Legkedvesebb madaraink 5. Az őszapó (Budapest, 1984)

Az őszapó egyike azoknak a madárfajoknak, amelyeket bárki bármikor könnyen felismerhet. Különösen hosszú farkuk az, amely félreismerhe­­tetlenné teszi őket. Rendszerint sűrűn hallatott hangjukra figyelünk fel, ha feltűnnek valahol a közelben. Ezután már minden különösebb nehézség nélkül követhetjük őket és kísérhetjük figyelemmel az ága­kon keresgélő madarakat. Cinegék? Vagy mégsem azok? A magyar madártani szakirodalom éppen úgy mint például a népsze­rű, németből fordított Urania sorozat madaras kötete az ősz­apókat a cinegefélék (Paridae) családjába sorolja és azon belül mint nemzetséget (Aegithales) különbözteti meg. Ezt azonban azok az alap­vető viselkedéstani különbségek, amelyek az igazi cinegék (Parus nem­zetség) és az őszapók között fennállnak, s amelyre legutóbb Löhrl (1965) mutatott rá, erősen megkérdőjelezik és indokolttá teszik az ősz­apók külön családként történő besorolását. A Palearktikum madarairól szóló nagy munkájában már Vaurie (1959) is így tárgyalja az őszapó­kat. Nicolai (1971) az őszapók és függőcinegék közötti hasonlóságra mutat rá és felveti annak a lehetőségét, hogy az Aegithalidae csa­ládon belül őszapókat és függőcinegéket esetleg mint külön alcsalá­­dok képviselőit lehetne tárgyalni. Különösen a kistermetű ázsiai ősz­apófajok mutatnak sok hasonlóságot a függőcinegékkel. Közeli roko­nai még a papagálycsőrű cinegék, ezt a családot hazánkban a barkós­cinege képviseli. Az őszapó egyébként valóban sok mindenben különbözik a cinegéktől. Az egyes párok például nem tartanak revirt (fajtársak ellen védett külsőterület), a fészeképítés munkájában hím és tojó egyformán részt vesz (a cinegéknél csak a tojó épít), gyors fiókanövekedés, a valamilyen okból szabaddá vált példányok rend­szeres bekapcsolódása a fiókaetetésbe, a fajon belüli rendkívüli össze­tartás, a csapatosság, a meglehetősen nagy mozgáskörzet a nyári idő­szakban is, a finom trillákból álló veszélyt jelző hang, ezenkívül az a tény is, hogy a táplálékot soha nem szorítják le az ujjaikkal, mint azt a széncinegénél, kékcinegénél és közeli rokonainál megszoktuk. Isme­retterjesztő céllal készült kis sorozatunknak nem feladata ilyen kérdé­sekkel részletesebben is foglalkozni, fentieket csak azért említem, hogy felhívjam érdeklődő tagtársaink figyelmét néhány időszerű madártani problémára. De érdemes a dologról beszélni azért is, mert így talán világossá válik, mennyire fontos lehet a legkülönbözőbb madárfajok alapos, minden apró részletre kiterjedő megfigyelése. 3

Next