Literaturai Lapok, 1836 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1836-08-05 / 32. szám
kit visszafelé. ’S ha bár a’ törési mokszó, ás a* több-ne befolyásokon Idofil már csak az individuális különbözéseknél kihalt positivusa lett volna is , micsoda szükséges képi egybeköttetése vagy analógiája volna annak az ok, ek, ok, ök ragasztókkal? mert az, hogy a’ zsidó oth vagy magyar öt viszszájára to este, még itt semmit sem bizonyít. Ahoz képest ily ragasztékoknál még annyit sem hihetek az igazi bebizonyításig, mint a’ tudós szerző, a’ ki megengedi , hogy az öt ragasztók , ha fő és melléknév nem is, legalább valami szócska (particula) lehetett. Én itt is, mint az e t ragasztéknál, csak a’ betűt tartom valódi többes ragasztóknak , a hozzáadott magánhangzót pedig kapocsbetűnek , melly, mint tudjuk , nyelvünk geniusánál fogva, a’ vastag vagy vékony hangzatú szavak szerint szokott alkalmaztatódni. — A’ hasonlítás ragasztékot bb, (abb, abb, ebb, öbb, b). Kalmár a’ zsidó t , b-tól, melly annyi, mint jó, Révai pedig a’ magyar bő szótól származtatja ; az elsőbb nem tartozik a’ magyar nyelvre , ’s csak keleti nyelvtanulmányból eredő elmélkedés, — az utóbbira nézve pedig, minekutána Révainak feljebb említett nyelvbeli elvét derekas ostrom alá vette volna a’ szerző, igen méltán és helyesen jegyzi meg: „Miért ne támadhatott volna mindjárt a’ nyelv’ elején egy két ragaszték, egy két képző tag magával a’ gyökszóval, melly utóbb csak per analogiam vézetett más gyökszavakhoz is, de mellynek külön állás, különvált értelem soha sem adatott?“ (19. 1.) — Én részemről mindenkor illy értelemben voltam. A’ birtokragasztékok közt felvévén legelőször is az em főm , om , am, m) , ed (ed , od , ad , d) , e (je , a , ja) és é ragasztékokat, hogy ezek egyenesen a’ személyes névmásokból veszik eredetűket, nyilván vallja, a’ nélkül azonban, hogy itt is e’ ragasztékokat valaha saját értelemmel bírt önálló szavaknak ismerné, hanem inkább magoknak a’ ragasztásban elváltozott névmásoknak tartja. Megróvja itt az értekező Gyarmatinak különös véleményét, ki az em ragasztékot nem személyes, hanem a’ birtokos név másától származtatja; azután a’ Révai’ állítását veszi vizsgálóra, kinek a’ zsidó an ó -i-ra nézve tett fejtegetései, ezen ragasztók’ saját értelmiségének megmutatása végett, nem sokkal szerencsésebbek. Valóban a’ philologiában semmi nagyobb vigyázatot nem kíván , mint egyik nyelvnek a másikból való fejtegetése. Hasonlíthat egyik nyelv a’másikhoz külső jeleneteiben, több tekintetben , a’ nélkül, hogy egyik a’ másik’ szellemének és valódi alakúlásának csalhatatlan sinórmértéke lehetne , — és e’ pontban alig kapta mohóbban valamelly nemzet a’ csalatkozásra való alkalmat, mint a’ mienk, melly azon örömében, hogy a’ zsidónyelv keleti nyelv, éssuffixumai vannak, egyszerre kész volt ön nyelvét ebből, mint bizonyos kútfőből lehozni, és a’ legkisebb pontokig magyarázhatni. De meg kell itt is, mint egyebütt, jegyezni, hogy szorgalmatosan meg kell különböztetni a’ kútfőt a’ segédtől. Csekély véleményem szerint egyik nyelv a’ másiknak fejtegetésére nézve csupán segéd lehet, a kútfő pedig soha sem, ha csak az egyenes származás a’legvilágosabb históriai és philologiai dátumokkal be nem bizonyítatik. Ki tudna a’ gyökszavak’ közös kútfejéig felmenni, vagy lehetséges volna e olly középpontot találni, mellyben a’ mai nyelvek’ első elemei tökéletes egyezésben központosaivá lettenek