Kurír - reggeli kiadás, 1998. május (9. évfolyam, 118-147. szám)

1998-05-02 / 118. szám

Walesa volt a sztár Lech Walesa tegnap Szolnokra látogatott. Képünkön éppen egy Fidesz-szimpatizáns kedvéért dedikálja a róla készült fotót (Részletek a 4. oldalon) Fotó: váraljai SZANDRA Tévében a Kelly Family Ma este 11 órától az MTV 1-en, a Sztáro(c)k műsorában exkluzív interjú hallható-látható a Kelly Family két tagjával (a beszélge­tés szerkesztett változatát hétfői számunkban olvashatja ei, ezután a Kozmix együttes élő koncertjét kísérhetik figyelemmel az érdek­lődők, és szokás szerint lesznek telefonos játékok is. Ratalóbukta Fél órán belül elfog­ták a zsaruk azt a négy román férfit, akik egy amerikai házaspárt raboltak ki tegnap délután a fővárosban a kis­­földalatti Bajcsy- Zsilinszky úti meg­állójánál. (Lapozzon a 8. oldalra!) Szenátusi oké a NATO bővítésére Májusi kampány aranyat ér A távolságot, mint üveggolyót meg­kapjuk, ső­t az életszínvonal marhára emelkedő lufiját is. Ez lesz, az lesz, amaz lesz a győzelmük esetén - a pártemberek mondták a magukét tegnap, ahogyan illik, igaz is, miért éppen ők pihentek volna meg a mun­ka ünnepén. S hogy a 101-es szám mit jelent a léggömbökön? Vélhető­en azt, hogy amit ígérnek, az 101 százalékra bejön... (Május 1-jei össze­állításunk az 5. oldalon) Fotó: TOROCZKAY CSABA EMLÉKPARK Bal kéz a fej fölött a söröstál­cával, a jobb kéz a nyúlkáláso­kat hárítja: emlék a hatvanas évekből, amikor a szép szőke lány az Ifiparkban pincérkedett. Huszonöt éves hölgy édesany­ja ma, kétszer elvált, s hol van már szőkesége? Munkatársunk ott volt ismét a legendás he­lyen, amikor egy pillanatra fel­támadt a Budai Ifjúsági Park. (Riportunk a 9. oldalon) Charlie Tabánja Hiába ígérte tegnap közönségének Charlie, hogy eláll a zivatar, az égiek másképp gondolták. Ezért néhányan ott is hagyták a Tabánt, ahol május 1-jén már másodszor lé­pett fel az énekes. Méghozzá óriási sikerrel, hiszen a több tízezres né­zősereg - mert az eső ellenére azért jó sokan maradtak - együtt dalolt Charlie-val, illetve meghívott ven­dégeivel, Somló Tamással, Demjén Ferenccel, Mándoki Lászlóval és a Toto együttes frontemberével, Bobby Kimballel. (9. oldal) Fotó: KONG GYÖRGY

Next