Kutas Népe, 1975. december (1. évfolyam, 1-12. szám)

1975-01-01 / 1. szám

Kedves Olvasó! Amikor kezébe veszi tsz híradónk, a Kutas Népe első számát már jóval az új esztendő első napjain túl vagyunk, ennek ellenére engedje meg, hogy tsz-ünk párt- és gazdaságvezetősége s a magam nevében kívánjak sikerekben gazdag boldog új esz­tendőt. Régi törekvésünk, hogy megfelelő kapcsolatot te­remtsünk a vezetők és a tagok között, fontosabb kér­dések eldöntése előtt mindig kikérje véleményüket és megfelelően figyelembe vegye. Havonta megjelenő Lapunkkal tovább szeretnénk mélyíteni a kapcsolatot. Több írásos anyaggal tájékoztatni tagtársainkat gaz­daságunk helyzetéről, elképzeléseiről. Lehetőséget ad a lap arra is, hogy minél több ember fejtse ki vélemé­nyét ilyen módon is. Különös öröm számomra, hogy egy olyan régi jogos igényt is kielégíthet lapunk, mint az, hogy nyugdíjas és járadékos tagjainkat is folyamatosan tájékoztassuk. Sőt, nemcsak tájékoztatni kívánjuk nyugdíjasainkat, hanem számolunk azzal, hogy aktív résztvevői lesznek annak a szerkesztői kollektívának, amelyik a lapot írja. Véleményükkel, segítő szándékú bírálataikkal, visszaemlékezéseikkel segítséget nyújthatnak e ma még aktív dolgozóknak. A kezdeti nehézségek, sikerei, amelyeket átéltek­, elértek a megalakulás első éveiben, úgy vehetők mind­inkább, mint, ami történelem. S az élmények írásban, hogy megmaradjanak a ma és a jövő számára rész­ben ehhez is lehetőséget nyújt a lapban megjelenő állandó rovat, a „Visszapillantó­’. A tsz választott és kinevezett vezetői számára lehe­tőséget és feladatot is ad a követelmény, hogy meg­felelő színvonalú írások jelenjenek meg. Bátran és őszintén fejtsék ki véleményüket, akár szakmai, akár politikai jellegű kérdésekben is. Meggyőződésem, hogy megfelelő politikai érettségű az az olvasó­tábor, amely­hez lapunk eljut. Szövetkezetünk tagsága politikai érettségéről többször tanúbizonyságot tett már. Jó példa erre a legutóbb megtartott a székkutasi egyesülést kimondó közgyűlés, ahol a résztvevő 607 tagból 602 az egyesülés mellett döntött, megértve, tá­mogatta a pártvezetés ilyen irányú kezdeményezését, megértve az idők szavát. Joggal várjuk el a szakveze­tőktől, hogy bátran kezdeményezzék az új eljáráso­kat, adjanak nyilvánosságot véleményüknek a lapban is. A tsz alapszabályban rögzíti törvényeit, amelyek megismerésének egyik módja volt, hogy az előkészítés időszakában tagjaink elmondhatták véleményüket. A szabályokat a jóváhagyás után eljuttattuk nyomtatott formában minden tagnak. Ez nem jelenti, hogy nem BEKÖSZÖNTŐ lehet vitás jogi kérdés. Lapunk a „jogi" rovatba („Pa­ragrafus”) a törvényhez kapcsolódva, időszerű jogi kérdésekre kíván kitérni. Kérjük olvasóinkat, hogy jelezzék majd azokat a jogi kérdéseket, amelyekre választ kívánnak. Havonta tartja üléseit a választott vezetőség. A ve­zetőségi ülésekről rendszeresen tájékoztatjuk olvasó­inkat lehetőség­en és kérjük is a tsz-ben működő bizottságokat, hogy munkájukról rendszeresen adja­nak számot. Mint ismeretes az alapszabály értelmé­ben négy közgyűlési bizottság működik, amelyek a közgyűlésnek kötelesek beszámolni végzett munkájuk­ról. Ilyen az ellenőrző bizottság, a szövetkezeti döntő­bizottság, a nőbizottság és az ifjúsági bizottság. A ve­zetőségnek egy állandó bizottsága működik a szociális bizottság. Annak munkája is széles réteget érint, azért jó ha ez a bizottság is beszámol időnként