Ludas Matyi, 1962 (18. évfolyam. 1-52. szám)

1962-12-13 / 50. szám

Még egyszer a hizlalásos gyufacímkékről Nemrégiben megbíráltunk egy gyufacímkét. Kövér féldisznó volt rajta és ez a szöveg: „Ta­karmány juttatás. A szerződéses hizlalás biztos jövedelem. 50 f.” Bírálatunk nyomán az illeté­kesek gyorsan megértették, hogy a felhívás erejét gyengíti a gyufa árának ilyen szerencsétlen kap­csolása a buzdításhoz. Amint a mellékelt ábrából kitűnik, a hiba felismerését­­ a hiba generális kijavítása követte: 1. A féldisznó helyett egész szarvasmarhát rajzoltak. 2. Egy ember is került a kép­re, aki a szóbanforgó jószágot hizlalásra vezeti elő. 3. Végül, ami a legfontosabb: a kifogásolt 30 fillért most már úgy helyezték el, hogy azt sem­miképpen ne lehessen összefüg­gésbe hozni a szerződéses hizla­lás pénzbeli távlataival. Nem, ez a 30 fillér itt már a tsz-tag állandó jövedelmeként szerepel. Félve zárjuk sorainkat Mit hozhat még a jövő?! K. A. A TSZ TAG­ÁLLANDÓ JÖVEDELME Csavaros történet Fiam villanykapcsolót vásárolt a Kossuth Lajos u. 2. szám alatti KERAVILL Boltban. Hazafelé menet a kapcsoló szétesett a zse­bében. (Pedig gyalog ment!) Másnap visszavittük az üzletbe. Az üzletvezető nem cserélte ki az árut, mert hiányzott belőle egy csavar. Azt tanácsolta, menjünk el az Üllői út 37. szám alatt levő műszaki osztályra, ott majd ki­cserélik a kapcsolót. Igaz, hogy csak 12 forint 30 fillérről volt szó, de egy diák­nak, különösen karácsony előtt, ez komoly pénz. Elmentünk te­hát a műszaki osztályra, ahol azt mondták, menjünk vissza az üz­letbe, mert ők csak az üzletve­zetőtől vehetnek vissza árut. Az üzletvezető viszont azt kérdezte tőlünk: - Ráírta a blokkra a műszaki osztály, hogy visszaveszik tő­lem? - Aztán szigorúan hozzá­tette: - Ha nem írta rá, nem cserélem vissza! A műszaki osztály csak szó­ban közölte a véleményét, ezért hát vissza kellett volna men­nünk az Üllői útra. Ehhez azon­ban sem időnk, sem kedvünk nem volt. Ezúton kérdezem az illetékesektől: 1. Miért ad el olyan kapcso­lót az üzlet, amely már hazafelé menet szétesik? 2. Ha viszont hibás kapcsolót ad ki, miért kívánja, hogy min­den csavar meglegyen hozzá? (Hátha éppen azért esett szét, mert az a bizonyos csavar hiány­zott belőle?) 3. Miért küldözgeti az üzlet­vezető a vevőket az Üllői úton levő műszaki osztályra, amikor ott csak az üzletvezetőtől veszik vissza az árut? R. E. Áprilisi tréfa — novemberben Egy szép novemberi estén — a feleségem megbízásából­­ ne­gyedkiló zsemlemorzsát kértem a Nagykörút és a Corvin köz sar­kán levő csemegeüzletben. A ki­szolgálónő kedves mosollyal ke­zembe nyomott egy zacskót. Én ugyanilyen kedves mosollyal visszanyomtam az ő kezébe. A zacskón ugyanis ez a felirat ékeskedett: „Jódozott, finom só - kilogrammonként 10 milli­gramm jódkáliumot tartalmaz.” A kiszolgálónő még kedvesebb mosollyal újfent kezembe nyom­ta a zacskót és közölte, hogy vi­gyem haza­­ csak nyugodtan, a zacskóban valódi, hamisítatlan, jódkálium-mentes zsemlemorzsa tartózkodik, ügy is volt. Vicces intézmény ez az Élel­miszercsomagoló Vállalat. M.­F. VIII., Üllői út 46. Hasznos tanács A Szabolcs-Szatmár megyei Mokép Vállalat tájékoztatójában láttuk: HoMeMben* 23-25 Péntek—vasárnap CSAK 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK! Az utolsó vacsora Egy különös éjszaka története. Magyar film Kísérőműsor: MIT EGYÜNK ötletes dolog. A film előtt a menükártyát is közlik. Az ibrányi ált. iskola nevelői A „VALAMI” A „valamit” a Szent István körút 5. alatti Háztartási Bolt kirakatában pillantottam meg. Műanyagból készült, hosszú­kás „valami” volt és három, hajóablakhoz hasonló, kerekded