Magyar Lexikon 4. Bianchi-Bunkócz (Budapest, 1879)
B - Bianchi, Brunone - Bianchi, Giambettista - Bianchi Ignác Lajos - Bianchi, Pietro Martiro - Bianchi, Antonio - Bianchi, Giuseppe
Bianchi,(ejtsd:Bianci),Brunone, olasz tudós, szül. 1803-ban Piligniben; meghalt Florenzben 1869. jan. 16-án mint san-lorenzói kanonok. Igen becses magyarázatot irt Dante „Divina commediá“-jához illő czim alatt „Commento alla Divina Commedia di Dante“, melyhez Giuliani F. B. hires Dante kutató kéziratait használta fel. Bianchi (ejtsd: Bianci), Giambettista, a leghíresebb olasz orvosok és boncztudósok egyike, szül. 1681. szept. 12-én Turinban. 17 éves korában avattatott fel s már ekkor oly ügyességet tanusított, hogy nemsokára Turin összes kórházainak vezetését rábízták. B.-nak köszönheti Turin a boncztani intézet építtetését is, melyet a király 1715-ben az ő indítványára állíttatott fel. Meghalt 1761. jún. 20-án. Legjelentékenyebb munkája: a „Historia hepatica, seu de hepatis structure, usibus et morbis“ (Turin 1710 és 1716, Genf 1725), mely ma sok igazat, de sok tévését is foglal magában. A könyutakat is buvárlata tárgyául tette, hasonló eredménynyel: „Ductus lacrimales novi etc.“ (Turin 1715). Ismeretesek vitázó iratai a Heller-féle izgatagsági tan ellen, melynek B. heves ellene volt: „Lettera sull' insensibilitá ed irritabilitá delle parti nelle nomini e nelle bruti“ (Turin 1755). Bianchi (ejtsd: Bianki) Ignácz Lajos, tudós theatinus, szül. Velenczében 1701. aug. 25-én. Korán lépett a theatinusok rendébe, hol bölcsészetet, mennyiségtant, hittudományt és egyházjogot tanított. Később Varsóban mint a kollégium rektora és legutóbb mint rendje tolentini könyvtárának felügyelője működött. Részint olasz, részint latin nyelven írt bölcsészeti, hittudományi és aszkétai tartalmú művei a következők: „Istruzione per le giovani educande ne monastery “ (Palermo 1734), „Praecipua de Philosophia in Universum, de Logica, de generali Physica summatim perstricta capita“ (Ferrara 1744), „Dissertationes tres“ (Velencze 1770), végre Lagomersini Jeromos latin költeményéhez: „De origine fontium“ (Velencze 1749) természettudományi tartalmú jegyzeteket irt. Bianchi (ejtsd: Bianci), Pietro Martiro (máskép Izidor), olasz tudós, szül. 1731-ben Cremonában, a camalduliak rendjébe lépett. 1763-ban Rómába ment, hol a régészettel, mennyiségtannal és bölcsészettel foglalkozott. 1774-ben Raffadali herczeget mint nápolyi követségi titkár Kopenhágába kisérte és onnan 1776- ban Párison át Madridba, honnan visszatért Milanóba. Ezután tanárrá lett Cremonában, hol 1808-ban meghalt. Számos művei közül említendők: „Meditazioni sulla felicitá“, Rousseau ellen van intézve (Palermo 1774 s gyakr.), „Dissertazione apologetica“ (u. o. 1771), „Lettere sulle stato delle science in Danimarca“ (Kopenhága 1775), „Marmi eremonesi“ (Milánó 1791). Bianchi (ejtsd: Bianci), Antonio, szül. 1758-ban Milanóban, baritonista a génuai, párisi, hannoverai színházakon, azután nassau-weilburgi kamaraénekes. 1793—95-ig a nemzeti színháznál Berlinben volt szerződtetve, később pedig különböző német városokban szerepelt, mignem Thürringiában nyomtalanul eltűnt. B. több intermezzot, köztük a „Fileno e Clorinda“ cziműt, egy operettet, „Alcina sziget“, számos dalt és balettet irt. Bianchi (ejtsd: Bianci), Giuseppe, olasz csillagász, szül. 1791. okt. 13-án Modenában. szülővárosában és Páduában tanult és 1815-ben mint mérnök és építész alkalmaztatott; ezután csillagászatot tanult és 1820 óta Modenában csillagászatot tanított, hol észleldét állított föl, melynek elöljárója lett. 1859-ben Farini Is M. Lexikon IV.