Ludas Matyi, 1964 (20. évfolyam, 1-53. szám)
1964-09-03 / 36. szám
Ez a Kendessy mindig tele van panasszal. Most is, hogy itt ülünk az eszpresszóban — hol is ülhetünk másutt? —, kipakol a társaságnak. — Két hónappal ezelőtt, amikor a mi Főilletékesünknek az a nyilatkozata megjelent, amely szerint az a helyes, ha így és nem úgy, felbuzdultam és a kéziratomat, amit addig kétkedve tartogattam az íróasztalfiókomban, elvittem a „Legelső Újság" szerkesztőségébe. Hát nem visszaadták? Pedig hát így írtam, ahogy helyes és nem úgy, ahogy helytelen. Terszey közbevágott: — Az semmi. Három hete meghallgattam a Legilletékesebbünk előadását. Világos, kemény mondatokban leszögezte, hogy a mai magyar drámák legnagyobb hibája, hogy az és nem ez a témájuk. Erre jutottam a „Legkülönb Színház" vezetőségéhez és átadtam a háromfelvonásosomat. Most jövök a Fődramaturgtól. Fanyalogva, undorral dobta vissza ezt a ragyogó kéziratot, azt mondta, az a baj, hogy ez a témája és nem az. Hát értitek ezt? Egyikünk sem értette. Ekkor viszont megszólalt Balázska: — Unom már ezeket az irodalmi panaszokat és problémákat. Itt az ideje, hogy valami vidámabbról beszéljünk. Most jövök Bécsből, ott hallottam ezt a régi történetet. Még a békebeli béke idején történt, hogy egy szegény asszonynak három fiát besorozták. Már csak egyetlen fia volt otthon, és íme, azt is behívták katonának. Szörnyen elkeseredett a szegény asszony, látott-futott mindenféle hivatalba, eredménytelenül. Végre, nagynehezen, bejutott a császárhoz. Térdre esett Ferenc József előtt és sírva nyújtotta át a kérvényét: — Édes jó császárom, legfelsőbb Uralkodónk, három fiamat elvitték katonának, most a negyediket is behívták, hagyd meg nekem ezt az utolsót, hogy öreg napjaimra megmaradjon támaszomnak. Ferenc József feltette az okuláréját, bemártotta pennáját a tintába, aláírta a kérvényt, majd így szólt: — No, most még keress egy káplárt, aki a dolgot valóban elintézi. Mindnyájan elképedve bámultunk Balázskára. Fogalmunk sem volt, hogy miért mondta el ezt az anekdotát. Nádass József Lent Letelt a munkaidő■Balázs-Piri Balázs rajza Mindenki máshol söpör VIGYÁZAT, KOPONYATOLVAJ! Egy újguineai szállodából elloptak egy zsugorított koponyát. A szálló tulajdonosa újsághirdetés útján arra kérte a tolvajt, hogy küldje vissza, mert ,,bizonyos korlátozások miatt ilyesmihez manapság nagyon nehéz hozzájutni”. Jó Sajnos, sok régi iparág kivész napjainkban. MOLNÁR FERENC a művészklubban egy javarészt színpadi szerzőkből álló asztaltársaságban azt fejtegette, hogy a magyar darabírók mennyire nem tudnak harmadik felvonást írni. A társaságban jelen volt egy sikeres fiatal drámaíró is, akinek éppen azon a héten mutatták be a darabját. Az első felvonása ennek is remek volt, még a második is megjárta, hanem a harmadik neki is gyengére sikeredett: a darab vége „esett”. Na és az én darabom hogy tetszett? - próbálta mindjárt cáfolatra kényszeríteni Molnárt a hiú szerző. Molnár, mint tapintatos kolléga, persze nem akarta megbántani a kérdezőt, ezért ostyába göngyölte az elutasítást: A te darabodhoz gratulálok. Végtelenül jó. SZÉP ERNŐ új darabját „Háromlevelű lóhere" címen mutatta be 1937 tavaszán a Vígszínház, Jób Dániel rendezésében. Az új mű a premieren azonban csak langyos sikert aratott. Az előadás után az egyik kritikus így summázta csípős véleményét: - Kár, hogy a darabot nem egy Szebb Ernő írta s nem egy Jobb Dániel rendezte. LOPE DE VEGA, a maga kétezer színdarabjával, a világ legtermékenyebb drámaíró zsenije, és számos gyermek apja volt, aki „mellesleg” azért papi funkcióit sem hanyagolta el. Egy roppant aszályos nyárban a szószékről felszólította híveit, hogy másnap esőért fognak imádkozni, senki ne maradjon el. Beharangozásra csakugyan mindenki híven gyülekezett is, csak a környék egy hírhedt ragadóskezű öszvérhajcsára csellengett magányosan a templomtéren. - Hát te? - nézett rá csodálkozva de Vega, a tisztelendő. - Én nem megyek, plébános úr. Mit használ az az Isten előtt, ha én esőért imádkozom? - Használ lsz az - ragadta vállon a pernahajdert mert éppen az ilyen emberek miatt, mint te, egyszer már özönvizet is küldött az Úristen a világra.