Labdarúgás, 1987. január-december (33. évfolyam, 1-12. szám)

1987. február / 2. szám

posztok szerint kell a technikai fel­adatokat meghatározni, amelyben a kiindulási alap mindig a játékos meglevő képessége, illetve a csapat­játék vele szemben támasztott köve­telménye. Az élvonalbeli csapatok éves tervében általában 100—120 technikai edzés szerepel. Ez azt je­lenti, hogy a foglalkozások 40— 50%-a a technika tökéletesítését szolgálja, mégpedig a taktikai fel­használhatóságot szem előtt tartva. Az edzéseket ezeknél a csapatoknál úgy szervezik, hogy a technika fej­lesztése céljából alkalmazott gyakor­latokat taktikai keretek között hajt­ják végre a játékosok komplex, ösz­­szetett gyakorlatok formájában, ed­zésjátékokban, kis és nagy játékok­ban, mérkőzés jellegű szituációk mesterséges megkomponálásával, in­tenzív, nagyiramú mozgás közben. A tapasztalatok szerint ma minde­nütt ezt az utat követik. Sándor „Csikar” játékos korában igazán nagyszerű és emlékezetes dolgokat produkált az MTK-ban és a váloga­tott csapatban egyaránt, annak elle­nére, hogy pl. a „dekázás” — „zsong­­lőrözés” a labdával — nem volt az erőssége. A mérkőzéseken szükséges racionális technika alkalmazásában volt átlagon felüli ügyes labdarúgó, és ezen keresztül lett a közönség kedvence is. Csikar ellentéte volt a brazil válogatott játékos Edu, aki cirkuszi ügyességgel tudott bánni a labdával, de ezt az ügyességét nem tudta jól és eredményesen kamatoz­tatni sem önmaga, sem a csapat ér­dekében. Üstökösként tűnt fel a lab­darúgásban és hullócsillag módjára tűnt el a szürkeségben. Az élvonalbeli csapatok edzői ma már tisztában vannak azokkal a szakmai és élettani körülményekkel, amelyek a technikai edzések ered­ményességét befolyásolják. Nem árt azonban néhány fontosnak tartott szempontra a figyelmet ismételten felhívni.­­ Előnyösen befolyásolja a tech­nikai képzés eredményességét az edzések változatossága, mert ide­gileg, pszichikailag nem fárasztja a játékosokat olyan mértékben, amely már zavarná a tanulást, a beidegzést és a könnyed, tökéletes mozgásvég­rehajtást.­­ A gyakorlás időtartama, a vég­rehajtási intenzitása és az is­métlések gyakorisága meghatározó tényezők a terhelésben. Ajánlatos fi­gyelembe venni az említett tényező­ket és a terhelés összefüggését. Az optimálisan kívánt hatást csak a közepes, vagy ennél valamivel na­gyobb időtartamban és intenzitással végzett technikai edzések érik el. Ha ennél nagyobb a terhelés, akkor az edzés már nem a technikai tudás javítását szolgálja, hanem játékálló­képesség fejlesztéssé válik. Csak az egészen kiváló technikai tudással rendelkező labdarúgók esetében fo­gadható el az említettnél nagyobb volumenű terhelés, amely az alkal­mazott technika csiszolása szempont­jából még eredményes lehet.­­ A hatásos edzésmódszerek al­kalmazása feltételezi, hogy az edző ismerje az ügyesség — mint a koordinációs képességek egyike — sajátosságait. Az ügyességet adott feladat, bonyolult, általános, vagy speciális mozgáskoordinációt igénylő mozgáscselekvés megoldásának a si­kere jelzi. A labdarúgó-ügyesség megnyilvánulási formái minden esetben a következők: — az a labdarúgó az ügyes, aki az általános, vagy a speciális ügyes­séget igénylő feladatot optimális energiakifejtéssel, gazdaságosan, laza könnyedséggel oldja meg; — az ügyes labdarúgó viszonylag gyorsan sajátítja el a technikai­lag és taktikailag összetett moz­gásokat, játékrészlet megoldáso­kat, gyorsan és eredményesen ja­vítja, csiszolja a végrehajtás módját; — az ügyes játékos időben, térben és pontosságban, a lehetséges megoldási változatok közül min­dig a legkedvezőbbet választja.­­ Az élvonalba tartozó, tehát a technikailag jól képzett csapa­tok esetében a direkt (közvetlen) fel­­készítési módszer látszik a legcélra­vezetőbb megoldásnak. E módszer lényege abban van, hogy a technikát mérkőzésszerűen alkalmazzuk az ed­zésekben, azaz összekapcsolva a tak­tika és az erőnlét egyidejű fejlesz­tésével. A technika életszerű gya­korlása ma már nem lehetőség, ha­nem nélkülözhetetlen követelmény a legjobbak felkészítésében.­­ A gyakorlati szakemberek kö­rében ma még vita tárgyát ké­pezi, hogy a modern csapatjáték kö­vetelményéből kiindulva kell-e a technikai edzés milyenségét és mód­szereit meghatározni, vagy a techni­kai képzésen keresztül érhetünk-e el az eredményes csapatjátékhoz. Ezt a vitát csak a feltételek, az adott csapat technikai tudásának megbíz­ható ismeretében lehet eldönteni. A jól képzett élvonalbelieknél álta­lában a helyesen megkomponált csa­patjáték követelményei határozzák meg a technikai képzés módszerét, míg a kevésbé képzett csapatok ese­tében a fordítottja ajánlatos; a meg­levő képességek és a technikai kép­zés várható eredménye alapján lehet és kell a csapatjátékot megtervezni. Ennek az öregfiúk válogatottnak minden tagja nagyon jól ismerte a technika és a csapatjáték jelentőségét játékosként és edzőként egyaránt... Felső sor balról: Budai­ II., Várhidi, Kárpáti, Machos, Bundzsák, takarva Szentmihályi, Mátrai, guggolnak: Hidegkúti, Puskás, Tóth M., Fenyvesi dr. Berendi és aki ve­zényel: Szusza Feri... Napjaink modern csapatjátéka sokrétűbb, begyakoroltabb és cél­szerűbb technikai tudást követel, mint azelőtt bármikor, mert a gyors­iramú játékban nincs idő és gyakran elég terület sem a gondos kivitele­zésre. Nem töprenghet a játékos a megoldás módján hosszasan, mert mire döntésre kerülne a sor, addigra elveszik tőle a labdát, gyorsan kell kiválasztania a játékhelyzetnek leg­megfelelőbb technikai megoldást, és a beszűkült területen pontosan és gyorsan, automatikusan, reflexsze­­rűen kell azt végrehajtania. A technika modernné válása a csapatjátékban abban mutatkozik meg, hogy egyrészt időben és térben, pontosságban és gyorsaságban alkal­mazkodott a játék nagyobb iramá­hoz, másrészt a játékosok egyéni technikai tudásának kifejlesztését taktikai játékelemek határozzák meg, a technikai mozgáscselekvések alkalmazási módját egyénileg és kol­lektíve a csapatjáték követelményei diktálják. Ily módon képez harmo­nikus és szerves egészet a tech és a csapatjáték. NAGY JÁNOS

Next