Ludas Matyi, 1971 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1971-04-22 / 16. szám

HOVA LETT A HŐMÉRŐ? A közelmúltban 120 literes vil­­lanyboylert vásá­roltunk, miután az előző tönkre­ment. Meglepet­ten állapítottuk meg, hogy a hő­mérő, amely még az előző boylere­­ken rajta volt, hiányzik az új konstrukcióról. A hőmérő mutatta, milyen hőfokra melegítette fel a vizet a boyler, napközben láthattuk, mennyi meleg víz áll még rendel­kezésünkre Nem értjük, hogy a 2990 forintos víztároló­ról miért hiányzik a 100 forintot sem érő hő­mérő? Erre szeretnénk a Hajdúsági Iparmű­vektől választ kapni. Váradi Imréné Bp. II., Guyon köz 7. 3 f ■H mmc VIGYÁZAT! A TETŐN DOLGOZNAK! M. Jánosék lakása, a II., Keleti Károly u. 9. számú ház hatodik emeletén, 1969 óta beázik. Akkor még 2—3 órai munkával meg lehe­tett volna szüntetni a be­ázást. A házkezelőség ak­kor azzal odázta el a mun­kát, hogy 1970-ben úgyis sor kerül az egész tető ki­cserélésére. Ám eltelt a múlt év anélkül, hogy a te­­tőcsináláshoz hozzákezd­tek volna. Miután a plafon egyre nagyobb területen ázott át, M. Jánosék, tavaly decemberben, a saját pén­zükön kijavíttatták fejük fölött a tetőt. Az idén februárban meg­jelentek a Budapesti Építő és Elemgyártó Ktsz embe­rei és hozzáláttak egy új tető megépítéséhez. M. Já­nosék helyzete ettől egy csöppet sem javult, sőt most romlott el csak iga­zán. Mindjárt az első na­pon szétverték az egyik csatornát, majd bebetonoz­ták a szoba feletti vízelve­zetőt, elrontották a lefolyó­­csatornát. Így aztán min­den eddiginél jobban be­ázik a lakás, a falak olyan nedvesek, hogy csak cent­rifugával lehetne kifacsar­ni, s egy-egy kiadós eső után a konnektoron folyik ki a víz. A Ktsz főmérnöke egy nagy ponyvát szállíttatott oda, s meghagyta az embe­reinek, hogy amikor nem dolgoznak, azzal takarják be a tetőt. Ám az emberek erről többnyire megfeled­keznek, s így a lakás csak akkor nem ázik be, ha nem esik az eső. A főmérnök egyhónapi türelmet kér még, ígéri, hogy addigra végeznek a munkával. Mi mindeneset­re most, itt, papírra vetjük ezt az ígéretet, már csak azért is, hogy nehezebb le­gyen elfelejteni. KÖ KÖVÖN... Amikor a Körszállót meg­építették, az építkezésből visszamaradt törmelék egy részét a szomszédos, II., Lorántffy Zsuzsanna lépcső 4. számú ház udvarán hal­mozták fel. Három éve hiá­ba kérikk a ház lakói, hogy szállítsák el onnan a tör­meléket, hadd csináljanak végre rendet az udvaron, nincs aki a kérésüket tel­jesítse, s marad minden a régiben: kő kövön, rög rö­gön, tégla téglán, úgy, ahogy volt. Rendületlenül hiszem, hogy kell lennie valahol egy olyan szervnek, ame­lyik intézkedni illetékes és képes ebben az ügyben. Ilyennek vélem például a II. kerületi tanács építés­ügyi osztályát. VIRÁGOM, VIRÁGOM A múlt hét derekán meg­jelent a Rákóczi úton egy maszek virágárus, egy ko­­csideréknyi szegfűvel, nem voltak ugyan a legszebben fejlett példányok, de há­rom forintért adta szálját, vitték hát, mint a cukrot. Hét végén, szokásom sze­rint, vásároltam a Virá­géinál három szál piros szegfűt. Otthon vettem csak észre, hogy alig szeb­bek az utcán látott három­forintosoknál, pedig 11 fo­rint volt az ára. Még an­nak is, amelyik annyira kó­­kadt, beteg volt, hogy meg kellett drótozni, mert egyéb­ként nem tudott volna megállni a saját szárán. Nem értem, miért kerül a hervadt, fonnyadt virág is ugyanannyiba, mint a frissen vágott? Miért nem lehet legalább azoknak az árát leengedni, amelyeket úgy kell dróttal megtámo­gatni?! Vagy örüljünk, hogy a drótért nem számítanak fel külön pénzt? NYOMON VAGYUNK! Két hete, a Kék Fény mintájára, a társadalom se­gítségét kértem, a titokza­tos körülmények között el­tűnt rósejbni felkutatására. A várt segítség nem is ma­radt el, egy telefonáló be­jelentette, hogy a VIII. ke­rületi Vendéglátó Vállalat bisztróiban és italboltjai­ban naponta meg szokott jelenni. (Jellemző! A Kék Fény körözöttjeit is több­nyire kültelki csapszékek­ben, talponállókban szok­ták elfogni.) A nyomozást mégsem ártana tovább foly­tatni, annak kiderítésére, hogy miért csak egy-két eldugott helyen lehet hoz­záférni egy ilyen közked­velt csemegéhez? (radványi) JEGYZETL.flV*OK A CÍMZETT VÁLASZOL Sátoraljaújhelyi