Létünk, 1985 (15. évfolyam, 1-5. szám)
1985-03-01 / 2. szám
pításra vezet, hogy e festmény témáján, összetettségét tekintve, csak a Nagy Üveg témája tesz túl, ami egyébként nem csoda, hisz ez a kép már az Üveget előlegezi. Mielőtt belekezdenénk a részletes elemzésbe, hasznos, ha megemlítjük, hogy erre a témára utal egyrészt a cím kettős értelme — két ifjú ember élete „tavaszán” —, másrészt ennek a Hős-Szűz párnak a testtartása is — nyilvánvalóan vonzódnak egymáshoz nemileg. Ebben a vonzódásban egy bizonyos pszichológiai érettség jelét láthatjuk, s ez az érettség kedvez az individuációs folyamatnak. Ezt a folyamatot gazdagítja a fiatalok közötti különös viszony, melyben a kezdeti fivér—nővér kapcsolatot fokozatosan háttérbe szorítja a mitikus Hős-Szűz kapcsolat. A vérfertőzés itt a férfi—női kettősségben rejlő ellentmondás feloldását jelenti; az ellentmondás az örök ifjúsággal és halhatatlansággal megáldott, primordiális lény androgin egységének újjáteremtésében oldódik fel. S ebből a szemszögből, a Fiatal férfi és nő tavasszal alaptémája nem egyéb, mint a Bölcsek Kövéért vívott harc metaforája. 1. A festmény A Fiatal férfi és nő tavasszal c. vásznon a Fiatal Férfi (a Nagy Üveg eljövendő Agglegénye) és a Fiatal Nő (§ 2) (a majdani Menyasszony) némileg alig különbözik egymástól; mindketten Y-alakban nyújtják kezük az égre, s ez a testtartás nemcsak közös vágyukat — a halhatatlanságot — fejezi ki, hanem androgin lelkialkatukat is; megjegyzendő, hogy ez a vágy és ez a lelki alkat szorosan összefügg. Eliade írja, hogy amikor a sámán, rituáléi során, felveszi ezt a testtartást, így kiált: Elértem a menyboltot, halhatatlan vagyok! (1) Az északi és észak-atlanti népek tradíciójában az Y-jel a Feltartott Karú Kozmikus Embert jelenti, s megtestesíti egyrészt a feltámadás révén elért halhatatlanság eszméjét, másrészt a „kettős”, androgin személyiség fogalmát. (Az, egyiptomi Ká hieroglifa jelentése „kettős”, rajta Y-formán széttárt két kar (2); az alkímiában az Y az androgin jele, amint ez látható pl. Michael Maier Symbola Aureájának egyik illusztrációján, ahol Albertus Magnus ay Y-t tartó androginra mutat.) (3) Az ezoterikus írásokban a Kozmikus Ember mindig androgin, hiszen egyben ő a primordiális ember is (a Gnosztikus Antroposz), aki egy dichotómia révén létrehozza a férfi és női dualitását. A két fiatal két külön világban, áll, s onnan vágyódnak egymás felé, amint ezt a köréjük rajzolt félkörök érzékeltetik. A Fiatal Férfi félköre sárgás fényt bocsát ki; meglehet, hogy ez a Napot jelképezi. A Fiatal Nő félköre sötétebb, s van benne egy ezüstfehér folt: a Hold. Az alkímiai tradícióban ugyanígy a Nap—Hold pár jelképezi a vérfertőző Fivér— Nővér párt. Egyesülésük (coniunctio oppositorum) újraalkotja a primordiális lény eredendő egységét, a halhatatlan Hermetikus Androgint (a Rebist). Ha mármost megfordítva nézzük a képet (§ 3), az összeérő két fél-