Kurír - reggeli kiadás, 1991. október (2. évfolyam, 271-298. szám)

1991-10-01 / 271. szám

Kommandós-reverenda A Vecernje Novosti (szerb lap) most már Németorszá­got is azzal vádolja, hogy fegyvereseket küld Horvát­országba. Az újság „bizal­mas értesülésekre” hivat­kozva azt állítja, hogy 25 ezer, többségében tapasz­talt, több országból tobor­zott terroristát dobtak át Ju­goszláviába egy frankfurti katolikus szervezet segítsé­gével. A papok által be­csempészett harcosokat állí­tólag Karlsruhéban képez­ték ki, és az osztrák határon keresztül kerültek be az or­szágba. A nem éppen­­diplo­matikus hangvételű cikk szerzője még azt is tudni vé­li, hogy „egyes körök igen messzire jutottak egy német Negyedik Birodalom létreho­zásának terv­ében ”. Miközben a Belgrád által irányított szerb sajtó igyek­szik a külföldre hárítani a fe­lelősséget az országban dúló harcokért, a szövetségi légie­rő három, garantáltan honi vadászbombázója Vukovár külvárosait támadta. A Zág­rábtól 70 kilométerre fekvő Bjelovárból napok óta tartó harcok után visszavonultak a szövetségi hadsereg egysé­­ei. A tegnap hajnali óráb­­an Belgrádból elindult pán­célos konvoj egy része is Vu­kovár felé vette útját. Vissza­tért a harcok színhelyére a Nemzetközi Vöröskereszt. A szervezet azért szüntette be hétvégén a munkáját, mert pénteken találatok érték egyik szállítóautóját, s az in­cidens során három munka­társa is megsérült. A Nyugat-Európai Unió a közvetlen katonai beavat­kozás négy változatát is ki­dolgozta. Az azonban még nem eldöntött, hogy milyen feladatot kell ellátniuk a kö­zösség katonáinak. A kato­nai kontingens létszáma a feladattól függően kétezer és ötezer között lenne. Annyi bizonyos, hogy a ka­tonák nem avatkozhatnának be a harcokba, legfeljebb csak az európai megfigyelők biztonságát, illetve egy eset­leges tűzszünet betartását ellenőrizhetik. Rajz: GYARMATHY LÁSZLÓ FOTÓ: BODÓ GÁBOR Íme, megérkeztek Budapestre a Horror Show pompás csillagai. Ismertük őket filmről, most az élő, színházi változatát is megcsodálhatjuk a Rocky Horror Picture Show-nak. Az előadás rendezőjével folytatott beszélgetést a 12. oldalon olvashatják. Angyalbőrből báránybőrbe A vádlottak padján húsz angyalbőrbe bújt kato­na, ők a törökbálinti zendülők, akik tavasszal megtagadták az őrszolgálatot. Most inkább bá­ránybőrbe bújtak: lehorgasztott fejjel, megszep­penve, csöndesen figyelik a tárgyalás menetét. Mögöttük hozzátartozóik és az érdeklődők, ér­zelemnyilvánítás nélkül hallgatják a számukra bizonyára érthetetlen jogi szakzsargont. Az ügy­védek serege, ők is húszan vannak, valóságos ostromtűz alá veszi a vádhatóság velük szemben ülő egyetlen szigorú tekintetű képviselőjét. A bí­rói pulpituson talárban a Legfelsőbb Bíróság ka­tonai ítélkező tanácsa, dr. Rabóczki Ede hadbíró vezérőrnagy vezetésével. A hadbírák feladata, hogy pontot tegyenek erre a nagy port kavart büntetőügyre. (Folytatás a 3. oldalon) Rabló szökésben Gázpisztollyal és törkés­­sel felszerelkezve sikerte­len betörést kísérelt meg az OTP dorogi fiókjában Lőrincz József és Szabó Attila helybeli lakos. A szeptember 27-re virradó éjszaka falbontással akar­tak behatolni a pénzinté­zetbe, ahol már napokkal korábban alapos szemlét tartottak. Egy járókelő, akinek gyanússá váltak, riasztotta a rendőrséget. A dorogi rendőrőrs járőrei perceken belül a helyszín­re értek és tetten is érték a betörőket. Szabó Attilá­nak sikerült elmenekülnie. Azóta ismeretlen helyen tartózkodik. A 25 éves Lő­­rincz József bevallotta tettüket. A szökésben lévő, fog­lalkozás nélküli, büntetett előéletű, 26 éves Szabó Attila ellen a rendőrség körözést adott ki. Sze­mélyleírása: 170 cm ma­gas, kisportolt testalkatú, kreol bőrű, szeme kék, haja sötétbarna, göndör és nyakig érő. Orra egye­nes, sűrű fekete bajuszt visel. Testén több helyen tetoválás látható. Elfogá­sa esetén várható, hogy ellenállást, szökést kísérel meg. Nagyméretű tőrkés­sel rendelkezik. Valószí­nűleg a Zl 61 -06-os rend­számú, 1500-as lopott pi­ros Ladával menekül. Október 12-től: Fejér Kurír! Tegnap délután Székesfehérváron sajtótájékoztatót tartott szerkesztőségünk, amelyen bejelentettük, hogy október 12-től elindul a reggeli, piros Kurír Fe­jér megyei mutációja. A 16 oldalas lapból négy ol­dalt szerkeszt a székesfehérvári szerkesztőség, így a megszokott reggeli Kurír a nemzetközi és a hazai hírek, információk és tudósítások mellett a Fejér megyei anyagokkal is gyarapszik. Régi kihívás ez: az országos napilapok mindig is szerettek volna betör­ni a regionális (megyei) lapok piacára. Nos, néhány sikertelen próbálkozás után most a Kurír szerkesz­tősége úgy döntött, hogy felveszi a kesztyűt. Az október 12-i premierre - mint megtudtuk a vállalkozók klubjában megtartott sajtótájékoztatón - Székesfehérvár főterén egy kis ünnepséget ren­deznek: az akkor először megjelenő Fejér Kurír vá­sárlóit egy-egy pohár italra invitálják. A vállalkozás­hoz székesfehérvári központtal egy szerkesztőséget és nem utolsósorban egy saját terjesztőapparátust állított fel a Fejér Kurír Kft. AustriaLotto­nyeremények A Lottó Unió Kft. tájékoztatása szerint az AustriaLotto 39. játékhetének nyereményei a következők: 6 találatos 3 darab volt, nyereményük egyenként 4 405 469 schilling; 5+1 találatos 9 darab volt, nyereményük egyenként 489 496 schilling; 5 találatos 303 darab volt, nyereményük egyenként 21 809 schilling; 4 találatos 14 986 darab volt, nyereményük egyenként 587 schilling; 3 találatos 234 231 darab volt, nyereményük egyenként 47 schilling. A Jokerszámra fizetett nyeremény 3 328 283 schilling. Az Optimum 1992. évi teljes naptárcsaládjával, az APEH-Verzál kiadványok teljes választékával várjuk az őszi BNV 46-os pavilonjában és MENEDZSERSHOP-jainkban. Budapest V., Vámház krt. 10. Budapest IX., Ferenc krt. 3.

Next