örömmel várt minden diák, mert ez a nap jelentette az iskolai év bezárását, a diák számára mérhetetlen szabadságot jelentő nyári vakáció kezdetét. Felrúgtuk a tanulást, eltemettük a mindennapos izgulást, a tízhónapos fegyelmet és rohantunk a virágos nyárba, a véghetetlen nagy szabadságba. Így volt ez valamikor nem is olyan régen, amikor még szülő és gyermek egyformán boldogan ünnepelte a két apostol nevével megszentelt június 29-ét. De pár év alatt nagyot fordult a világ. Rendelet jött rendeletre, törvény törvényt követett, lett felvételi vizsga, kis érettségi, nagy érettségi, nyári érettségi, őszi érettségi, előkészítő kurzus, nyári tanfolyam és a rendeletek szülte szakkifejezéseknek egész sorozata keserítette el a diák és szülő életét. Péter és Pál elvesztette varázsát diákra és szülőre egyaránt mert megszűnt a pihenést jelentő két hónapos üdülés, aminek fordulópontját ez az ünnep jelezte. A mai diák nem szabadul meg az iskolai gondoktól június hó 29-én. A legtöbbje még csak azután készül Isten igazában valamilyen vizsgára. Egész esztendőben leköti a diákot a tantárgyaknak folyton változó tömkelege, mely évről-évre más feltálalásban szerepel, az iskolai előadások egész napi műsorán ma már nem elég a délelőtti tanulás. A tanulónak egész napja le van kötve a különböző tantárgyakkal, melyeknek némelyike úgyszólván miniszterválsággal tűnik el és jelentkezik újból s igy az évvégi összefoglaló vizsgákra egész külön felkészültség szükséges, amelyet a tanuló évközben képtelen megszerezni. A nyári felvételi vizsgákon, kis és nagy érettségin csak egy része jelentkezik a tanulóknak, hogy annak is ötven százaléka visszadobva újra jelentkezni kényszerüljön a magában nem bízó másik csoporttal együtt az őszi szesszión. Elromlik a nyár, a szabadság és a diák hozzá fog tanulni, mert bizony egy ilyen vizsga anyaga a leglelkiismeretesebb diáknál is igénybe vesz két hónapos előkészületet. Az iskolába beíratott gyermek így rabszolgája lesz a tanulásnak és e rabszolgaságból csak nyolc esztendős középiskola elvégzése után menekül a legkilátástalanabb jövővel fenyegető tanácstalanságba. És itt kezdődik az a nagyobb gond, ami már inkább a szülő vállára nehezedik. Az érettségiig a gyermek viseli a gondot s a szülőben csak az agyonkínzott, ezer leckével túlterhelt gyermek iránti sajnálat él. Az érettségi után aztán felcserélődik a szerep. A gyermek a legmohóbb falánksággal veti bele magát a számára most már - szerinte - szabaddá lett életbe, míg a szülő egyre gondterhesebben néz a pályaválasztás nehézségei elé. Nagy probléma ez minden szülőnek, úgy erkölcsileg, mint anyagilag egyaránt. S nagy felelősséget is vesz magára minden szülő, kit a végzet ily módon gyermeke sorsát irányítani kényszerít. Szinte eldönteni is lehetetlen már ma, hogy milyen pályára adja a szülő gyermekét. Egyformán túl van zsúfolva értelmiségi és ipari pálya és a harmadik út, a tisztviselői pálya teljesen elveszett a kisebbségi fiatalság számára. A ma kisebbségi fiatalsága még a tapogatózás útjait járja, amint hogy az egész kisebbségi magyar közgazdasági élet a tapogatózó kapkodás jeleit mutatja. Sehol nem látunk egységes, céltudatos megmozdulást az önálló magyar kisebbségi gazdasági élet megszervezésére, amelynek keretein belül fiataljaink is elhelyezkedést nyerjenek. Nincs meg az az egyházi és világi politikától mentes, pusztán gazdasági célokat szolgáló szervezet, mely tervszerűen dolgozna az idegeni beavatkozástól mentes, tiszta magyar és erdélyi jellegű ipari és kereskedelmi vállalatok létrehozásán, hogy ilyen módon ifjúságunk jövőjét biztosítaná. Pedig a példa itt van előttünk, a szomszédos szász kisebbségeknél, akik önálló finánctőkéjükre támaszkodva sokszor emberfeletti áldozatokat hoznak egyes iparvállalataik vagy birtokkomplexumaik megmentése érdekében. Ők tudják, hogy amíg zsebükben a pénz és kezükben az ipar és mezőgazdaság, addig utódaik boldogulása biztosítva van. Ugyanezt nálunk is meg lehet csinálni. Elég erősek vagyunk hozzá. Van iparunk, mezőgazdaságunk és van megfelelő finánctőkénk is hozzá magánkezekben. Az altruista bank eszméje újra kísért, mint egyetlen lehetőség a jövő nemzedék életútjának biztosítására. Ha finánctőkénk altruista