tevé­kenységéről. Lapunk közvetlen politikai irányítása a pártalap­szervezet vezetőségének feladata. Talán nem is kell mondanunk, hogy lapunk politikai lap, a megjelenő írások politikusán, pártosan kell hogy állást foglalja­nak a közösség érdekei az ország érdekei mellett. Nyu­godtam állíthatom, hogy a pártalapszervezet, amely több mint húsz éves múltra tekint vissza, megfelelő garanciát jelent arra, hogy lapunk írásai a szocialista előrehaladást szolgálják majd. A pártalapszervezet életéről is rendszeresen beszámol az újság. A párt közvetlen irányítása alatt álló KISZ tevékenységéről úgyszintén. Ehhez a fiatalok segítségét is kérjük. Tervezzük, hogy ismertetjük a szocialista munka eredményeit, népszerűsítjük az arra méltó dolgozókat. Az anyagi elismerés mellett nagyon fontos az ilyen erkölcsi elismerés. Újságunk lehetőséget ad állandó rovatunk segítségével arra, hogy a példamutatóan dolgozókat mindenki megismerje. A szocialista mun­kaverseny, a szocialista brigádmozgalom eredményei­ről, problémáiról rendszeresen közöl tájékoztatót a tsz-újság. Lapunknak a „Kutas Népe” címet adtuk. Ezzel ki­fejezésre kívántuk juttatni, hogy Székkutas egész la­kosságáról szól. Együttműködve a község intézményei­vel, vállalataival lehetőséget nyújtunk ahhoz, hogy híreket, a község lakosságát érintő fontos közlemé­nyeket jelentessük meg. Első helyen Székkutas köz­ség Tanácsa s annak intézményei: az általános iskola, (az úttörőmozgalom) a kulturális tevékenység, a kul­­tt­rház híreire gondolunk, de írunk a községi sport­életről is A községben működő vállalatokat érintő cikkeket is örömmel fogadjuk. Ismeretes, hogy gazdaságunk jelenlegi nagysága megfelel a mai viszonyoknak, de úgy véljük: a to­vábbhaladó élet megköveteli, hogy további egyesülések következzenek. Egyesítsük erőinket, lehetőségeinket! Tsz-ünk tagsága, valamint a Kossuth Tsz tagsága megértette ezt és az egyesülés mellett döntött. A Béke Tsz tagsága még nem ért egyet ezzel. Reméljük, hogy ők is hamarosan belátják: a haladást nem lehet meg­állítani. Köszöntöm lapunk minden olvasóját abban a re­ményben, hogy a tsz demokrácia erősítéséhez, az egy­ség megszilárdításához ez az új eszköz is segítséget nyújt. BERECZKI JÁNOS tsz-elnök Minden elképzelhetőnél inkább bizonyította az el­múlt év, mennyire igaz, hogy a mezőgazdasági ter­melés nem fedél alatt zajlik. Kemény megpróbáltatások­kal teli idősek áll mögöt­tünk. 1914 az elmúlt évti­zed legnehezebb esztendeje volt, de a közös erő a külső segítséget is számítva a tech­nikával együtt mégis olyan eredményt produkált, ami­ről elismeréssel szólhatunk. Az elmúlt évi termelésről Kovács Imre főagronómus zárszámadási beszámolójá­nak fontosabb adatait ismer­tetjük most. Megemlítjük, hogy 1973. őszén a munkát sikerült elvégezni, de száraz­ság következett, majd 1974. tavaszán a csapadék és a langyos időjárás. Jót ígért a tavaszi szemle. Jól sikerült elvégeznünk a tavaszi mun­kát is. Ami később követke­zett a bírón? elég sok okot adott az aggódásra. Különö­sen a cukorrépa földön. Előrelépés volt a tavaszi vetésben, hogy — miután beléptünk a nádudvari (KITE) rendszerbe nagy tel­jesítményű gépekhez jutot­tunk. Megjött a John Deer és hozzá az IHC vetőgép. Idejében, jó minőséggel vé­geztük el a tavaszi munká­latokat. Aratáskor bekövetkezett az, amitől fél a földműves. A legnagyobb munkaidőben júliusban 140 milliméter esőt kaptunk. Nem kell részletez­ni­, hogy ez mit jelentett. Igazi