Állami főreáliskola, Lőcse, 1877
— 4 — a vallásra és latin nyelvre, mely utóbbi a vallásos szertartások, az oktatás és a társalgás nyelve volt. A latin nyelvben való oktatás három részből állott, grammatika-rhetorika és dialektikából, amit közös néven triviusn-nak neveztek. Akik magasabb műveltségre akartak szert tenni, tanultak azután arithmetikát, geometriát, muzsikát és astronomiát. Az utóbbi négy tárgyat quadriviumnak nevezték. Ilyen iskolák fennállottak egyes zárdákban, ezek között különösen híresek a benézésekéi, továbbá székesegyházaknál és káptalanokban. Ezen intézetek közül némelyek az időfolyamában lényeges átalakulásokat szenvedtek, amennyiben új tantárgyakat — természettudományokat, az anyanyelvet stb. — felvettek és a kor igényeinek megfelelni iparkodtak. Számos intézet azonban megmaradt régi szervezetében és a korszellemmel mit sem törődött. Ezen utóbbi intézetekben a vallás oktatásánál inkább a szertartásokra mint sem a vallás lényegére voltak tekintettel, a latin nyelvben pedig fő volt a szívet, lelket ölő grammatikai formalismus), a nyelv szelleme és tartalma vagy egyáltalában nem, vagy pedig csak mellékesen jött szóba. Az ilyen iskolák által nyújtott műveltség sem a politikai, sem a társadalmi, sem pedig a gazdasági életet nem elégítette ki'2), és nem csodálkozhatunk, ha az iskola ilyen állapota mellett sem a tudományokban sem a művészetekben nem történt haladás. Ezen iskolák azonban nem is bírtak a jelen gymnasiumok feladatával, fő czéljuk volt az embert egy túlvilági életre előkészíteni és ha a földi életre tekintettel voltak, az csak annyiban történt, hogy alkalmat adtak a latin nyelv elsajátítására, mely e korban a műveltség ismertető jele, sőt mondhatni, maga az általános műveltség volt. Ezen félszeg irány igen sokáig tartotta fenn magát, daczára annak, hogy már a keresztes háborúk idején a különböző népeknek kölcsönös érintkezése, az ipar és kereskedelem felvirágzása és egy polgári osztály fejlődése más korszellemet szült, mely más igényeket támasztott az oktatás irányába. Mindinkább hangosabbá vált azon óhajtás, hogy az oktatás nemzeti irányban vezettessék és oly tantárgyakra is terjesztessék ki, melyek az élet gyakorlati oldalával összefüggnek, egyszóval, hogy az iskola nemzeti intézet legyen és nem az egyház seminariuma, aminek még Melanchton is nézte 3). Ezen jogos követelmények azonban csak igen lassan teljesedtek be, mivel ezen iskolák vezetői a korszellemmel megbarátkozni nem tudván, hatalmas ellenállást fejtettek ki és ahelyett, hogy a gyakorlati élet kívánta viszonyokra terjesztették volna ki figyelmöket, még jobban merültek a görögök és rómaiak műveibe és az azokból merített úgynevezett humanisztikus műveltséget némileg ellentétbe helyezték a gyakorlati élet kívánta — realisztikus — műveltséggel. ') E. Walter: Die Entwickelung des Realschulwesens. Holder. Wien 1877. lap 9, 21 Dr H A Mäscher: Das deutsche Schulwesen nach seiner historischen fint’ I Wickelung. 7. lap. 3) Dr. H. A. Mäscher: Das deutsche Schulwesen etc. 11. lap.