Tolnai Új Világlexikona 7. Hit-Jós (Budapest, 1927)
I - Illatszerek
Illatszerek A balzsamok közül legnevezetesebb a mekkabalzsam v. gileádbalzsam, az arab balzsamcserje, Commiphora opobah a mim terméke. E cserje Arábia DNy-i részére, és a Szomáliföldön honos, a mekkai és gileádi jelző tehát csak a kereskedelmi piacára vonatkozik. Kérge papírvékony, világos bőrsárga, ágai vesszősek, a száraz időszakban Balzsamja lombtalan, egészben 5 —6 m. magas. A balzsam világos-zöld, az ágak hegyén cseppek alakjában szivárog ki, de vágott sebekből is gyűjtik, sőt olyan módon is, hogy a vesszők hegyét levágják s a balzsamot kifőzik belőlük. A sűrű, egészen mézszerű balzsam később megsárgul és viaszszerűleg megkeményedik. Illata nagyon kellemes, minélfogva Keleten mind mai napig nagy becse van, mint kenő illatszernek. A zsidók olyan mértékben fogyasztották, hogy már régi időkben meghonosították az arab balzsamcserje ültetését Palesztinában. Görög és római írók Jerikó balzsamkertjét ama kor világcsodái közé számították. Galenus, a híres ókori orvos, egyenesen e balzsamkertek megtekintése végett utazott Palesztinába Kr. e. a II. sz.-ban. Jeruzsálem feldúlása után a zsidók el akarták pusztítani a balzsamkerteket is, azonban a rómaiak védelmükbe vették, sőt később tovább is fejlesztették a balzsamkerteket, ami csakhamar jó üzletnek bizonyult. A római időkben Egyiptomban is meghonosították a balzsamcserje kultúráját. A keresztény egyház is régi időktől kezdve használja bizonyos szertartásainál a balzsamot s erre a célra a XVI. sz.-ig a Keletről szállított mekka-balzsam szolgált. Mikor azonban a Kelet a mohamedánok birtokába került, lehetetlenné vált a mekkabalzsam beszerzése Európában s erre 1571. pápai bulla rendelte el helyette a peru-balzsam használatát. Az utóbbi az-amerikai Myroxylon Pereirae erősen vanilia-illatú terméke. A felsorolt gyantákon és balzsamokon kívül még több egyéb gyanta és balzsam is használatos volt s részben mai napig is használatos, mint pl. a sztirax, a Földközi-tengermelléki sztíraxcsere, Styrax officinalis gyantája, továbbá a benzoé, a hátsó indiai és maláji benzoéfa, Styrax benzoin, manapság az illatszergyártásban használt gyantája, továbbá a sztórax, az amberfa, a Kisázsia DNy-i vidékein honos Liquidambar orientalis balzsama. Ezt a lehántott, kéregdarabokból sajtolással is szokták előállítani s mivel még a kisajtolt fa is illatos, azt is felhasználják, nevezetesen a görög egyházak. Az illatos fák használata füstölésre szintén ősrégi idők óta szokásos. Legismertebb illatos Balzsamcserje fa a szantálfa, Santalum album, melyet ma Elő- és Hátsó-Indiában s a Szunda-szigeteken egyaránt ültetnek. A hinduk, malájok és kínaiak nemcsak füstölőszemnek, hanem fafaragászatra is használják s különösen Buddha-szobrokat faragnak belőle. Európának is van illatos fája, nevezetesen a boróka fája, melyet Európa őslakói füstölőszernek használták, hasonlóképpen a borókabogyót is. Hogy a füstölőszerek a legősibb I., azt bizonyítja az I. mai, francia eredetű, nemzetközi neve, a parfüm, ez a szó ugyanis a latin perfumum kifejezéstől származik, ami annyit jelent: füstön át, vagyis füstöléssel előidézett illat. A polgári életben azonban a füstölők lassanként háttérbe szorultak a kenetek, az ókorban a test illatosítására általánosan használt I. mellett. A kenetek nemcsak a szerelmi képzelet élénkítésére, hanem a test kellemetlen szagának elnyomására is szolgáltak, aminek az ókorban, mikor a szappant még nem ismerték, egészen más, sokkal nagyobb mértékű jelentősége volt, mint manapság. Ez a magyarázata annak, hogy az ókori kenetekhez olyan nehéz és erős illatanyagokat használtak és olyan nagy mennyiségben, melyeket ma semmiféle civilizált ember orra kellemesnek nem érezne, sőt Mirrhafa egyáltalában el sem viselne. A kenet tulajdonképpen valamely illatanyaggal illatossá tett faolaj volt, melyet a testre kentek. Európa ősnépei v. egyáltalában nem ismerték a kenetet, v. pedig az európai ősnépek eredeti keneteinek egészen kiveszett az emléke. A történelmi adatok szerint ugyanis a görögök a keleti népektől tanulták meg a kenetek készítését és használatát. Mikor Nagy Sándor Gagamela mellett Kr. e. 331. legyőzte Dareiost,a perzsa királyt s annak sátrát a makedónok kirabolták, egész gyűjteményt találtakott drága kenetekből. Nagy Sándor hadjárata után sok Tonkababfa (Dipteryx oorala) magegyet) keleti fából gyártják a kumarint, melyből importtal a „szénaillat“ készül együtt a kenetek készítése is iparrá lett Görögországban s később továbbterjedt Rómába is. Itt ugyan eleinte szigorú rendeletek tiltották egy ideig külföldi I. behozatalát, de a császári gazdag Róma hamarosan elfeledte az ősi polgári erényeket s bőségesen fogyasztotta a keneteket. A Pompejit és Herkulánumot eltemető, Kr. u. 79-i Vezúv-kitörés alkalmával elpusztult öregebb Plinius természetrajzában következőképpen ír a római kendekről : ,,A keneteket részben származásuk, részben alkatrészeik sze