erőpróba volt em­bernek, gépnek az aratás. Húsz napos időszak alatt végeztük el két hét munká­ját , ráadásul a gabona je­lentős részét szárítani kel­lett. Nehéz elképzelni mi lett volna a lucernaszárító nélkül. Tizennégy kombájn és 10—12 szállítójármű birkó­zott a természettel. Gépésze­ink­ a szállítókkal, a szerelők­kel és a magtáriakkal együtt gyűjtötték be a termést. Báláztuk a szalmatermés 60 százalékát, a többinek fe­lét kazaloztuk, felét eléget­tük, hogy a kártevők ellen védekezzünk. Van elegendő szalma értékesítésre is. A gabonaértékesítés lehetőségei jók. Az eredmény jó sőt je­lentős a többlet a tervezett GABONA 1974. őszi árpa 110 35 zab 20 22 41 mennyiséghez képest, össze­sen 7500 mázsa kalászos ve­tőmagot állítottunk elő, amit fémzároltan értékesítettünk. Jó minőségű talajmunka követte az aratást idejében. Közel 700 hektárra istálló­­trágyát szórtunk a jövő évi cukorrépa meg az újvetésű lucerna alá. Igen nagy fel­adat volt ez a szállítóknak. E munkálatok mellett 30 ezer mázsa zöldtömeget si­lóztunk az állatállománynak. Lucernatermésünket a szárí­tóüzem dolgozta fel. A 404 ha álló és a 137 ha újvetésű lucernás termése átlagosan 69 mázsa 40 kg volt hektá­ronként. Ezt a szárító fel­dolgozta és készített még 6000 mázsa silókukorica pré­selvényt valamint 18 ezer mázsa szárazanyagot. Utób­bit 100 ezer mázsa nyers ré­­paszeletből. Emlékezetes lesz 1974. ősze. Jelentősen növelte az emberek s a gépek igénybe­vételét meg a költségeket. A kukoricát ez évközben épí­tett bábolnai szárítóban szá­rítottuk. Legnagyobb probléma a cukorrépa betakarítása volt. Ezt a munka közben érke­zett két KSZ—6-os szovjet kombájnra alapoztuk. No­vember 23-án fejeztük be a munkát, amelyben katona­ság is részt vett, összesen 2450 vagon cukorrépát szál­lítottunk az ország ellátásá­ra. Növénytermesztésünk nap­raforgóval és gyógynövé­nyekkel is foglalkozott, az­után az őszi vetés követke­zett. Felázott talajon is sike­rült megfelelő minőségű munkát végezni. Az embe­rek az őszi időszakban hét hétig egyfolytában dolgoztak szinte pihenés nélkül. Erről csak elismeréssel szólhatunk. Állattenyésztésünk- a brut­tó termelési érték 20 százalé­kát adja. Főágazata a ser­­tés. Terv szerint benépesí­­tettük a telepet, elhárítva a padozat keménysége miatt keletkezett akadályt is. Gazdaságunk 4500 hízott­, sertést értékesített tavalyi Kevesebb et a tervezettnél, mert nem vették át. Volt bi­zonyos értékesítési akadály a szarvasmarha piacon is Ez országos gond. Itt vesz­­szük észre a nyugati világ igen nagy gazdasági problé­máinak, a válságnak bizo­nyos hatását. Juhászatunk nem nagy, eredményei jók. Tehenésze­tünkről annyit, hogy 255 fe­jőstehén volt átlagosan. Egyenként átlag 2860 liter tejet adtak. Tőgygyulladással kínlódtunk. Melléküzemági termelé­sünk (építés, téglagyártás, gumiüzem) a tervezett nye­reséget hozta. Valamennyien éreztük a 74-es év terheit ezt bizonyít­­ja, hogy a nagy többség igyekezett azt tenni a maga területén, amit a közösség elvárt tőle. Az elért ered­­mény is ezt igazolja. 36,5 46,9­ ­ Az elmúlt évtized legnehezebb esztendeje volt termény hektár tervezett mennyiség ha/g tény ha/g kenyér­gabona 1146 34 41,07 takarmány_ gabona 511 34 Jelenet a legnagyobb őszi ban­abok gépek a cukorrépát öltsön HOJJ A gőzölgő takarmányom és­­a sertéstelep látképe ✓ HMN KUTAS N­ÉPE A SZÉK K­U­T­A­S­I ÚJ ÉLEUTSZ ÜZEMI LAPJA I évfolyam 1. szám 1975. január Ára: 1 forint

Next