Ludas Matyi, 1952 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1952-01-03 / 1. szám

A soffőr gyermekkorában autó­­versenyző akart lenni és álmában egyszer látta is magát, megszám­lálhatatlan lóerejű versenykocsin. Diadalmasan búgott fel a motor, mikor rákapcsolt a 240 kilométeres sebességre, halomra döntögette a rekordokat, de azután felébredt és később teherkocsin lett soffőr. Egyébként ő szállította a pentelei dolgozókat Baracsra, de lehet, hogy Földvárra, ámbár az is lehet, hogy Rácalmásra. De erre már nem emlékszem pontosan. A teherkocsin ponyva volt, a ponyva alatt fapadok és volt egy feljáró hágcsó is, a kapcsolótáblán pedig volt egy sebességmutató óra. Mindez azért volt — ezt persze csak a gyengébbek kedvéért közlöm — hogy az utas felmenjen a hág­csón, leüljön a padra és a ponyva védje, ha viszontagságos az idő­járás. A sebességmutató pedig azért volt,­ hogy figyelmeztesse a soffőrt­­arra: lassan hajts és a közmondás szerint is tovább élnek utasaid. Nem így azonban Kricsmareko­­vics... Egyszer olvasta valahol, hogy Caracciola jónevű olasz autóver­senyző a Róma—Castelgandolfói utat .16 perc 57 másodperc alatt tette meg. Szemében titokzatos tűz gyulladt erre ki. Eszébe jutott a régóta magába temetett álom és első kísérletre már tizennégy perc és negyvenegy másodpercre javí­ 140/164 és AT ÁRI/BŐSFG pjíy/tevA 4 útja a múltban és most SEBESSÉG Ezt a történetet szavahihető ba­rátom mesélte el nekem. Viszont az illető — meg kell mondanom — Rácalmáson lakik és így elfogult. A történetet szóról szóra úgy mon­dom el, ahogy őtőle hallottam, csak a soffőr nevét felejtettem el időköz­ben. Ezért a továbbiakban — rö­vidség kedvéért — Kricsmarekovics Szvetozárnak fogom nevezni. totta meg az elbizakodott olasz eredményét a Rácalmás és Pentele távon. Az elnyűtt motor asztmásan köhögött, a kocsi minden alkatrésze külön zihált és jajgatott. Az utasok sápadtan kapaszkodtak a táncoló padokba és egymás kezét szorítot­ták görcsösen, vadul. Július végére 13 perc alá szorította a rekordot Sajnos, két pad közben összetört, valamint egy vigyázatlan utas lába is, aki a bekanyarod­ásnál könnyel­műen ülve maradt, ahelyett, hogy hasrafeküdt volna a fenéken, mint ezt a tapasztaltabb utasok általá­ban tanácsolják. Augusztus 18! Komoly dátum: 12.06 perc az új rekord! A harma­dik pad is eltört és szegény feljáró­hágcsó a sebességtől szédülten zu­hant ki egy vigyázatlan huppanás­­nál.­ Aprófa alakjában találtak rá másnap a környékbeli hivatásos hulladékgyűjtők. Ebben az időben az utasok, ha nem hoztak saját lépcsőt magukkal, úgy egymás hátára állva próbáltak bejutni a kocsiba és ez sok mulat­ságos pillanatot szerzett a jóságos soffőrnek. Ha pedig az autó meg­indult, az emberek egymásba mar­koltak szótlanul és lázas fogvaco­­gásuk kísérte csak a meghajszolt motor kétségbeesett zakatolását. Szeptemberben a ponyva végleg széthullt s a rohanástól egyre la­zuló lyukain keresztül szél süvített az utasokon át. Sokan zokogtak még az erős férfiak közül is, a nők pedig hangosan sikoltozva, kör­meiket vágták a fenékdeszkába és harsány fogadalmakat kiáltoztak az éjszakába, ha Rácalmásig fenn­maradnak a kocsin. (Szeptember 19-én: tizenegy perc, huszonhárom másodperc.) Sajnos — mint barátom meséli — akkor már a kocsi indulási ideje is kezdett tökéletesen bizonytalanná válni. Kricsmarekovics már az 1953. decemberi menetrend sze­rint indult és a legvalószínűtle­nebb időközökben suhant át kocsi­roncsával a parkírozó helyen. A reggeli negyedhetes járat néha dél­után indult és csak Pentelén de­rült ki, hogy ez a jövő heti félhatos, de ez is visszafelé Rácalmásra. Néha éjféltájt rohant át Ópentelén és sikoltozó utasai a kardánten­gelybe kapaszkodva repültek utána. (Kilenc perc, negyvenegy másod­perc, két dugattyúval és oldalfalak nélkül.)* Barátom —­ aki rácalmási, de szavahihető — ekkor tért át a gya­logjárásra és meséje így végetért. De babonás almási vénasszonyok, esténként a kemence mellett, sut­togva folytatják a legendát Krics­­marekovicsról, akinek autója rég szétmállott atomokra, de ő a meg­maradt bal hátsó keréken állva, kezében a sebességmérővel és egy fél sárhányóval, pokoli sebességgel vágtat a pentelei éjszakában. Pen­tele—Rácalmás három perc... ké­rem a szállítási igazolványokat fel­mutatni — üvölti az arrajárók felé. A vénasszonyok szerint ilyenkor a jótét lélek háromszor köpjön át balvállán és hő imát mormoljon a szent Tefuhoz, avagy a Szállítási Osztályhoz, amely lakozik a NER- ben... Földes Miklós, Sztálinváros korán kinn van sovány földjén, mikor még csak pitymallik. Hazatérve a munkából vacsorát kell főznie. Hiába kelt korán reggel, éjfél van, míg lefekszik. Bezárt házban bőg a gyerek, bömbölése kihallik. Nem kérdezi tőle senki, hogy egyedül győzi-e. Drágalátos férje ura mindegyre csak veszekszik. Ma csoporttag, s míg dolgozik, nincs gondja a gyerekre, Napköziben rá van bízva hozzáértő kezekre. Veszekedés úgy mint régen, sosem fordul már elő. Rangja is van az asszonynak, címe: brigádvezető. Dédelgeti most az ura, szíve csupa szeretet, Mert az asszony jó forintot tízezerét keresett. - Anyu! Mintha csak a KÖZÉRT-et látnám...

Next