A magyar nyelv értelmező szótára 7. U-Zs (Budapest, 1962)

U, Ú - ülésrend - ülésszak - ülésterem - ület - üll - üllep - üllő - üllőcsont - ülnök - ülő

ülésrend 106 2. (Személy) több ülésen (3) részt vesz. Barátom nagyon sokat ~ik. ülésezés ; ülésezget; ülésező, ülésrend 1n 1. (Iskolában, tanácskozó, törvényhozó­­ testületben, társadalmi esemény során stb.) s az ültetés, elhelyezés rendje (6). Az ország­­gyűlési ~et a háznagyi hivatal állítja össze. II a. (ssk) Az ezt rajzban és írásban szem­léltető papírlap. Az osztályfőnök adott egy-egy ~et az osztályban tanító kollégáinak. 2. (ritk) Napirend (1). Vmit fölvesz az ~re. ülésrendi. ülésszak [s­sz] m­ (hiv) Az az időszak, amelynek folyamán vmely testület, testületi hatóság az üléseit tartja. A második ~; a bíróság negyedévi ~a; az ENSZ-közgyűlés jelenlegi ~a; a bizottság ta­vaszi ~a. □ Még van egy pár hetem az ország­­gyűlés új ülésszakának megkezdéséig. Jók, ülésszaki , ülésszakos, ülésterem­en ülésezések, tanácskozások céljára hasz­nált terem. Bírósági, parlamenti, vállalati ~ ; az ~ emelvénye, karzata, padsorai, széksorai. □ Kossuth . . . oly gyönge volt, hogy úgy vezet­ték föl barátai az ülésterembe. Vajda üléstermes ; üléstermi. ület [e | fn -et, -e [ё, e] (táj) 1. Ülep (1). (szőj) Kinn az nincs becsület: (olyan gyereket csúfolnak vele, akik­nek hátul a nadrágján nagy lyuk van). □ A Laci gyerek . . . fut a szürkéjéhez. A kocsis­ületen fogja, és feldobja a lóra. Gákd. 2. (Nadrágon) az a rész, amelyen ülni szoktak. A gatya ~e. 3. (ritk) (Széken) ülőke,­ületes. ÜU is ige­­t V. -ott, -jön; -eni [e ] (-ni) (rég, vál) Üll. Ik : meg~. üllep [e] m­ -et, -e [e, e] (nép) Ülep. üllepű. üllő fn -t, -je [e] 1. Tőkére erősített zömök acéltömb, ame­lyen kovácsok V. lakatosok kalapáccsal izzó vasat alakítanak, formáznak. Bádoghajlító, egyszarvú, homorú, kétágú, rovátkás, szarvas ~. Cseng az ~n a kalapács. A kovács a tüzes vas­darabot az ~re tette. A kasza kalapálásához kis ~t használnak. □ A szikrák úgy pattog­nak a kályhában, mint mikor a kovácsok verik, bim-bam, a vasat az üllőn. Gell. 2. Palafedő munkások szerszáma, ame­lyen a lapos fejű szeg végét elverik. 3. (Bonc) A három hallócsontocska kö­zül az üllőhöz hasonló alakú középső csont, amely a dobhártya rezgését a kalapácstól átveszi, és a kengyelnek továbbítja. üllő­csont (incus). 0 : ~ágy; ~alj; ~betét; ~kalapács; ~szerv; ~tok; ~tőke; ~tönk; ~vas. üllőcsont fa (Bonc, rég) Üllő (3), ülnök mn -öt, -e [e] (hiv) Ált. amely hatóság, hivatal, testület, bizottság munkájában szavazati joggal részt vevő tag, aki rendsz. nem tartozik az illető hatóság stb. állandó, rendszeresített személy­zetéhez. 1. (Jogi) (Meghatározott jogi v. peres ügyekben (váltóügy, szabadalmi ügy, munka­ügy stb.)) a bíróság munkájában a hivatásos bírá(k) mellett rendszeresen v. esetenként részt vevő személy. || a. (Jogi, új) Népi ~. jogi képesítéssel nem rendelkező személy, aki egy hivatásos bíróval együtt­működve, teljes bírói joggal ítélkezik polgári és büntető perekben. □ A bíróságok hivatásos bírókból és népi ülnökökből alakított tanácsokban ítélkez­nek. Alk. II b. (Jogi, rég) (Itélő)bíró (a régi megyei és városi törvényszéken). □ Rettene­tes ítélőterem az. ... hidegvérű ülnökök. JÓK. István uram ... a nagy tanácsteremben disku­­rálgatott az ülnökökkel. MI K. 2. (Közig, szoc .) Árvaszéki ~: a megyei v. a városi árvaszék tisztviselője, előadója, aki a gyámsági és gondnoksági ügyeket intézte. Megválasztották megyei árvaszéki ~ké. 6 . ~helyettes. ülnöki ; ülnökösködik ; ülnökség. ülő mn és fn I. mn 1. Ált. olyan, aki, ami ül. || a. Olyan (élőlény), amely vhol, ahova, vmire ül.­­*■ Ka­ron ~ gyermek, csecsemő; a padokban ~ nebu­lók ; vonaton ~ utas; fészkén ~ madár; az asztalhoz ~ vendégek; az ágyára ~ beteg. □ Az asztalfőn ülő asszony fején megrebbent a főkötő. KüNCZ II b. (átv) Olyan (dolog, jelenség), amely vhol vmilyen formában megjelenik, mutatkozik, helyet foglal. Guggon ~­ guggon ~ bab, tök; a hegyen ~ köd; a lelkére ~ bánat. □ Találd monostort, Bakony egyik ormán,­­ Magas hegyen ülő régi barátfészket. Ab. A szemeim ? — nézett vérbe borult, künn ülő, nagy szemeivel Tarczali — az én szemeim, leányom, jók. Tol. 2. Üléssel (1) járó, ezzel kapcsolatos. ~ életmód, foglalkozás. II. mn­­t. -je [e] 1. (hat nélkül rég) Az a (személy), aki vhol ül. Kezet nyújtott a széken ~nek. □ Horkanya szökött meg A dobogó hadi mén, de ülője hatalmasan ülte. VÖK. A kavargó, meg-megforduló szél süvöltve csapkodta a port a kocsiban ülők szeme közé. Tol. 2. (ritk) Egyszerű alkalmatosság, ame­lyen ülni lehet. ülőke (1). || a. Az az áll­vány, amelyen madarak ülnek, kül. a tyúkól­ ülő

Next