LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 22. évfolyam (1996)

1996 / 1. szám - KÉKESI KUN ÁRPÁD: Az értelem(hiány) keresztútjai : Bret Easton Ellis Amerikai Psycho című regényének néhány kultúrfilozófiai vonatkozása

62 Kékesi Kun Árpád hogy „az amerikai minimalista próza a posztmodern világérzésre adott másféle esztétikai reakció"? A „posztmodern világérzés" (vagy kortudat) persze megkerülhe­tetlen művészi problémákat indukál: a valóság totalizálhatatlan és kaotikus (sőt mi is egyáltalán?), a társadalmi problémák túlságosan absztrakt volta nem teszi le­hetővé, hogy hiteles komplexitással jelenjenek meg irodalmi művekben (és egyálta­lán: az irodalmi mű nem szociológiai tanulmány), az emberi jellem pedig soha nem ragadható meg a maga egészében (hiszen nincs is kiteljesíthető teljessége). Ezekre a problémákra viszont a minimalista próza éppen hogy eltérő választ ad az esztéticitás szintjén, mint a posztmodern próza. A fikcionalitás nem véletlenül kitüntetett kér­désköre az 1960-70-es évektől a prózapoétikának, hiszen az autonóm szövegvezér­lésű világok létrehozása, az önreferencialitás, illetve az útvesztő- és labirintusszerű világkreációk (John Barth Lost in the Funhouse című elbeszélésétől, Thomas Pynchon Gravity's Rainbow című regényén, Italo Calvino Se una notte d'inverno un viaggiatore-ján, az Eco-regényeken át akár Lawrence Norfolk - nálunk nemrég megjelent ( A Lempriére-leikotúig) a posztmodern próza talán legjellemzőbb sajá­tosságai. Szürrealisztikus (és gyakran futurisztikus) társadalomvízióikban nem plasz­tikus, hanem „elvont" jellemek jelennek meg: nem az emberen van a hangsúly, hanem magán a szövegen és az általa generált világon. A minimalista próza eseté­ben - ezzel szemben - a referencialitás problémája jelentkezik különös erővel, amennyiben az elsődleges (hétköznapi) valóság megragadására történik kísérlet. A fragmentalitás itt abban mutatkozik, hogy ezen valóságnak csak kis szeletét hasítja ki a minimalista próza: azt, amelyik a mikroközösségekben, az ott zajló interperszo­nális történésekben (vagy éppen ezek hiányában) realizálódik. A társadalom inkább csak látensen van jelen, hiszen a „szubkommunális világérzékelés"4 szintjére csak áttételesen szűrődnek le bizonyos társadalmi problémák, és többnyire ezek is „következményesen" jelentkeznek. Annak ellenére, hogy a minimalista prózában megjelenő jellemek kereknek, ám statikusnak minősíthetők,3 mindig csak annyi látszik belőlük, amennyit az adott szituáció éppen megkövetel, tehát „az irodalmi én-minimalizálás redukció útján történik", (amelynek két típusa révén áll elő - Abádi Nagy terminológiájával - a következményes és fenomenológiai, illetve az artikuláci­óképtelen és az érzéstelenített én). A minimalista prózából tehát hiányzik a pszicho­logizálás (elvégre nem analitikus regény), a jellemtipizálás (nem realista regény), ezentúl redukálódik vagy eltűnik a filozófiai hangvétel, az önreflexivitás, az irónia, a barokkosság, az intellektualizálás, a (meta)fikcionalitás stb. Ami marad, az a posztmodern kortudatból eredő episztemológiai szkepszis, illetve annak a posztmo­dern prózától eltérő esztétikai megjelenése. 3 I. m. 365. (A szerző kiemelése.) 4 I. m. 252. 3 I. m. 309. 6 I. m. 226. (A szerző kiemelése.) 7 Ami persze nem mond ellent annak a jelenségnek, hogy Ellisnél bizonyos társadalmi csoportokra általánosítható életvitelről is szó van, amennyiben a (fő)szereplők a Less Than Zenban a Los Angeles-i aranyifjakhoz, az Amerikai Psychoran pedig a New York-i yuppie-világhoz tartoznak.

Next