Limes - Tudományos szemle, 6. évfolyam (Tatabánya, 1993)
1993 / 3-4. szám - Szemle - Jász Attila: Az ismeretlen Jókai (Jókai Mór: A szellem zónái)
Limes 143 Az ismeretlen Jókai (Jókai Mór: A szellem zónái) Jogosan érezzük Jókait magunkénak, itt Komárom-Esztergom megyében. Gyerekkoromban úgy olvastam regényeit — egy Komárom melletti kis faluban —, ahogy más apja meséit hallgathatta az ágyban elalvás előtt... Nem hittem el, hogy más is ugyanúgy átélheti és megértheti történeteit; aki sohasem játszott a dunai holtágaknál, télen nem csúszkált délutánokat jegén, nem fedezte fel a nyár ismeretlennek gondolt szigeteit, nem sétált a mindig szeles régi komáromi utcákon... Nem hittem el, hogy a képzelet hajótöröttjeként más is otthonra találhat Jókai tengernyi szigetein... Mint magányos gyerek, úgy képzeltem el, hogy ez az én privilégiumom. Aztán később, felnőttebb korban Veszprém mellett egy faluban, a Bakonyban újabb élmények kötöttek Jókaihoz. Ellátogatva balatonfüredi villájába, bepillantottam alexandriai könyvtárába és megértettem Jókai munkamódszerét (megszállottságát). Nem azért, mert otthont jelentett számára ez a sziget, hanem mert látható, hogy természettudományos könyveitől számos idegennyelvű könyvéig mindet forgatta és használta, a könyvtár használatra, volt berendezve. E könyv olvasásakor már kissé elbizonytalanodtam, hogy valóban jogosan érezzük-e magunkénak Jókait? Elbizonytalanodtam, hogy ismerjük-e egyáltalán? Számomra — lassan — egy vadidegen szellem ismeretségét jelentette. Megértjük belőle, miért írta/írhatta Herczeg Ferenc Jókairól az alábbi sorokat: „Az övé volt a nagy Alföld nádasaival, karámaival, csárdáival, kunyhóival és kastélyaival. Az övé a Balaton gyöngyösfényű tükre és rianásos jege. Úr volt a nagyvárosok palotáiban, őt köszöntötte zúgásával a Bakony erdeje, neki termelte aranyát és mondáit kincses Erdély. ” Vagy még inkább megértem Hamvas Bélát Az öt géniuszban: „... az egység nem is valósult meg később sem, egyedül Jókai műveiben. Jókai az egyetlen író, aki az ország minden helyén egyaránt odahaza van, meghitten és oldottan, meleg pillantással. ” Nos, ennyit a genius lociról. Maga a könyv három részből áll: Jókai aforizmáiból (A szellem zónái); a róla és műveiről szóló esszékből, tanulmányokból és versekből (Élet és mű); végül az Appendixből. A legérdekesebb rész, rögtön az első: az aforizmák. Ez a sajátos műfaj látszólag teljesen más lélegzetű lélegzetvételű írásmódot követel meg, mint a regényfolyamok. Karl Kraus azt mondja, az aforizmához kell a legtöbb levegő. Aki ezt a műfajt jól műveli, annak evidencia, amit Jókai is megfogalmaz: „Nem tenni meg az első ballépést. Az elsőt meg nem tenni — nagyon könnyű; — a másodikat meg nem tenni, már nagyon nehéz; — a harmadikat meg nem tenni, már lehetetlen. — S aztán jön a többi.” Ugyanezt Karl Kraus kapcsán Várhegyi Miklós is megfogalmazza, miszerint egy (az első) mondatot még csak le lehet írni, de a második már alapvetően ellentmond az elsőnek, és a harmadikkal kitör a világháború. Ebből az következik — mondja V. M. —, hogy „Az aforizma a világháború elleni egyetlen reális esély.” Persze ez csak túlfűtött metafora, mondhatnánk, és távolesik Jókai szolid világától, még hogy világháború... Megnyugtatásként, hogy az ÍRÁS véresen komoly dolog — és ezt minden igazi író tudja — esremásolom Jókai idevágó aforizmáját: „Minden háború a kalamárisban készült.” („kalamáris”, tintatartó — J. A.) Azt, hogy az írók szellemi életét mennyire nem vették komolyan (akkor sem), jól példáz SZEMLE