alapon összefog a rendelkezésünkre álló ipar és mezőgazdasággal, elérhetjük azt, hogy néhány év múlva nem lesz olyan gond kisebbségi magyar szülőnek és gyermeknek a pályaválasztás és nem tornyosulnak majd viharfelhők a fejünk felett minden évzáráskor. Nyugodtan, bátran fog szembe nézni a magyar ifjú a vizsgák tömkelegével. Érezni fogja a háta mögött az erős, gazdaságilag felvevőképes kisebbségi magyar társadalmat s ez a tudat megacélozza kitartását, tehermentesíti a tanulástól amúgy is fáradt agyat és bizakodóbban, könnyebben néz majd az évzáró vizsgák elébe. És akkor újra eljutunk oda, hogy nem lesz majd az évzárás új gond szülőnek és gyermeknek a tíz hónapos iskolai év után, hanem mindkettőnek meghozza a régi, boldog időkre emlékeztetőneli megérdemelt pihenést. a külföldi alattvalók revíziója. A munkaügyi minisztérium a munkaügyi felügyelőségekhez intézett 1437 június 2-án kelt 28.982. számú rendeletével a külföldi alattvalók revíziójára vonatkozó bizottsági munkálatoknak megkezdését 1937 szeptember 1-re halasztotta. E rendelkezés következtében természetesen a kérvények beadása alkalmával kapott adeverinták érvénye is automatikusan a revízió megtörténtéig meghosszabbíttatik, mikor az érdekeltek értesíttetnek majd az eredményről. A miniszter nincs megelégedve az adóbehajtással A pénzügyminiszter az adóbehajtások felülvizsgálása alkalmával megállapította, hogy a június 1. és 14-ike közötti inkasszó nem felel meg a várakozásnak és alulmaradt a tavalyi eredményen. Ennek folytán a pénzügyminisztériumban megtartott legutóbbi képviselői értekezlet alkalmával közölte a pénzügyminiszter, hogy mindazokat a közegeket, akik nem tanúsítanak elegendő buzgalmat az adóbehajtások körül, meg fogják fosztani megbízatásuktól és fegyelmi büntetést fognak ellenük alkalmazni. Különösen az egyenes adók behajtása körül mutatkozik hanyatlás, mert több, mint 151 millió lejjel kevesebb folyt be az idén, június első két hetében, mint tavaly. Pedig a miniszter éppen az egyenes adók felemelésével határozottan többletre számított. Erre a többletre feltétlenül szükség van és ezért tartja szükségesnek a miniszter a szigorú hangot, a figyelmeztetést arra vonatkozóan, hogy a hónap végéig okvetlenül pótolják a hiányt. Alminiszteri nyilatkozat a hazai kiskereskedelem ellen Az árdrágítás ellen küzdő központi bizottságnak legutóbb tartott ülésén Berceanu kereskedelmi alminiszter adott utasításokat a drágaság letörésére irányuló minisztertanácsi határozatok alkalmazását illetőleg. Az alminiszter szerint az árdrágítás csak a kiskereskedelemben észlelhető (?). Kijelentette, hogy a detailkereskedő 30 százaléknál nagyobb hasznot nem üthet a nagybani árakhoz s ebben benne van már a szállítási költség, bér, súlyveszteség, törések és minden egyéb költség. Az alminiszter nem sok szakértelemre, de annál több elfogultságra valló nyilatkozata éles ellentmondást váltott ki a hazai kiskereskedő társadalomban. A jövő kereskedelme Áhaodozzunk egy kicsit most a kereskedő jövőjéről. A jövő század kereskedőjének regényéről. Természetesen elsősorban az a gondolat merül fel bennünk, vájjon lesz-e szükség a jövő században még kereskedőre ? Az elméletek szerint bizony nem. Sem a rendi állam, sem a fasiszta, sem a kommunista állam nem ismeri el az egyéni kereskedőket. Nagy központok meszszenyúló ágazatai látják el az áruforgalmat, egészen a legkisebb egyedig, addig a raktárig, amely az uniformizált, egységes árut egységes áron eladja a fogyasztónak. Nem lesz tehát szükség sem üzletre, sem kereskedőre. Csak bürokráciára, mert hiszen ezek az elméletek még a mennyországot is csak egy hatalmas irodának tudják elképzelni, ahol a jó Isten a legfőbb irodafőnök. Reméljük azonban, hogy az elméletek csődöt mondanak. A jövő század társadalmában el fogjuk érni azt, hogy a legtöbb ember gondoskodni tud szükségleteinek fedezéséről, nem lesznek hatalmas világrészek, ahol az emberek milliói éheznek és ruha nélkül járnak. Nem fogja a társadalom minden tevékenységét a megélhetés gondja betölteni. Nem lesznek ugyan paradicsomi állapotok sem,, amikor többé már nem kell dolgozni, de annyit bátran megjósolhatunk, hogy általában sokkal több ember megélhetéséről gondoskodhatik a társadalom.