Létünk, 1984 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1984-11-01 / 6. szám
A győztesek vitájától a „harmadik kosárig” Az 1973. július 3-án, Helsinkiben megkezdett Európai biztonsági és együttműködési értekezlet — amely 1973. szeptember 18-ától 1975. július 21-éig Genfben folytatódott, majd zárószakaszában, háromnapos munka után, 1975. augusztus 1-jén ért véget Helsinkiben, 33 európai ország, az Egyesült Államok és Kanada legmagasabb rangú képviselőinek részvételével és a záróokmány ünnepélyes aláírásával — mindenképpen rendhagyó nemzetközi találkozó volt. Más, a történelemben ismert nemzetközi értekezletekkel ellentétben, ezen nem alakítottak egy újabb nemzetközi szervezetet, nem írtak alá jogerős nemzetközi egyezményt, sőt nem oldottak meg egyetlenegy konkrét nemzetközi kérdést sem. Ezen az összejövetelen csak egy általános nyilatkozat született, amelynek számottevő ugyan a politikai jelentősége, a nemzetközi jogi jelentősége azonban kétségbevonható és erősen vitatott, sőt, számos résztvevő véleménye szerint nincs is. A nyilatkozat lényegét és szellemét az ENSZ Alapokmányának elvei képezik, így közvetve nemzetközi jogi hatása van valamennyi aláíró országra, erkölcsi hatása pedig már csak azért sem vitatható el, mert a dokumentum tartalma a világbéke, a biztonság és az együttműködés ügyét szolgálja. Konkrét kérdések megoldása helyett tehát ez az értekezlet hosszú távon utat nyitott egy olyan nemzetközi politikai folyamatnak, amelynek célja nemcsak az európai biztonság és együttműködés, hanem a nemzetközi közösség legfontosabb kérdéseinek napirenden tartása, a tömbök közötti dialógus folyamatosságának és állandóságának biztosítása, más szóval, a konfliktusok vita útján történő megoldása. Ez a folyamat vezetett 1975-ben Helsinkihez, 1977- ben a belgrádi értekezlethez, 1980-ban a madridihoz, napjainkban pedig az immár harmadik szakaszába lépett stockholmi értekezlethez. Egy ilyen értekezlet tető alá hozása voltaképpen már a II. világháború zárószakaszában felvetődött, amikor a győztesek, tehát a szövetségesek világnézeti, azaz eszmei kérdésekben teljes mértékben szembekerültek egymással és ennek követelményeként hamarosan megalakították az egymással szemben álló katonai tömböket, előbb a NATO-t, majd a Varsói Szerződést. A tömb vezetők, az Egyesült Államok és a Szovjetunió köré csoportosuló országok, amelyek később külön gazdasági szövetségeket is alakítottak, ezzel megkezdték a hidegháború korszakát, amelynek egyik jellemzője az esztelen fegyverkezési verseny, amely ma is fokozott intenzitással folyik, mind az atom-, mind pedig a hagyományos fegyverek és fegyverrendszerek terén. A keleti és a nyugati szövetségesek közötti nézeteltérések már a II. világháború zárócsatáinak és hadműveleteinek vezetése kapcsán felmerültek, a viszonyok nagyfokú romlását pedig 1945-ben már híven tükrözte a potsdami háromhatalmi értekezlet, amelyen a békeszerződések és a hitleri Németország kettéosztása szerepeltek, a később felmerülő kérdések pedig, mint az új európai szocialista országok megalakulása, a