LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 1. évfolyam (1974)
1974 / 3. szám - SZEMLE - RÓNAY LÁSZLÓ: Irodalom - a szemnek : A Petőfi Irodalmi Múzeum újabb kiállításairól
jó lenne a régi példa nyomán ma is felszökkenni rá. Másutt viszont - ahol bőségesebben volt anyag - nem maradt hely a téma kibontására, ezek a részek egy jól sikerült bélyegkiállításra emlékeztettek, ahol még a jelentékenyebb alkotóknak is szerény képecske jutott, jelképezve, hogy ő is "futott még". A Teremteni új nemzedéket kiállítás inkább kézikönyv-illusztrációul sikeredett, s hiába volt a felhalmozott anyag imponálóan gazdag, éppen egyik legfontosabb célkitűzését, a didaktikus hasznot s az impulzus-adás igényét nem tudta kielégíteni, hiszen a rajta végigvonuló diákcsoportok áhitata előbb-utóbb elfogyott, s ki-ki epdve figyelte a kijáratot, hátha felbukkan már valahol. A didaxis természetesen nem lehet másodrendű. De lehet olyan ízléssel, eleganciával is nevelni és tanítani, mint a Nyugat-kiállításon történt (rendezte: Baróti Dezső). A rendező itt a nagyobb formákat emelte ki (jó tapasztalata is volt ebben, hiszen a Múzeum régebbi Radnóti - kiállításának egyik legnagyobb trouvaille-ja volt az övé, az a hatalmas, egész falfelületet betakaró tabló melyen az utolsó Razglednica kézzel írt változata, Radnóti utolsó képes halálának helye volt látható) és két nem is túlságosan nagy teremben sikerült megéreztetnie azt a páratlan gazdagságot, amit a Nyugat korszakai jelentettek irodalmunkban. (Ehhez viszonyítva mindenképp visszalépést jelentett a Petőfi kiállítás, melyen megint a "mindent bemutatni" alapelv bénította meg a rendező fantáziájának szabad kibontakozását. E kiállításon jónéhány fotokompozíció is látható, de ezek nem olvadnak harmonikus egységbe a kiállítás kínálta látvánnyal, inkább önálló művészi életet élnek. ) A kétféle alapelv, az irodalom megjelenítésének kétfajta lehetősége érdekes összehasonlításra ad alkalmat a Múzeum két legújabb nagyobb irodalmi tárlatával, a József Attila és Kassák (rendező: Illés Ilona) - kiállításokkal kapcsolatban. A két kiállítás rendezői természetesen egészen más lehetőségekkel indultak. József Attila nyomorúságos életkörülményei a halála után az utókorra maradt tárgyak számából és állapotából is nyilvánvaló. Kincs volt írógépe, mely minden őt bemutató kiállítás kiemelt dobogójára került. Más tárgya alig maradt. Aki ismerte a balatonszárszói emlékház régi berendezését, megértette az akkori rendezőt, hogy kénytelen volt tablókkal és tárlókkal helyettesíteni mindazt, ami nem maradt meg, mert a költő életében sem volt. Kassák élete is zaklatott volt, de tőle szinte mindent megőrzött életének és harcainak hű társa, a felesége, aki ezt a felbecsülhetetlen értéket - melyet a mester képzőművészeti alkotásaival tetszés szerint lehet színezni és motiválni készséggel bocsájtotta a rendezők rendelkezésére. Kicsit leegyszerűsítve azt mondhatjuk: a Kassák-kiállítás rendezőjének az indulás pillanatától kezében van az anyag, míg, aki József Attilát akarja bemutatni, minden lépésért megszenved. Kassákot meg kell rendezni, József Attilát azonban előbb még fel is kell fedezni (még akkor is, ha a Petőfi Irodalmi Múzeum korábbi József Attila-kiállítása sok hasznos tapasztalatot kínált. ) * « * A József Attila-kiállítás rendezésekor Sára Péter és Boreczky László nyilván bőségesen alapozhattak a Szárszón két éve megnyílt emlékházban szerzett tapasztalataikra. Legnagyobb leleményüket is ott kísérletezték ki, azt a felismerést, 149