A magyar nyelv értelmező szótára 7. U-Zs (Budapest, 1962)
U, Ú - ülésrend - ülésszak - ülésterem - ület - üll - üllep - üllő - üllőcsont - ülnök - ülő
ülésrend 106 2. (Személy) több ülésen (3) részt vesz. Barátom nagyon sokat ~ik. ülésezés ; ülésezget; ülésező, ülésrend 1n 1. (Iskolában, tanácskozó, törvényhozó testületben, társadalmi esemény során stb.) s az ültetés, elhelyezés rendje (6). Az országgyűlési ~et a háznagyi hivatal állítja össze. II a. (ssk) Az ezt rajzban és írásban szemléltető papírlap. Az osztályfőnök adott egy-egy ~et az osztályban tanító kollégáinak. 2. (ritk) Napirend (1). Vmit fölvesz az ~re. ülésrendi. ülésszak [ssz] m (hiv) Az az időszak, amelynek folyamán vmely testület, testületi hatóság az üléseit tartja. A második ~; a bíróság negyedévi ~a; az ENSZ-közgyűlés jelenlegi ~a; a bizottság tavaszi ~a. □ Még van egy pár hetem az országgyűlés új ülésszakának megkezdéséig. Jók, ülésszaki , ülésszakos, ülésteremen ülésezések, tanácskozások céljára használt terem. Bírósági, parlamenti, vállalati ~ ; az ~ emelvénye, karzata, padsorai, széksorai. □ Kossuth . . . oly gyönge volt, hogy úgy vezették föl barátai az ülésterembe. Vajda üléstermes ; üléstermi. ület [e | fn -et, -e [ё, e] (táj) 1. Ülep (1). (szőj) Kinn az nincs becsület: (olyan gyereket csúfolnak vele, akiknek hátul a nadrágján nagy lyuk van). □ A Laci gyerek . . . fut a szürkéjéhez. A kocsisületen fogja, és feldobja a lóra. Gákd. 2. (Nadrágon) az a rész, amelyen ülni szoktak. A gatya ~e. 3. (ritk) (Széken) ülőke,ületes. ÜU is iget V. -ott, -jön; -eni [e ] (-ni) (rég, vál) Üll. Ik : meg~. üllep [e] m -et, -e [e, e] (nép) Ülep. üllepű. üllő fn -t, -je [e] 1. Tőkére erősített zömök acéltömb, amelyen kovácsok V. lakatosok kalapáccsal izzó vasat alakítanak, formáznak. Bádoghajlító, egyszarvú, homorú, kétágú, rovátkás, szarvas ~. Cseng az ~n a kalapács. A kovács a tüzes vasdarabot az ~re tette. A kasza kalapálásához kis ~t használnak. □ A szikrák úgy pattognak a kályhában, mint mikor a kovácsok verik, bim-bam, a vasat az üllőn. Gell. 2. Palafedő munkások szerszáma, amelyen a lapos fejű szeg végét elverik. 3. (Bonc) A három hallócsontocska közül az üllőhöz hasonló alakú középső csont, amely a dobhártya rezgését a kalapácstól átveszi, és a kengyelnek továbbítja. üllőcsont (incus). 0 : ~ágy; ~alj; ~betét; ~kalapács; ~szerv; ~tok; ~tőke; ~tönk; ~vas. üllőcsont fa (Bonc, rég) Üllő (3), ülnök mn -öt, -e [e] (hiv) Ált. amely hatóság, hivatal, testület, bizottság munkájában szavazati joggal részt vevő tag, aki rendsz. nem tartozik az illető hatóság stb. állandó, rendszeresített személyzetéhez. 1. (Jogi) (Meghatározott jogi v. peres ügyekben (váltóügy, szabadalmi ügy, munkaügy stb.)) a bíróság munkájában a hivatásos bírá(k) mellett rendszeresen v. esetenként részt vevő személy. || a. (Jogi, új) Népi ~. jogi képesítéssel nem rendelkező személy, aki egy hivatásos bíróval együttműködve, teljes bírói joggal ítélkezik polgári és büntető perekben. □ A bíróságok hivatásos bírókból és népi ülnökökből alakított tanácsokban ítélkeznek. Alk. II b. (Jogi, rég) (Itélő)bíró (a régi megyei és városi törvényszéken). □ Rettenetes ítélőterem az. ... hidegvérű ülnökök. JÓK. István uram ... a nagy tanácsteremben diskurálgatott az ülnökökkel. MI K. 2. (Közig, szoc .) Árvaszéki ~: a megyei v. a városi árvaszék tisztviselője, előadója, aki a gyámsági és gondnoksági ügyeket intézte. Megválasztották megyei árvaszéki ~ké. 6 . ~helyettes. ülnöki ; ülnökösködik ; ülnökség. ülő mn és fn I. mn 1. Ált. olyan, aki, ami ül. || a. Olyan (élőlény), amely vhol, ahova, vmire ül.*■ Karon ~ gyermek, csecsemő; a padokban ~ nebulók ; vonaton ~ utas; fészkén ~ madár; az asztalhoz ~ vendégek; az ágyára ~ beteg. □ Az asztalfőn ülő asszony fején megrebbent a főkötő. KüNCZ II b. (átv) Olyan (dolog, jelenség), amely vhol vmilyen formában megjelenik, mutatkozik, helyet foglal. Guggon ~ guggon ~ bab, tök; a hegyen ~ köd; a lelkére ~ bánat. □ Találd monostort, Bakony egyik ormán, Magas hegyen ülő régi barátfészket. Ab. A szemeim ? — nézett vérbe borult, künn ülő, nagy szemeivel Tarczali — az én szemeim, leányom, jók. Tol. 2. Üléssel (1) járó, ezzel kapcsolatos. ~ életmód, foglalkozás. II. mnt. -je [e] 1. (hat nélkül rég) Az a (személy), aki vhol ül. Kezet nyújtott a széken ~nek. □ Horkanya szökött meg A dobogó hadi mén, de ülője hatalmasan ülte. VÖK. A kavargó, meg-megforduló szél süvöltve csapkodta a port a kocsiban ülők szeme közé. Tol. 2. (ritk) Egyszerű alkalmatosság, amelyen ülni lehet. ülőke (1). || a. Az az állvány, amelyen madarak ülnek, kül. a tyúkól ülő