Labdarúgás, 1982. január-december (28. évfolyam, 1-12. szám)
1982. január / 1. szám
kellett vezényelnem foglalkozásokat olyan fiúknak, akik nem sokat törődtek a labdarúgással, határoztam el végleg, megpróbálom valahol, ahol a munkának látszatja van, ahol bizonyítani is lehet. A Nyíregyháza ajánlata kapóra jött. Ott nagyszerű közösséget találtam. Bizonyítani akart az egész megye, a város, a vezetők, a labdarúgók. Csak meg kellett találni a helyes hangot, a jó módszereket, az eredmények jöttek. Felejthetetlen éveket töltöttem el. — Miért változtatott? — Mindig szerettem volna igazi nagycsapathoz kerülni, olyan helyre, ahol igazi edzőegyéniségek, nagy játékosok nyomdokain járhatok, mégis valami újat művelhetek. Az V. Dózsa hívott, nem sokat gondolkodtam, és nem anyagi érdekeltség játszott szerepet. Máshol sokkal többet kaphattam volna, de én itt a fővárosban, a Megyeri úton szeretnék bizonyítani. Tisztában voltam és vagyok a rám váró nehézségekkel, de belevágtam, és nem fogom megbánni. — Volt-e valamilyen szakmai, eredményességi feltétele az újpestiek vezetőségének? — Nem kértek lehetetlent. Sőt nem is szabtak meg eredményességi célokat. A terv az, hogy a csapat elmozduljon a holtpontról, és ismét meginduljon felfelé, hogy hamarosan hagyományaihoz méltóan szerepeljen. — Hogyan látott munkához? — Leültem beszélgetni mindenkivel. Vezetőkkel is, játékosokkal is. Elmondtam, mit, hogyan akarok csinálni, kikértem véleményüket. Nem formális eszmecserék voltak ezek. Ha valaki jó tanácsot adott, megfogadtam. De amikor megállapodtunk valamiben, a későbbiekben már elvártam, hogy a megbeszéltek szerint cselekedjen mindenki. Azok szerint, amelyeket közösen egyeztettünk. — Szakmailag? — Az első fizikai felmérésnél gyenge eredményeket ért el a játékosok nagy része. Nagyon gyengéket. Mivel az állóképesség az, ami aránylag gyorsan fejleszthető, erre fektettem ■l"* Olyan erőnléti szintre akartam felhozni a társaságot, amely legalábbis egyelőre, hazai szinten elfogadható. Ez volt az első lépcső, bevallom a játékosok különösebb elégedetlenkedés nélkül teljesítették a normákat. — A csapatépítés szempontjából? — Nyáron elég kevesen voltunk, a válogatott játékosok nem velünk készültek. Tulajdonképpen sokukkal az első bajnoki mérkőzés előtt találkoztam. Ez hátráltatta a munkát, bár meg kellett érteni, hogy abban az időszakban a válogatott érdeke előbbre való. Ebben az időben voltak mélypontok a csapatnál, például amikor Galántán voltunk, mindenkinek minden rossz volt. Át kellett lépnünk ezen, fel kellett paprikáznom a játékosokat, meg kellett értetnem velük, hogy én itt sok mindent el szeretnék érni, és ők sem fognak rosszul járni. Bebizonyítottam nekik, hogy van jövőjük, ha megunták a helybenjárást, a sorozatos sikertelenséget. Utána már szebb napok következtek. — Milyen szerepet játszik elképzelései megvalósításában az, hogy tulajdonképpen kezdettől fogva „fut a szekér”. Ez hatalmas könynyebbséget jelent, meghatározza a hangulatot, ilyen légkörben sokkal többet el lehet érni. Persze voltak hullámvölgyek, és még lesznek is, de ezeken is túl kell jutnunk. — Egyénileg és a csapatrészek szempontjából? — Védekezésünket kellett sokkal hatékonyabbá szerveznünk, és ebben értünk el eredményeket. Bevallom, engem Kollár teljesítménye meg is lepett, elégedett voltam vele, bár Szendreit jobb kapusnak tartom. Hátsó alakzataink biztonságának a fegyelem a lényege, és az, hogy tulajdonképpen minden egyes játékosnak védőfeladatot is el kell látnia. Kovács József felépülésével rengeteget erősödtünk, vele még jobb lesz védelmünk, amelyben sokat futó, keménykötésű emberek szerepelnek. Vannak variációs lehetőségek, ez nagyon jó dolog. Középpályás sorunk sokkal többet törődik a védekezéssel, mint bármikor eddig, ez nagyon fontos tényező. — Hadrend? — Eredetileg kétcsatáros megoldást láttam a legcél- Törőcsik András a kemény edzésmunka hatására kezdi visszanyerni régi formáját Kisznyér (bal oldalt), az új fiú hétről hétre fejlődik. Itt Hámorival küzd a labdáért Farkas József felvételei .