Labdarúgás, 1978. január-december (24. évfolyam, 1-12. szám)

Húszan a keretből A VB-selejtezők óriási izgalmak közepette zajlottak le, mert talán még sohasem volt annyi bizonytalan kimenetelű, úgynevezett háromesé­lyes mérkőzés,­ mint a XI. világ­­bajnokság előtt. Igaza lett azoknak, akik már évek óta hangoztatják, hogy a világ labdarúgásában az erők kiegyensúlyozottságának a kor­szakába kerültünk, amelyben nin­csenek többé toronymagasan ki­emelkedő nemzeti válogatottak, ha­nem egy nagyobb létszámú kiegyen­súlyozott mezőny alakult ki. S ebben minden egyes találkozón alaposan meg kell izzadni a győzelemért vagy akár csak a döntetlenért is! Ezt a véleményt csak alátámaszt­ják a különböző országok nemzeti bajnokságai, hiszen szinte minde­nütt több közel egyforma képességű csapat küzd csaknem egyenlő esély­­lyel a bajnoki dinért, a helyezése­kért. S ha figyelemmel kísérjük a ti­zenhatos mezőnybe került nemzeti válogatott csapatok összeállítása kö­­rüli eseményeket, elmondhatjuk, egy-egy posztra több labdarúgó pályázik, alig akadnak olyanok, akik már páholyban ülhetnek. Min­den előjel arra mutat, hogy az ar­gentínai VB nem a sztárok, hanem a csapatjáték világbajnoksága lesz! Nézzük meg, mi a helyzet a ma­gyar válogatott körül 1978 már­ciusában, abban az időszakban, amikor folyik a bajnoki év tavaszi idénye, amikor Baráti Lajos szövet­ségi kapitány noteszában még min­dig 28 válogatott szintű labdarúgó neve szerepel. Persze, a magyar szövetségi kapi­tány egy-két lépéssel előbbre tart néhány héttel a Buenos Aires-i rajt előtt, mint néhány kollégája. A magyar válogatott gerince ugyan­is az elmúlt évek tervszerű munkája következtében, különösen a selej­tezők és a tavaly őszi egyéb válo­gatott mérkőzések során kialakult­nak tekinthető. Mi úgy ítéljük meg, hogy legfeljebb néhány poszt ad okot kisebb-nagyobb fejtörésre. Eb­ből az következik, hogy a 28 név jelentős hányada a biztonsági­­tar­­talékot jelenti. Alapvető változá­sokra nem kell, nem is lehet számí­tani. Inkább csak arról lehet szó, hogy kirobbanó és tartósan kiemel­kedő forma révén kerülhet valaki be abba­­a csapatba, amely a selejtezők füzében kovácsolódott össze és állta ki a nehéz próbákat. Szóljunk először arról a húsz labdarúgóról, akikre a szakemberek és a szurkolók fő figyelme irányul, s akiknek játékát árgus szemmel figyelik minden mérkőzésen, mert az eddigi és a jelenlegi teljesítmé­nyek alapján elsősorban ők vált­hatják meg a repülőjegyüket. Az őszi mérkőzéseken így festett a magyar válogatott összeállítása: (A játékos neve mellett azt tüntet­tük fel, hányszor szerepeltek kezdő­vagy cserejátékosként): Gujdár 4 (Mészáros 1) — Martos 3 (Török 2), Kocsis 1. 4 (Bálint 1), Kereki 6, Tóth 5 — Nyilasi 3 (Ha­lász 2), Pintér 4 (Rab 1), Zombori 5 — Fazekas 1 (Pusztai 3), Töröcsik 5, Váradi 3 (Nagy László 4). Mind az öt őszi mérkőzésen szerepelt Kereki, Tóth­­1., Zombori, Fazekas és Törőcsik, míg Gujdár 1, Pintér 1 és Nyilasi 2 mérkőzésről sérülése miatt maradt távol. Az említett 18 játékoson kívül egy alkalommal szerepet kapott cserejátékosként Tóth András is! Ezek után hadd mutassak be néhány jellemző mondattal úgy, ahogyan most látjuk őket a VB előtt. Kapusaink Gujdár Sándor (született 1951. no­vember 8-án, 184 cm magas, súlya 70 kg, 1978 február végéig 17 al­kalommal volt tagja a magyar nagy­válogatott csapatnak), a Bp. Hon­véd játékosára már 1973-ban fel­figyeltek a szakemberek, amikor még Szegeden védett az NB I-ben. A Labdarúgás különszáma már akkor úgy foglalkozott vele, mint a jövő reménységével. Igazi kapus­aikat, csodás reflexekkel a legké­nyesebb pillanatokban is. Nagy ér­deme, hogy ismerte m­ár kezdetben is saját korlátait — mint pl. rossz ütemű kifutásait, hibás felugrásait a beívelt labdáknál i­s nagy akaraterővel, sok-sok munkával si­került azokat átugrania. Ha csak válogatott szerepléseire, gondolunk vissza, szinte most is látjuk, hány reménytelennek vélt helyzetben lé­pett közbe eredményesen, amikor már szinte mindenki gólt látott. Teljesen mindegy, hogy magasan vagy alacsonyan érkező labdát kell ártalmatlanná tennie. Gujdár Sándor igazi sportember, soha nem kell figyelmeztetni őt, mert tudja, hogy csak a szorgalmas, becsületes felkészülés teheti tartós­sá a formát, a tudásszintet, s mind­ehhez szerény emberi magatartása párosul. Ezért is örülnek oly sokan sikereinek, ezért becsülik őt játékos­társai a klubjában és a válogatott­ban egyaránt. AD* Mészáros Ferenc (Vasas, 1950. április 11., 183 cm­, 70 kg, 13-szoros válogatott) már ifi korában úgy szerepelt a szakemberek feljegyzé­sében, mint a nagy kapusígéret. „Meglátja — mondotta e sorok írójának annak idején az egyik edző egy ifi bajnoki mérkőzésen —, nem­sokára ez védi a magyar válogatott kapuját.” Elhittük neki! S hogy a Vasas kapuvédője még csak 13- szor állt a válogatott kapujában, ez annak tudható be, hogy elég kacskaringós utat tett meg, amíg Bubu igazán komoly sportemberré változott. Csak kevesen vannak ezen a fontos poszton, akik eleven, párducra emlékeztető mozgással ké­pesek olyan bravúrokra, mint ő. Fazekas Tóth 4. Itálin­t Zombori

Next