LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 26. évfolyam (2000)
2000 / 2. szám - SZEMLE - SZEGEDY-MASZÁK MIHÁLY: A romantikus Petőfi : Margócsy István: Petőfi Sándor
Szemle Szegedy-Maszák Mihály A ROMANTIKUS PETŐFI - Margócsy István: Petőfi Sándor. Korona, Budapest, 1999. 312 pp. Nem monográfia, de „kísérlet". Ez az önmeghatározás nemcsak példás lelkiismeretességre, de önkorlátozásra is vall. Kevésbé indokolt Margócsy Istvánnak az a sejtése, hogy könyve majd „vitairatként hat" olvasójára. Ez a föltevés nem igazán érthető olyan munka esetében, melynek szerzője úgy látja, „bármit is bármely megfogalmazásban" állítsunk Petőfiről, „az minden bizonnyal csak régi álhtásoknak egyszerű és közvetlen megismétlése lesz csupán". (12.) A „Klasszikusaink" című sorozatnak e kötetében rendkívül alapos a szakirodalom beidegződéseinek bemutatása" (91.), és maradéktalanul meggyőző annak bizonyítása, hogy az „egységes jellemrajz és egységes pályakép" (80 ) eszményelől szerfölött kevés irodalmár tudott vagy próbált elrugaszkodni A szedőt annyira lefoglalja e sajnálatos tény kíméletlen, de teljes mértékben jogos rögzítése, hogy viszonylag kevés szót veszteget annak a különbségnek a jelzésére mely elválasztotta egymástól az egyes tudósok felfogását - például Németh G' Béla és Király István értékrendjét. Nem kapunk magyarázatot arra, miért is válhatott egykor politikai kérdéssé Lukácsy Sándor és Pándi Pál nézetkülönbsége Arról is a kelleténél kevesebb szó esik, hogy az 1945 utáni négy évtizedben Petőfi életműve Révai József és mások jóvoltából védettnek számított Ezzel magyarázható, hogy nem vetődik fel két olyan kérdés, mely aligha elhanyagolható a jelenkori magyar irodalomtörténet-írás szempontjából: mennyiben gátolta a feltétlen hódolat Petőfi műveinek értését, és mennyiben vehető észre a cenzúra - vagy akár az öncenzúra - hatása a második világháború utáni negyvenöt év tanulmányaiban. Apróság, de megemlíteném, hogy az egy-két tanulmány melyet egykor Petőfi költészetéről készítettem, nem egészen úgy jelent meg, ahogyan írtam okét. A Kis-Kunság című vers elemzését a tanulmánykötet szerkesztőjének határozott utasításai szerint készítettem el, majd a vele folytatott, egyáltalán nem könnyű egyezkedésnek megfelelően fogalmaztam át. Nem hinném hogy a Pándi Pál s közöttem fönnállt feszültségből általánosíthatnánk, de aligha zárható ki annak a lehetősége, hogy 1990 előtt eszmei ellenőrzés zavarta a Petőfivel foglalkozó szakírók tevékenységét. Margócsy István kétségkívül számol az általa vizsgált életmű egyenetlenségeivel, de kezdeményezése némileg bátortalan. Nem igazán szerencsés arra hivatkozni, hogy „Petőfi egyszerűen nem hagyhatott befejezett életművet hátra" (84.), mert egyáltalán nem magától értetődő, hogy okvetlenül s mindig életművekben célszerű gondolkodnunk, továbbá a megvalósulatlan lehetőségek nem-