gyárunk a kávéfőzők gyártását beszüntette. Ezzel kapcsolatban került sor a garanciális javításokra kö­tött szerződés felmondására, azzal, hogy a még garancia alá eső gyártmányok ja­vítását a gyártó maga végzi el, termé­szetesen a vevő teljes kártalanításával. Sajnálatos, hogy a kellő időben, több minisztériumi hatáskörbe tartozó tanácsi vállalattal és szövetkezettel kezdeménye­zett, hosszas tárgyalások csak az elmúlt hetekben vezettek eredményre, és így a Kotyogó kávéfőzők gyártását is csak ez év április 15-től folytatja a Szarvasi Vas- és Fémipari Szövetkezet. A fogyasztóknak okozott bosszúságot sajnáljuk és dr. Sípos Jánostól levélben is elnézést kértünk. „ELZETT” Fémlemezipari Művek Dr. Szlavkovszky Imre keresk. igazgató Cikkük nyomán a régi plakátokat ki­cseréltük. Köszönjük figyelmeztetésüket. Kondor Sándor gazd. ig. Madách Színház HARMADOSZTÁLYÚ KÖRNYEZET — ELSŐ OSZTÁLYÚ AR Néhány évvel ezelőtt át­alakították a BÁSTYA ét­termet. Új burkolatot, új bútorzatot kapott. Amikor annak idején először lép­tem be a megszépített Bás­tyába, meg is kérdeztem a pincértől: „Ugye most már első osztályúvá léptek elő?" Nem — felelte a pincér. — Másodosztályú étterem ma­rad. Ilyennek is kell len­nie a forgalmas Rákóczi úton. És elmúlt néhány év. S ez alatt a néhány év alatt nemcsak a Rákóczi úton, de mindenütt a városban fogynak a másod- és har­madosztályú éttermek. A törzsvendégek egyre-másra azt tapasztalják, hogy ká­vénak, bornak, miegymás­nak 2—4 forinttal megug­rott az ára. Így történt ez a Bástya étteremben is, amely szin­tén I. osztályúvá lépett elő, egyik napról a másikra, anélkül, hogy bármi átala­kítás történt volna. Sőt a hajdani kicsinosítás nyo­mai is megkoptak már kis­sé. Van a Bástyának — a többi között — egy terme (a bejárattól jobbra), amely sem bútorzatát, sem felsze­relését tekintve, nem veszi fel a versenyt egy valami­revaló harmadosztályú ét­teremmel sem. Ez az, amit nehezen ért meg egy közönséges halan­dó. Viszont valószínű, hogy akik elrendelik ezeket a „húzásokat", nagyon is ér­tik a dolgukat... Sződy Viktor ISMERKEDTÜNK A TURISZTIKÁVAL Testnevelő tanár vagyok a Leányvári Általános Is­kolában. A VIII. osztály 12 önként vállalkozó tanuló­jával elhatároztuk, hogy a március 15-i tanítási szü­netet kirándulásra használ­juk fel. Úticélunk a Pilis­hegység lábainál levő Klast­­rom-puszta volt. Autóbusz­­szal mentünk Piliscsévig, onnan pedig — természe­tesen — gyalog. Egyórás út után ázottan, de vidáman megérkeztünk a turistaház­ba. Örömmel vettük, hogy a házban kellemes a me­leg, bőven volt hely, csu­pán két összetolt asztalnál falatozott békésen egy tár­saság. Miután levettük át­ázott felső ruháinkat, hoz­­zákezdtünk hátizsákjaink kibontásához. Amikor ki­pakoltuk elemózsiánkat, odajött hozzám a ház gond­noka és a következőt kér­dezte: „Rendelkeznek önök turistaigazolvánnyal?” Vá­laszom: „Nem, hiszen ezek általános iskolás gyerekek, most ismerkednek a turisz­tikával.” Erre ő igen udva­riasan, de nagyon határo­zottan a következőket kö­zölte velünk: a turistaház­ban otthonról hozott éle­lem elfogyasztására csak azoknak van lehetőségük, akik igazolvánnyal rendel­keznek, s hivatkozott egy központilag kiadott rendel­kezésre. Csomagoltunk és felvéve a nedves ruhát, tovább­mentünk Fekete-hegyre, a „Sasfészek” turistaházba. (Két óra gyaloglás.) Sze­rencsére itt a ház népsze­rű Gizi nénije hajlandó volt, az egyébként itt is kifüggesztett rendelkezés megszegésére, lehetőséget biztosítva otthonról hozott ebédünk elfogyasztására. Azzal szeretném még ki­egészíteni, hogy az előbb említett Klastrom-pusztai turistaház majdnem üres volt, tehát a szervezett tu­risták elől nem foglaltuk volna el a helyet. Nem márkás, étteremmel ellá­tott házról van szó, mint például a dobogókői vagy a Lajos-forrási, hanem egy olyan turistaházról, amely­ben ugyan sört kapni, sőt televízió is van, de ven­­dégszeretet nagyon kevés. Megismétlem, hogy gyer­mekekről volt szó, akik, ha ma még nem is szervezett turisták (nem fizetnek tag­díjat), de lehet, hogy hol­nap már azok lesznek. Ha sikerül velük megkedvel­­tetnünk a turizmust. Per­sze e kirándulás után er­ről nem vagyok meggyő­ződve. Kruzslik János Leányvár

Next