Magyar Lexikon 11. Könyvornamentika-Magyar Tempe (Budapest, 1882)

K - Könyvornamentika

Könyvornameiitika, a graphikai mű­vészetnek különösen a múlt századokban nagy szorgalommal művelt ága, mely már a középkor első szakában kezdett érvényre emelkedni s a könyveknek úgy külsejére, bekötésére, mint azoknak belsejére, a czim­­lapok és szöveg díszítésére terjedt ki. Már a legrégibb reánk jutott példányok is tanúságot tesznek azon magasfokú mű­gyakorlatról, melyet a k.-ra fordítottak. Nagy Károlynak pl. a birodalmi jelvé­nyekhez tartozó „Evangeliariuma“ fatáb­lákkal bir, arany és ezüst lemezekkel, ezek pedig vert művekkel, zománczok és drágakövekkel vannak díszítve. Mások, pl. a 10. és 11. századbeliek elefántcsontból lévő s symbolikus domborművekkel ellá­tott könyvtáblákat tüntetnek föl. A közép­korbeli könyveket nem állították élükre, mint manap, hanem fektetve tették a repositoriumokba; innét az érczből ké­szült szöglet- és középdiszítvények. vala­mint az alsó táblán alkalmazott gombok s más kiemelkedő díszítések. A fatáblá­kat bevonó bőr szintén mindennemű ábrákkal, könnyű dombormunkával és metszetekkel volt ellátva, miknek kivite­lére a bőrt puhára áztatottan kezelték; de később, midőn a könyvnyomtatás föl­találása után a könyvek oly nagy mér­tékben szaporodtak, ugyanazon ornamen­­tatiót kevésbé művészies módon alkal­mazták s e czélra érczkaptacsokat (Stanze) használtak, melybe a díszítmények bemé­­lyedőleg voltak vésve s melyekkel a könyv­táblákat sajtolás útján látták el a kiemel­kedő ornamentatióval. Az ilyen bekötések pergament vagy disznóbőrben a 15. és 16. századból nagy számban maradtak fenn. A könyvek sokasága a fektetés szo­kását megszüntette s az egymás mellé való állítást tette szükségessé, minélfogva az érczből készült szöglet- és középdara­boknak alkalmazása végleg megszűnt és helyébe a kézi eszközök segélyével készí­tett aranypréselés lépett, mely különösen a 17. és 18. századot jellemzi, s melyek közül a 17. századból való Grolier-féle példá­nyok mai nap fölöttébb keresettek s drága pénzen kelnek. Grolier volt az utolsó könyvkedvelö (Francziaországban) ki a kötések fényűzésére nagy mérték­ben költekezett. A 18. században kkínai és japáni befolyás következtében a bor­helyét czifra papiros kezdte pótolni. A későbbi díszkötések bársony, atlasz vagy selyemből voltak és azóta a könyvköté­szet is egy egészen más iránybzn kezdett fejlődni, mely az ornamentikát csak kivé­telesen műveli. — A könyvek belső dí­szítése szintén a középkorba esik s mű­vészetté fejlődött, melynek története azon­ban még mindig ingatag alapon áll; de annyi bizonyos, hogy az ornamentális külső díszítés korát megelőzte. A kézira­toknak pergament-arabeszkjei már a 6. és 7. században, különösen irlandi iratok­ban a fejlettség magas fokán állottak, s a legcsodálatosabb, művészileg tökéletes szalagfonódásban nyilvánultak. Nyerseb­bek a karolingok korából való lombard és frank iratok festményei, mig a 12. századbeli byzant és örmény kéziratok festményei ismét helyesebb Ízlésre valla­nak. A 15. században a modor nagy kü­­lönféleségeket mutat föl; a nagy anti­­phonálék és pergamentfoliánsok kacska­­ringós vonásokkal összekötött leveleket és virágokat tüntetnek föl; a burgundi iskola ezekhez gyümölcsök, madarak és egyéb állatok ábrázolásával járul, melyek mind vagy a czimlapok, vagy a fejeze­tek elején és végén, vagy a főbekezdés első betűjének jelentéses díszítésében nyertek alkalmazást. Hazánk könyvfestészete hu­szonkét kéziratban három évszázad ter-1 M. Lexikon XI.

Next

/
Thumbnails
Contents