Ludas Matyi, 1867 (1. évfolyam, 1-39. szám)
1867-12-15 / 37. szám
293 s a jövőben. Deák pártja azt állította a kvóta viták alatt, hogy a közösügyi alku után a népek jóléte felfog virágozni és Magyarország egy paradicsommá lesz. Az ám, csakhogy Ludas Matyi így képzeli magának azt a boldog paradicsomot. ii. Egy jobboldali született törvényhozó a kvóta és státusadósság feletti viták alkalmával ugyancsak bőkezűleg osztogatta a milliókat a lajtántúliaknak. Könyv volt neki, mert hiszen ő mágnássága úgy sem fizet egyebet abba a milliókba a kopfstellernél. Az „Esti Lapok“ 134 ik számában valami elátkozott kis , beleunva már Csernátony és Böszörményi elleni kapcráskodásaiba, a jelenlegi három életlapba .... Ludas Matyi, Bolond Miska, és az Üstökösbe kötne bele ha tudna. A két utóbbi megfelel maga magáért, tehát csak a Matyi ellen szórt időtlenségre vágunk vissza. Azt mondja ugyanis ez a kisz, hogy a példabeszéd szerént sok lúd disznót győz, s Ludas Matyinak kétség kivü csoki ludja van, de még több disznója “ Igazat mond ez a kis z, mert nekünk bizonyan hála istennek hidunk is, libánk is, hanem van ám sok agyaras ellenünk is, hecce a kis z-vel megint több van egygyel, ki Ludas Matyit megröfögte. Azt beszélik a fővárosban, hogy Somsichot miniszterelnökké neveznék ki? E hírre alkalmasint az adott okot, hogy a képviselő úr múlt szerdai ülésen a miniszterelnöki vörös bársonyszéket felpróbálta, hogy vájjon illenék-e bele. Mi a jelszó? Pezsg és forr a világ polgárosult népe, A szent szabadság hő vágyaitól égve ... Mikép oda alatt — Az elfojtott vulkán romboló hatalma, Mig a bérez meghasad. Küzd és forr a világ polgárosult népe, Hogy ama magasztos dicső czélt elérje Melyre ez van írva : „Testvériség, mely a nemzetek létének Méltóságát birja.“ Küzd és forr a világ polgárosult népe, S halad — bár a zsarnok gátat vet elébe Az egyenlőségnek. Oh pedig hasztalan, mert e szó „előre’ Jelszava a népnek. Szittya.