Magyar Lexikon 10. Julianus-Könyvnyomtatás (Budapest, 1882)
J - Julianus - Jülich
Julianus) Didius Salvius Julianus, Salvius J. unokája, gazdag római, aki 178-ban Kr. e. belgiumi helytartóvá lett, és szerencsésen küzdött a dankok ellen. 179 konzul lett. Commodus alatt felségsértés gyanújába kerülvén, Milánóba száműzetett, de csakhamar visszakerült és ismét magasrangú hivatalokat viselt, különösen dúsgazdag háztartása és pazar élete által tűnt ki. 193-ban Kr. u. midőn a praetoriánusok Pertinax meggyilkoltatása után a trónt áruba bocsájtották, megvásárolta azt, de már 66 nap múlva Septimius Severus egy katonájának gyilka alatt lehelte ki életét. — 1) Flavius Claudius Julianus, melléknevén Apostata (azaz hitehagyott, t. i. igy nevezték el a keresztények), Julius Constantius fia, nagy Konstantin unokaöcscse, szül. 331- ben, fivérével Gallussal egyedül kerülte ki a nagybátyja halála után egész családja ellen intézett üldöztetéseket, később Kapadócziába száműzetett és ott szigorú felügyelet alatt élt. Sokat tanulmányozta a különböző bölcseleti rendszereket és dicsőséges hadjáratokat viselt a frankok, alemannok és perzsák ellen. Midőn Constantius a hadsereg java részét a perzsák ellenében fegyverre szólította, az ezen felbőszült katonák 360 Kr. e. Juliánt választották császárrá. E miatt már-már küszöbön állott Constantiussal a háború, midőn az utóbbi hirtelen meghalt és így az egyeduralom már most korlátlanul 1ra maradt. Ifjú korában erőszakkal a kereszténységre kényszerítve, és a görög bölcselők, különösen Maximus által az ókori bölcselet legmagasabb elveibe bevezetve, nem is titkolta, hogy a kereszténységnél többre becsülte a pogányságot, sőt Constantius ellen való hadmenetelekor nyíltan az előbbi ellen nyilatkozott. Küzdelme a Lexikon X. kereszténység ellen és ama makacs és kitartó törekvés, hogy a pogányságot régi tekintélyes helyzetébe visszaállítsa, tanúságot tesznek szándékainak őszintesége mellett, mely mint államférfiai törekvés mindenesetre figyelmet érdemel. J. jelleme sokat vitatva, de eddig földerítve nem lett. Valószínű, hogy ő a keresztény egyháznak későbbi káros hierarchiát fejlesztő szervezetét felismerte és nem annyira annak eszméje, mint inkább a rend ellen küzdött, melyet a keresztények természetszerűleg képeztek. Meghalt 303-ban egy a perzsák ellen intézett hadmenetben ; mint író is fellépett, még pedig tehetségesnek mutatkozott; nevezetesen 9 beszéd (kiadta Schäfer, Lipcse, 1812) levelek és satyrák (kiadta Heiler, Mainz, 1824.) Összes munkáit kiadta Hertlein (Lipcse, 1785). — 3.) Salvius Julianus, Hadrumetumból Afrikában római remek jogász és Hadrián alatt praetor, a ki 132 k. e. bizta meg az edictum perpetuum fogalmazásával. — 4) Ugyancsak jogász, kevéssel Jusztinián császár halála után kivonatot készített a fentemlített császár novelláiból, mely a jogi forrásokban „Epitome Juliani“ név alatt ismeretes. Jülich, egykori herczegség a porosz rajnai tartományban a Rajna balpartján, 4125 kilom., melynek grófjai közül főleg V. Vilmos gróf tűnt ki, ki 1357-ben IV. Károly császártól herczegi czimet nyert. E család utolsó férfi sarja, VIII. Vilmos 1511-ben leányára Máriára, békeszerető János klevei herczeg nejére hagyta a herczegséget. A Kleve-ház kihalása után 1609. megkezdődött az u. n. jülichi örökösödési háború, mely csak 1666. ért véget, s I. Pfalz-Neuburgra szállott, majd az 1801. lunevillei béke Francziaországhoz, az 1814.