Ludas Matyi, 1971 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1971-04-22 / 16. szám
IZGALMAS KÖNYV MOSTAN SZÍNES TINTÁKRÓL ÁLMODOM „Legszebb a barna.. írta Kosztolányi, de barnáról én már álmodni sem mernék. Nekem a fekete tinta is nagyon megfelelne. Ha volna. De nincsen. — Kék tintánk van — mondják a főváros valamennyi írószerboltjában, melyeket szorgalmasan bejártam. — Kék tinta nem felel meg? — kérdezik és úgy néznek rám, mint aki már nem tudja, hogy mit kívánjon jódolgában. Tulajdonképpen igazuk van. Tulajdonképpen csökönyösség tőlem, hogy fekete töltőtolltinta után járom a várost és veszítem el az időmet, amikor minden sarkon van kék. Mániákus vagyok, hogy fekete tintával szeretek írni, arról nem is szólva, hogy töltőtollal, mert annak látom a hegyit. — Tessék venni fekete golyóstollat vagy fekete filctollat — javasolják a megértőbb boltosok, persze nem tudják, hogy nyitott kapukat döngetnek nálam. Majd éppen nekem ne lenne golyóstollam meg filctollam, még lézertollam is van, nem is egy, és mindenféle színű és fajta, de nekem fekete töltőtolltinta is kell, a fene egyen meg engemet, ha ez a rögeszmém! Már megpróbáltam házilag előállítani fekete tintát, de nem volt elég fekete. Már megpróbáltam fekete tussal, sőt fekete bélyegzőfestékkel tölteni meg a tollamat. Erre a tollam egy darabig úgy írt, mint hogyha az ujjammal írtam volna fel egy utolsó üzenetet az emberiséghez, majd azonnal beszáradt, annyira, hogy a festékanyagot a tollamból csak robbantással lehetett eltávolítani. Boltban kapható, fekete töltőtolltinta tudna csak javítani a helyzetemen. Csak ezt szerettem volna megírni. Pláne fekete tintával. TALÁLKOZÁS Érkezem a taximegállóba, fényes délután. Taxi nincsen benn, de — mint látom — csak egy férfi várakozik előttem, érdemes hát várakozni, másodiknak. Észreveszem, hogy az ismeretlen férfi az oldalam mellett az arcomat fürkészi. Na jó, mondom magamban, talán meg akarja kérdezni, hogy merre akarok menni, vagy le akarja szögezni, hogy ő jött előbb, majd mond valamit, ha akar. — Ejnye — mondja egyszerre csak nyájasan, és egy kis mosoly játszik az ajka körül. — Ejnye — mondja —, már meg sem ismered az embert? Most fog kiderülni, hogy Kenéz Emil halbiológusnak véli a pasas, gondolom egykedvűen — Miért? — kérdem megfelelően barátságosan, és hogy túl legyünk rajta. — Honnan kellene ismernünk egymást? — Ejnye — mondja ő. — Még mindig nem dereng semmi ? Mintagimnázium ... Trefort utca ... — Akkor mégis! — mondom meglepődve és kétségbeesetten nézem az arcát. — Szóval a gimnáziumból ... — Aha — mondja —, a Radvánszky ült melletted, jól emlékszem? — Jól! — mondom szégyenkezve és teljes erőből gondolkozom. Ez az arc, igen, most már nekem is rémlik ... vékony, aranykeretes szemüveg, egészen ősz haj és ez a megrovó mosoly a szája szegletén ... — Igen — mondom szégyenlősen —, ne haragudjon, tanár úr, most már tudom... — Tanár?! — mondja most már bosszúsan a férfi. — Szép kis alak vagy! Az osztálytársad vagyok! Szép kis alak vagy, mondhatom! Fejcsóválva, meg sem mondja a nevét, beszáll az állomásra érkezett taxiba és búcsút int. Azannya — mondom magamnak lehangoltan. — Úgy látszik, öregszünk. Somogyi Pál HARMADOSZTÁLYÚ ÉTTEREM — Ki a bűnös? MI LESZ SINATRAVAL? Frank Sinatra, a híres énekes sok mindenről nevezetes. Nemcsak szép hangjáról és kétségtelen színészi képességeiről, hanem arról is, hogy egy kissé túlságosan bizalmas viszonyban volt néhai John F. Kennedy amerikai elnökkel, és telefonon így üdvözölte: „Hi, prez!” (szabad fordításban: Szia, elnökcsil). De nemcsak a felsőbb, hanem az alsóbb köröket is kedvelte, kapcsolatait az alvilággal nem is tagadta. Most bejelentette, hogy visszavonult, nem énekel többé, hanem könyvet ir. Éppen ő ne írna? Sötét kapcsolatait ismerve, egyenesen izgató érzés arra gondolni, hogy mi mindent nem ír majd meg ebben a könyvben! NINCS MENEKVÉS.Bár - Mi az, Oszkár bácsi, nem is örülsz, hogy meglátogatunk? Földes Vilmos rajza A PILÓTA VÍZIÓJA