Krónika, 1995 (6. évfolyam, 16-18. szám)

1995-03-01 / 16. szám

Az V. WCCT válogató versenyének eredménye Az V. WCCT hazai válogató versenyének eredményeként az egyes osztályokban az alábbi szerzők műveit válogatták be: 2m. Apró, Buglos (2), 3m. Bakcsi (2). Érsek-Szabó: nm. Cseh-Korányi. Cseh, Korányi: + Gyarmati, Gyarmati-Korányi, Korányi: önm. Bak­csi, Korányi, Szabó-Érsek; szm. Ányos, Cseh, Molnár Á., tündér Ányos, Buglos, Koch. Azok a szerzők, akik egy-egy osztályba több művet küldtek be, a versenyvezetőktől kérhetnek pontos tájékoztatást. Emlékeztetjük a szerzőket, hogy a WCCT-verseny lezá­rásáig a WCCT-témákat bemutató feladványok nem publikálhatók. A SSzB ezúton fejezi ki köszönetét a versenyek résztvevőinek, bíráinak és versenyvezetőinek. Versenykiírások Polgár László nemzetközi versenyt ír ki minisakk-feladványokra (5x6-os tábla) két osztályban: a) mattfeladványokra b) szabadmatt-feladványokra, mindkét osztályban tet­szés szerinti lépésszámban. Díj: 5-5 minisakk-könyv (mindkét osztályban). Feladványok korlátlan számban küldhetőek a versenyvezető és bíró dr. Lindner Lászlónak 1995. június 30-ig 1062 Budapest, Andrássy út 54. címre. A Harmonie nevű német feladványlap kiírja 8. témaversenyét olyan sorozatlépő tündér­feladványokra, amelyekben az ellentétes fél előbb egy lépést tesz (tehát például világos lép, majd sorozatlépő szabadmatt a lépésben, vagy sötét lép, majd sorozatlépő reflexmatt a lépésben stb.) Versenyvezető és bíró Torsten Linss. pályaművek korlátlan számban küldhetők 1995. szeptember 30-ig erre a címre: Weberstrasse 9. D-99734 Nordhausen. Magyar szerzők munkái gyűjteményes kiadványokban Polgár László Sakkiskola 5333+1 feladattal című kiadványában sokszáz magyar minia­tűr mattfeladvány található, köztük eredetiek is. Polgár László másik könyvében, amely­nek címe Minisakk 777+1 hadállás, szintén mintegy száz magyar minifeladvány található, ismét csak sok eredetivel. A két kiadvány 1994 végén látott napvilágot, szer­kesztőjük Bakcsi György volt. 1995 elején Bécsben jelent meg C. J. Feather Black to play-Schwarz am Zug című kétnyelvű tanulmánya, amely sajátos magyar antológiaként is felfogható, mivel a benne szereplő 230 mű közül 66 magyar. Bajtay, Bakcsi (15), Bebesi, Benedek (2), Benkő, Csák (6), Császi, Darvas, Ébersz, Fleck, Földeák (2), Kardos, Kárpáti (7), Kiss (2), Korponai (5), Kovács N. (2), Lindner (2), Molnár Á. (3), Olasz, Páros (8), Schneider (3), Sztankovszky, Telkes (3) feladványai láthatók a kötetben (4 mű társszerzemény). A könyvben a nálunk is jól ismert és tisztelt szerző esztétikai hitvallását fejti ki, termé­szetesen elsősorban a szabadmatt műfajában.

Next