Lobogó, 1975. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-30 / 5. szám
Karcsú tornyát, bástyáit látva várkastélynak vélhetné az avatatlan látogató a híres jaltai Masszandra Borászati Kombinát impozáns épületét. Ám a tágas udvarba lépve az üres borospalackgúlákat, a megrakott teherautókat látva rögtön rájönne tévedésére. Sehol egy várkisasszony, apród vagy udvarhölgy, annál több fehér köpenyes technikus, laboráns, szállítómunkás található itt. Bonmízeum a pincében A látogatót először a pincébe kalauzolják, ahol régi, nagy értékű palackokat rejtenek a polcok. Olyan áhítattal veszik kézbe, mutatják ezeket az öreg butéliákat, mint az antikvárius valamely becses, időrongálta könyvritkaságot. — Melyik a legrégibb évjáratú ital? — kérdezzük kísérőnktől, Vera Boriszovnától, a borkomtornát mikrobiológusától. — Ez az 1775-ből való spanyol bor — mutatja. — Ezt még Golicin herceg XIX. század végi kollekciójából vettük át. A neve: Hetedik mennyország. A polcokon 1917-es évjáratú madeira, 1928-as tokaji, 1931-ből való muskotály és sok más ritkaság. Átmegyünk a másik pincébe, ahol hatalmas fahordókban tárolják a különféle borokat. (Csak ebben az egy helyiségben 450 darab, egyenként 8500 literes hordó sorakozik.) — Három-négy évig tartjuk bennük a borokat — mondja Tarasz Korovjov pincemester, a kombinát egyik legrégibb dolgozója. Piros arcú, joviális, hatvan év körüli férfi, több mint negyven esztendeje került jelenlegi munkahelyére. — Édesapám is borral foglalkozott, szőlőt termesztett, minden szabad idejében a szakkönyveket bújta, új fajtákkal kísérletezett. Gyermekkoromban sokat segítettem neki, s hamarosan megismertem a különböző szőlőfajtákat, a metszés tudományát. Később én is borász lettem, sőt már a fiam is itt dolgozik a kombinátban. Úgy látszik, borászdinasztia lesz a borovjovokból. Azt már nem tőle tudtam meg, hogy a második világháború idején részt vett az előbb látott borgyűjtemény evakuálásában. Így tudták megmenteni ezt a ritkaságnak számító „bormúzeumot”, míg a hordós részleg a bombázások következtében elpusztult. Évi 250 millió liter bor Sétálunk a kombinát labirintusában, felettünk muskotálylyal teli üvegcsövek hálózzák be a falat, s mint a mondabeli Ariadne fonala, vezetnek el a palackozóig. — Mennyi bort palackoznak egy esztendő alatt? — kérdezzük az egyik gépnél dolgozó fehérköpenyes, fityulát viselő asszonytól, Marija Selunától. — Mintegy 250 millió litert. Harminchétféle bort, krími madeirát, muskotályt, „Fekete doktort”, masszandrai vöröset. — Melyik a leghíresebb az itteni borok közül? — A Vöröskői fehér muskotály nevű desszertbor, amely körülbelül 12 aranyérmet nyert különböző világversenyeken. A többi között Magyarországon is, 1958-ban. Itt történt, hogy a zsűri elnöke, amikor szájához emelte a poharat, felállt, és a következőket mondta: „Még nem tudom, milyen országból érkezett ez a bor, de olyan az íze, hogy ezt csak állva illik megkóstolná.” Valóban kitűnő ital, szinte érezni benne a szőlőszemek ízét, zamatát, látni a napsugár aranyos színét. Gulnara és a többiek A palackozóból kifelé menet Gulnara Nazarova, egy egzotikus arcú, fekete hajú, feltűnően szép egyetemista lány veszi át az útimarsall szerepét. Két hónapja van itt a bonkombinátban, szakdolgozatához gyűjt anyagot. A taskenti Műszaki Egyetem vegyi technológiai szakán a negyedik évfolyamot végzi. Még egy éve van hátra az egyetemből, utána technológus lesz. Az itt töltött két hónap alatt jól megismerte a kombinát munkáját, hamarosan öszszegyűlik dolgozatának anyaga. — Szimferopoltól Fedoszijáig helyezkedik el az a tíz állami gazdaság — mondja, miközben a laboratórium felé tartunk —, amely borral látja el az üzemünket. Az elsődleges feldolgozás náluk történik, s a kombinátban alakult bizottság minősíti a borokat. Ahogy itt megüresednek a hordók, úgy veszik be a gazdaságoktól a már minősített italokat. — Hányan dolgoznak a borkombinátban ? — ötszázan. Az átlagéletkor 35 év. A sok fiatal arc már előbb is feltűnt, ahogy jártuk a különböző üzemrészeket, pincéket. Az "egyik ifjú technikussal váltottunk néhány szót. Szamjon Selesztnek hívják, magas, szemüveges, érdeklődő tekintetű fiatalember. Másfél éve dolgozik itt, a közeli Alapkából jár be autóbusszal. — Ez nemcsak borkombinát, hanem iskola is — mondja. Az idősebb munkások tanítják a fiatalokat, akik minden évben vizsgáznak. Ettől a vizsgától függ a besorolásuk, a fizetésük, az előremenetelük. Itt van például Pavel — mutat a mellettünk álló fiatalemberre —, ő nemrég vizsgázott, méghozzá jelesre. Pedig úgy került ide, mint Pilátus a Credóba. — A barátomat kísértem el a kombinátba, amikor felvételre jelentkezett — veszi át a szót a szőke hajú, kosárlabdázó alkatú, csaknem két méter magas Pavel Promorszkij. — Kíváncsiságból eljöttem vele. Én akkor még gyógyszerész akartam lenni, apám is az. Végigvezettek bennünket a kombináton, megmutatták a pincéket, a laboratóriumot, kóstolót kaptunk a különféle borokból. Summa summárum, végül én is kértem a felvételemet. Otthon csaknem hanyatt estek, amikor megmutattam a munkakönyvemet. Vigasztaltam a szüleimet, mondván, hogy azért nem kerültem olyan messze a gyógyszerészettől, hiszen a mi boraink egyikemásika valóságos gyógyszer... Ebben van némi igazság. Amikor ideérkeztünk, tolmácsunknak, a Volántourist-csoport vezetőjének alaposan fájt a foga. Miután végigkóstoltattak velünk néhány masszandrai bort, elmúlt a fogfájás. A madeira, a muskotály többet ért a Ridolnál vagy az Antineuralgicánál... K. GY. A borospincében hatalmas tölgyfa hordókban tárolják a különféle borokat Masszandrai csemegeborok egy kirakatban