LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 1. évfolyam (1974)

1974 / 3. szám - SZEMLE - RÓNAY LÁSZLÓ: Irodalom - a szemnek : A Petőfi Irodalmi Múzeum újabb kiállításairól

jó lenne a régi példa nyomán ma is felszökkenni rá. Másutt viszont - ahol bősé­gesebben volt anyag - nem maradt hely a téma kibontására, ezek a részek egy jól sikerült bélyegkiállításra emlékeztettek, ahol még a jelentékenyebb alkotóknak is szerény képecske jutott, jelképezve, hogy ő is "futott még". A Teremteni új nemzedéket kiállítás inkább kézikönyv-illusztrációul sikeredett, s hiába volt a felhalmozott anyag imponálóan gazdag, éppen egyik legfontosabb célkitűzését, a didaktikus hasznot s az impulzus-adás igényét nem tudta kielégíteni, hiszen a rajta végigvonuló diákcsoportok áhitata előbb-utóbb elfogyott, s ki-ki epdve figyelte a kijáratot, hátha felbukkan már valahol. A didaxis természetesen nem lehet másodrendű. De lehet olyan ízléssel, elegan­ciával is nevelni és tanítani, mint a Nyugat-kiállításon történt (rendezte: Baróti Dezső). A rendező itt a nagyobb formákat emelte ki (jó tapasztalata is volt ebben, hiszen a Múzeum régebbi Radnóti - kiá­llításának egyik leg­nagyobb trouvaille-ja volt az övé, az a hatalmas, egész falfelületet betakaró tabló melyen az utolsó Razglednica kézzel írt változata, Radnóti utolsó képe­s halálának helye volt látható) és két nem is túlságosan nagy teremben sikerült megéreztetnie azt a páratlan gazdagságot, amit a Nyugat korszakai jelentettek irodalmunkban. (Ehhez viszonyítva mindenképp visszalépést jelentett a Petőfi kiállítás, melyen megint a "mindent bemutatni" alapelv bénította meg a ren­dező fantáziájának szabad kibontakozását. E kiállításon jónéhány fotokompozíció is látható, de ezek nem olvadnak harmonikus egységbe a kiállítás kínálta lát­vánnyal, inkább önálló művészi életet élnek. ) A kétféle alapelv, az irodalom megjelenítésének kétfajta lehetősége érdekes összehasonlításra ad alkalmat a Múzeum két legújabb nagyobb irodalmi tárlatá­val, a József Attila és Kassák (rendező: Illés Ilona) - k­i­á­ll­ít­ás­ok­k­a­l kapcso­latban. A két kiállítás rendezői természetesen egészen más lehetőségekkel indultak. József Attila nyomorúságos életkörülményei a halála után az utókorra maradt tárgyak számából és állapotából is nyilvánvaló. Kincs volt írógépe, mely minden őt bemu­tató kiállítás kiemelt dobogójára került. Más tárgya alig maradt. Aki ismerte a balatonszárszói emlékház régi berendezését, megértette az akkori rendezőt, hogy kénytelen volt tablókkal és tárlókkal helyettesíteni mindazt, ami nem maradt meg, mert a költő életében sem volt. Kassák élete is zaklatott volt, de tőle szinte mindent megőrzött életének és harcainak hű társa, a felesége, aki ezt a felbecsülhetetlen értéket - melyet a mester képzőművészeti alkotásaival tetszés szerint lehet színezni és motiválni készséggel bocsájtotta a rendezők rendelkezé­sére. Kicsit leegyszerűsítve azt mondhatjuk: a Kassák-kiállítás rendezőjének az indulás pillanatától kezében van az anyag, míg, aki József Attilát akarja be­mutatni, minden lépésért megszenved. Kassákot meg kell rendezni, József Attilát azonban előbb még fel is kell fedezni (még akkor is, ha a Petőfi Irodalmi Múzeum korábbi József Attila-kiállítása sok hasznos tapasztalatot kínált. ) * « * A József Attila-kiállítás rendezésekor Sára Péter és Boreczky László nyilván bőségesen alapozhattak a Szárszón két éve megnyílt emlékházban szerzett tapasz­talataikra. Legnagyobb leleményüket is ott kísérletezték ki, azt a felismerést, 149

Next