Lobogó, 1974. július-december (16. évfolyam, 27-52. szám)
1974-11-12 / 46. szám
ni MAGYARÁZAT a lőszer a akna ■ légi bombo Megsemmisítendő lőszerek és aknamezők 1946. november 15-én — tehát másfél évvel hazánk felszabadulása után ■a. a bosszú ROBBANÓTESTEI A „FANTOMHADMŰVELET" Az 1945-ös esztendőben már a vak is látta, hogy a hitleristák képtelenek feltartóztatni a hazánk felszabadításáért harcoló szovjet csapatokat. A támadás sikerei nyomán a frontok egyre nyugatabbra tolódtak. Eközben a „Dél” hadseregcsoport alakulatai — esetenként — a helyi lakosság kényszermunkájával kísérelték meg a szükséges erődítési munkálatokat megvalósítani A 3. Ukrán Front 57. hadserege — amely a 64. lövészhadtest 73. gárda-lövészhadosztályából és a 864. önjáró tüzérezredből álló csoportosítást hozott létre Scserbenko ezredes, illetve Kartasov alezredes parancsnoksága alatt — önfeláldozó harcmódot követve a náci csapatokat a térség kevésbé lakott vidékein — például Nagybajom külső körzetében — kívánta volna ütközetbe kényszeríteni. A „Dél” hadseregcsoport itt állomásozó (több korábban szétvert náci egység összevont csapatrészeiből létrehozott) csoportosítása a környező falvak területét is védelmi terepszakaszába illesztette, és ott akadályrendszert hozott létre. A megélénkülő hadműveletek során a polgári lakosok közül sokan vesztették itt életüket. A náci csapatok — újabb visszavonulásuk előtt — minden a terep adott pontjához vezető útszakaszt, de még az erdőket, szántóföldeket is elaknásították. A csata elültével, amikor a szovjet egységek a nácikat űzve továbbvonultak, megérkeztek ide a fasiszták által korábban — akkor — ismeretlen helyre hajtott férfiak, gyermekek hozzátartozói. Apjukat, férjüket keresve, a holttestek felé indultak. Sokan közülük aknára léptek, annyian sebesültek meg, hogy a többiek, noha szinte karnyújtásra látták a holttesteket, nem merték útjukat folytatni. Bakay ezredes, a kaposvári 41. honvéd kiegészítő parancsnoka ennek alapján, 1945. április 9-én jelentette a honvédelmi miniszternek: „Nagybajomnál több ezer halott fekszik temetetlenül, mert az aknamezők miatt nem közelíthetők meg a hullák...” (103/kt. 1945) Talán — tudván, hogy Nagybajom többször is gazdát cserélt — arra is gondolhatnánk, hogy a német hadvezetés önvédelmi célokból telepítette irdatlan aknamezőit. Ez ellen szól azonban Dimov bolgár tiszt, Kisiván Imre és Grósz József magyar aknaszedő tiszthelyettesek visszaemlékezése. „Az aknakutatás veszélyességét nagymértékben növelte, hogy a németek a kutak kávájához, ajtó- és ablakkilincsekhez, ágyak lábához rögzítették az aknákat” — írja például az aknamentesítésben részt vett bolgár tiszt, Alekszander Dimov. „Több helyen előfordult, hogy a harcok során elesett katonák testéhez is aknákat erősítettek. Sok egészségügyi katona pusztult el, vagy vált rokkanttá, mikor az elesetteket gyűjtötték össze..— emlékszik vissza Kisiván Imre, volt aknaszedő tiszthelyettes. „Egy alkalommal vadonatúj német esőköpenyt láttunk a fán. Már éppen le akartam emelni, amikor a napfény megcsillant a dróton, ami a köpeny alól a földbe vezetett. Más alkalommal egy templom aknamentesítéséhez hívtak ki, amelynek elaknásított ajtaja a kilincs lenyomásával