Látó, 1992 (3. évfolyam)

1992 / 8. szám - DOKUMENTUM - KOVÁCS ISTVÁN: Száz éve született Sipos Domokos

Sipos Domokos temetése Karácsony estéjén helyezték Dicsőszentmártonban örök nyuga­lomra a fiatalon elhunyt, tehetséges írót, Sipos Domokost. Ravatalára koszorút küldött az Erdélyi Szépmíves Céh és a Keleti Újság is, mely­nek több év óta munkatársa volt. A temetési szertartást az elhunyt kí­vánságához képest, jó barátja, dr. Dávid György kibédi református lelkész végezte, aki megható gyászbeszédében méltatta Sipos Domo­kos Istent­ kereső lelkének vergődéseit és korán derékba tört nagy te­hetségének maradandó értékű alkotásait. Az egyházi szertartás után Gyárfás Elemér szenátor mondotta az alábbi beszédet: "A szeretet nagy ünnepének előestéjén könnyes szemmel állunk az erdélyi magyar kultúra egyik nagy tehetségű harcosának koporsójánál. Éppen húsz éve annak, hogy Sipos Domokos, a nagyenyedi Bethlen­­kollégium tanulója beküldötte első írását nekem, a Kisküküllő című he­tilapunk akkori szerkesztőjének, s későbbi együttműködésünk éveiben sokszor emlegette azt a meleg hangú szerkesztői üzenetet, melyet el­ső írásaiban is felcsillámló tehetsége belőlem akkor kiváltott. Tíz éve annak, hogy vármegyénk közéletében egymás mellé sodort a sors. E tíz év alatt küzdöttünk és dolgoztunk együtt és vállvetve. Rövid ideig szemben is állottunk egymással, mint elvi ellenfelek, de kisebbségi sorsunk nagy kérdésében mindig megtaláltuk egymás baráti kezét! Nehéz, küzdelmes volt az út, melyen Sipos Domokos, a nagyenyedi kollégium kis diákja, egyes-egyedül, csak istenadta tehetségére tá­maszkodva, utat tört magának társadalmi elfogultságokon és politikai ellentéteken keresztül az érvényesüléshez, s elérkezett oda, hogy elő­kelő irodalmi társaságok, az Erdélyi Szépmíves Céh s a Kemény Zsig­­mond Irodalmi Társaság megnyíltak előtte, s írásaiért a budapesti Napkelettel élükön, nemcsak Erdély, hanem Magyarország legelőke­lőbb folyóiratai és lapjai is vetélkedtek. Én, aki közvetlenül végignéz­tem azt a titáni harcot, azt a testet-lelket megőrlő küzdelmet, melyet Sípos Domokos folytatott az élettel, a meg nem értéssel, a közönnyel és félreértéssel, most, amikor a küzdelemre pontot tett a halál, s a gyönge test összeroskadt a nagy erőfeszítésben, könnyekkel szememben, mély fájdalommal kérem itt a koporsónál Erdély magyar kultúrájának elárvult, megtépázott, árva munkásait. Ne bántsuk soha egymást! Sze­ressük mindig egymást. Sohase emeljük kezünket egymás ellen ütés­re, hanem mindig csak ölelésre és baráti kézfogásra. Az örökkévalóságba eltávozott szegény barátunk küzdelmes élete s har­cos pályafutása buzdítson mindnyájunkat egymás szeretetére s meg­becsülésére. Ezzel áldozunk legméltóbban kedves írótársunk emlékének. Sipos Domokos, kedves barátunk, az erdélyi magyar kultú­rának korán letört, derék katonája, Isten veledI"

Next