idomot viselt a homlokzatán. Vajon mi lehet? Minthogy korunk technikai csodái közül a házi munkát meg­könnyítők érdekelnek a legjob­ban, felbirizgált ambícióval lép­tem a boltba, hogy a „valamit”, amely kétségtelenül háztartási „valaminek” tűnt, megvegyem. A műanyag-osztály eladója azon­ban kelletlen képpel fogadott, amikor a „valamit” körülírtam neki. - Ilyen cikket mi nem áru­lunk! - nyilatkoztatta ki. - De hiszen kint van a kira­katban .. . Lehetetlen! Hogy szavahihetőségemről meggyőzzem, azt javasoltam, nézzük meg együtt a kirakatot. Kijött velem és megmutattam a „valamit”. Amikor meglátta (meglepetését - ah! — ki ne ér­tené), felkiáltott: - Jé! Tényleg! - s a felfedezés őszinte, spon­tán lelkesedésével visszarohant, hogy a „valamit” a boltban is megkeresse. Lázas kutatás után talált is be­lőle vagy húsz tucatot, hátul, a polcon. Egyet kiragadott és a markomba nyomta: - Tessék kérem! 10 forint! - Dehát voltaképpen mi ez? Mire használható? Az eladó vállat vont. - Fogalmam sincs. Most lá­tom először. Közben a „valamire” mások is felfigyeltek. A titokzatos jószág immár kézről kézre járt. - Minek nevezzelek? - idézte a költőt egy vevőtárs. - Teaszűrő! - vélte egy má­sik. - Csigatészta pöndörítő! - így a harmadik. Hogy eldöntsük a vitát, meg­kérdeztük a többi eladót, de egyik sem tudta, hogy a „vala­mi” mire jó. Végülis egy fiatal lány segített ki bennünket, aki feltehetően a raktárból került elő. - Törölközőtartó! - magya­rázta s mutatta a működését is, hogy milyen egyszerű és szelle­mes. - Nem kell többé akasztót varrni a törülközőre! Csak be­csippentjük a sarkát és kész .. . Az ügyes kis szerkezet nagy tetszést aratott. Perceken belül­­ darabot megvettek belőle. Később felkerestem az üzlet­vezetőt és neki is beszámoltam a szenzációról. De csak kevéssé érdekelte a dolog. Legalábbis erre engedett következtetni a kereskedői elvekhez méltó vála­sza: - Nem kívánhatom az embe­reimtől, hogy minden árucikket ismerjenek. .. Hát hogy is kívánhatná? Kun Erzsébet Segíts magadon • A cipőtisztító szerény méretű üzeme előtt, egy kis sámlin ülve keféket és rongyokat rakosga­tott. Köszönésünkre sajátos bo­rongó és mélabús pillantást ve­tett ránk, de nem felelt. Ennek ellenére előadtam kérésemet: festené be a négy szíjból képe­zett szandálomat barnára, mint­hogy újkorában, pontosan két héttel ezelőtt, barna volt az is­tenadta, de tudjuk jól, hogy van: olyik szandálnak a bőre pusztul el hamar, és a festés évekig re­mekül tartja magát, másiknak meg éppen a bőre tart el néha hetekig is és a festés takarodik le róla egyből. Ékesszólásom szemmel látha­tó hatást gyakorolt rá, kézbe­vette a szandált, megforgatta,­ ­ kereshetsz rajta majd befelé révedő tekintettel mondta: - Harmincnyolc forint. - Hat... - feleltem kissé akadozva, amikor többszöri kí­sérletezés után sikerült némi lé­legzethez jutnom. - Tudja mit, fesse be maga! - rivallt rám a mester, markom­ba nyomta a szandált és mielőtt még kiejthettem volna a követ­kező pozitív, vagy negatív értel­mű szótagot, hozzátette: - Mit képzel, lopom a festéket?! - fe­­hércimkés kis üveget nyomott az orrom alá. Ijedten olvastam a feliratát, aztán sietve eliszkol­­tam, mielőtt a járókelők meglin­cseltek volna a magából kikelt idős iparos védelmében. Utam egyenesen a háztartási boltba vezetett, ahol háromnyolcvanért megvettem a fehércímkés festé­ket, ezzel újra színt varázsoltam a szandálomra, majd nejem un­szolására az ő cipőjét is befes­tettem, vagyis hetvenhat forint társadalmi értéket termeltem ijedtemben, úgyhogy ez alkalom­mal - és ez volt az első ilyen alkalom - direkt jól jártam, hogy belém fojtották a szót. K. I.

Next