A Foci-EB sztárjai, 2016

A LEBONYOLÍTÁSRÓL A­z UEFA 2008-ban döntött úgy, hogy az Európa-bajnokság döntőjének mezőnyét 16-ról 24 csapatra bővíti, elsősorban az utóbbi évtizedekben létrejött „új” európai országok számára hivatkozva. A döntést sokan üdvözölték, azt mondván, végre nem csak a szokásos nagy futballnemzetek lesznek ott a tornán - és valóban, néhány ország először, míg mások hosszú-hosszú évek után lehetnek újra ott az Eb-n. Az ellenzők viszont a torna színvonalát féltik a mezőny „felhígulásától”, mert tartanak attól, hogy a korábban már a csoportkörben élet-halál harcra kényszerített esélyesek jóval kön­­­nyebben, izgalmas mérkőzések nélkül sétálhatnak be az egyenes kieséses szakaszba. Erről még nyilván a torna alatt és után is sok szó esik majd, de talán érdekesebb kérdés, hogy igazságos-e ebben a formában az Eb lebonyolítása. A ló vagy a vébéken 1998 óta használt 32 csapatos formátummal ellentétben 24 résztvevő esetén nem lehet egyszerűen a csoportkörben - és a kieséses fordulókban - szimmetrikusan „lefelezni” a csapatokat, ezért az UEFA úgy döntött, a legjobb négy, a csoportjában harmadik helyen végzett válogatott is továbbjut a nyol­­caddöntőkbe. Ez viszont azt is jelenti, hogy míg egyes csoportelsők ilyen, legjobb harmadik csapatokkal, mások csoportmásodikokkal kell játsszanak a továbbjutásért. A lebonyolítási rendet az UEFA az 1986 és 1994 között rendezett világbajnokságokról vette kölcsön, és ez kiugróan kedvez az A cso­portba sorsolt csapatoknak. (A házigazda Franciaország sorsolás nél­kül ide került - nem véletlenül támadták a FIFA-t is, hogy a rendező országoknak, Mexikónak, Olaszországnak és az Egyesült Államoknak kedvezett a 24 csapatos vébéken). De a rendszer előnyt jelent a B és C csoportoknak is, míg az F, de főleg az E csoport tagjai rosszul jártak. Anélkül, hogy minden variációs lehetőséget bemutatnánk, legyen elég a tény, hogy az A csoport győztese a nyolcaddöntőben egy csoporthar­madikkal, a negyeddöntőben pedig egy csoportmásodikkal játszik, tehát az elődöntőig nem találkozik egyetlen másik csoportelsővel sem. Ugyanezen a két találkozón az E csoportot megnyerő csapat egy cso­portmásodikkal, illetve - valószínűleg - egy csoportelsővel játszik. A szimulációk szerint az E csoportból nagyjából 28 százalékkal kisebb valószínűséggel lehet bejutni az elődöntőbe, mint az A-ból, de a köztes csoportok esélyei sem teljesen egyenlőek. Persze, ahogy mondani szokás, a győztesnek előbb-utóbb úgyis mindenkit le kell győznie, úgyhogy számolgatás helyett mindenki jobban teszi, ha a játékkal foglalkozik. S­oha nem volt még ilyen Európa-bajnokság! Most, hogy a sorompót felhúzták, és 24 csapat feszülhet egymásnak, ez végre tényleg a „másik” nagy futballtorna lehet a világ­­bajnokság mellett. Egy egész kontinens száll harc­ba a pályákon, de győztes csak egy lehet. Nincs más dolgunk, mint élvezni a látványosságot. E kiadványban száz olyan embert választottunk ki, akik beírhatják magukat a futballtörténelembe ezen a bajnokságon. Száz személyiséget, akik a pályán vagy a partvonalról komoly hatással lehetnek a torna végeredményére. Legyen szó a nagycsapatokból kikopott védőkről, akik a nem­zeti színekben megtáltosodnak; kiváló edzőkről, akik szakmájuk legnehezebb terepén bizonyítaná­nak; vagy a zseniális szupersztárokról, akik erőfe­szítés nélkül siklanak át az ellenfél sorain - mind­egyikőjüknek megvan a maga története. E sorsokat összegyűjtve felfedeztünk néhány visszatérő motívumot, amelyek önmagukban is elmesélnek egy-egy történetet magáról Európáról: gyerekekét, akiket háború üldözött el szülőföld­jükről, hogy máshol találjanak békés otthonra; játékosokét, akik abban az országban kereshetik a kenyerüket, ahol csak akarják; és a külső fenye­getésekkel szembeni összetartásét. Reméljük, olvasóink is annyi örömet találnak majd ebben a válogatásban, mint mi magunk. Elég is a szócséplésből, jöjjenek a játékosok, kezdődje­nek a mérkőzések! A szerkesztők A FOCI-EB SZTÁRJAI 2016 Sorozat: Polihisztor Kiadja a Kossuth Kiadó Zrt. Felelős kiadó: Kocsis András Sándor elnök-vezérigazgató A kiadó címe: 1043 Budapest, Bocskai utca 26. Fordító: Litván Dániel ■ Szerkesztő: Takács Éva ■ Nyomdai előkészítés: Horváth Zsuzsa ■ Korrektor: Török Mária ■ Műszaki vezető: Papp Miklós ■ Projektvezető: Szegő Anna ■ Kiadási igazgató: Szuba Jolanta Fotók: Press Association Photography, MTI Nyomdai kivitelezés Ipress Center CE Zrt. Felelős vezető: Lakatos Viktor ügyvezető igazgató ISSN 9772064879021-16001 AZ EREDETI KIADÁSRÓL European Superstars 2016 ■ Published by Anthem Publishing Ltd. ■ anthem-publishing.com Contributors: Jon Palmer, Steve Faragher, Martyn Lester, Richard Jones This magazine is published under license from Anthem Publishing Ltd, a company incorporated and registered in the UK. All rights in the licensed material belong to Anthem Publishing and may not be reproduced whether in whole or in part without its prior written consent. The name ‘European Superstars 2016' in Hungary is the property of Anthem Publishing Ltd. Minden jog fenntartva © Press Association Photography © Anthem Publishing Ltd. © Kossuth Kiadó Zrt. © MTVA/MTI Fotóarchívuma BEVEZETÉS 2016 A FOCI-EB SZTÁRJAI 3

Next