volna? holott , ha az emberi lélek, elvontan véve, egyforma természetű, és egyforma törvényeket köret is, de külső jeleneteiben ezer meg ezer okok ’s fogva is, felszámíthatlan variatiók és módosulások alá vettetett. Legbiztosabb minden nyelvet, mint valódi folyton«« productióban lévő tüneményt ön elemeiben, és ön kifejtése’ útján nyomozni, miután már a’ Pentateuch’ szerzője is (kit az értekező a’ 25dik lapon egy oda nem illő jegyzettel szúr meg) , nyilván említi , hogy mindjárt az emberi nemzetnek szaporodásával annyira egybezavarodtak (azaz , olly sokféleképen módosultak és fejlődtek) az emberi nyelvek, hogy egyik nép a’ másikát nem értené. Az ünk (unk, nk) , többes ragasztókra nézve is eláll az értekező a’ Révai’ állításától, (ki itt az én-nek hajdan valódi saját értelmű, többesét: emnek, azaz, én-ek, veszi fel törzsökül) és azt a’ nyelvünk’ legrégibb maradványaiban is feltaláltató mii - (később mik)-től származtatja, p. o. őseinek , mellyben az e csak kapocsbetű, így a, ös-e-miik. — Hasonlóképen származtatja a’ tök - (tek, tok)-ot is az eredeti tiik-től, az ök-öt pedig tik-től. — Hogy az é ragaszték (p. o. úr é), mellyet sokan, kivált eddig, esetragasztéknak tartottak, és az ék (úr-ék) ennek többese, valóságos birtokragasztékok , az kétséget nem szenved, és annak származtatása is az ö-tól, mint harmadik szentélyű, névmástól, teljes hihetőségű. Az i-r,i, i-d, i, i-nk, i-tek, i-k felőli magyarázatok is (40—47.) elmések és figyelemre méltók. Következnek a’ viszonyragasztékok, n. m. be, ben. Itt különös, hogy ezekben: ben-nem , benned ’s a’ t. az n betűt csupán emphasis által mondja megkettőztetettnek , holott alább (52. 1.) bennem , benned, benn-e ’s a’t, épen ettől az eredeti ben n-től jön, tagadni nem lehet.— Bői (bői), ettől is megtagadja az értekező a’ saját értelmet, és azt a’ be - e’ öszveolvadásából származtatja, elég szerencsésen. — Az on (ön, en, n) ragasztékot, inn, onn eredeti helyszavakból hozza le, mellyekből úgy lett az innen , onnan, mint az itt és ott-ból a’ még ma is sok helyet divatozó itt-en és ott-an. Ez magában jeles észrevétel, de lehetnek más hozzávetések is, p. o. váljon az innen, onnan, nem az itt, ott-tól származott-e ? — vagy pedig: váljon itt nem csupa n é a’ ragasztók, az i, ö , e pedig csak kapocsbetűk ? p. o. azon az értelemen (értelmen) vagyok, — és olly’ értelemben vagyok; itt az elsőben csak az n ragasztók van, a’ másodikban pedig a’ be és n együtt. — A’ tői (tói) ragasztók’ magyarázatja, sem a’Révai, sem az értékező’ részéről nem volt kielégítő, sőt épen kétséges , mit maga Csató Pál is szerényen megvall. — А’ г о , hoz, nál, ig, ért, helyesen mondatnak bizonytalan eredetűeknek a’ vel - (val)-lal együtt, melly utóbbit Révai és Beregszászi az arab hasonjelentésű v a szócskától származtatnak, csak hogy ez az arabnál előszócska , nálunk pedig utól létetik, a’ mi pedig két nyelv’ öszvehasonlitásában nem olly csekély különbség, mint némellyek vélik, — nem is említvén, hogy a mi ragasztékunkban még 1 betű is van. Ezek után általmegyen az értekező az igeragasztékokra , mellyeket három czím (úgymint: a) mód — b) idő — e) személyragasztékok) alatt ad elő. Ismétlem itt, a’ mit feljebb mondok, hogy részéről feleslegesnek tartom annyira vinni a’ grammatikai vizsgálódást, hogy minden formativ betűnek eredeti önálló jelentését kipuhatolni igyekezzük , mit az a’ szörnyű távolság és homály , mellybe a’ nyelv’ első eredete búr.